A trilemmákról - és egy (szerintem) helytelen értelmezésről.
Feministáktól előre is elnézést kérek a bevezető példáért:katona korunk kedvenc idézetét Jorge Amadódótól kölcsönöztük, aki egy bahiai teherautó ponyváján olvasta: "Egy férfi nem teheti magáévá a világ össze nőjét, de törekednie kell rá"
A trilemmákról - és egy (szerintem) helytelen értelmezésről.
Feministáktól előre is elnézést kérek a bevezető példáért:katona korunk kedvenc idézetét Jorge Amadódótól kölcsönöztük, aki egy bahiai teherautó ponyváján olvasta: "Egy férfi nem teheti magáévá a világ össze nőjét, de törekednie kell rá"
Azután persze az egyetemen rájöttünk, hogy az élet nem ilyen egyszerű - s kitaláltuk, hogy a "női szépség és az intelligenciaszorzata állandó", ami valójában annak a szofisztikáltabb kifejezése, hogy"egy nő vagy szép, vagy okos". Azt azonban be kellett látnunk, hogy ez csajozós dumának nem épp megfelelő - ezért kialakítottuk a nőkre vonatkozó trilemmát, harmadik tényezőnek az "elérhetőséget" vezettük be, amiazt jelenti, hogy három feltétel közül egyidejűleg csak kettő teljesülhet...Könnyű rájönni, hogy még ez sem aratott osztatlan elismerést...
Az azonban biztos, hogy az életben számos, komolyabb területen is találkozhatunk ilyen trilemmákkal - tán az egészségügy erre a legjobb példa: mindenki számára egyenlő hozzáférést biztosító, ingyenes, magas szinvonalú. Könnyen belátható, hogy ez még a leggazdagabb országok számára is valós trilemma, mert még ők sem képesek arra, hogy a legmodernebb eljárásokat,gyógyszereket egyformán is ingyen biztosíthassák az állampolgáraiknak. (Aki most megjegyzi: OK, de ott mennyivel fejlettebb az egészségügy - az piros pontot kap!).
A világgazdaság politikai trilemmáját állítja elénk Dan Rodrik, a Harvard Egyetem közgazdász professzora A Globalizáció Paradoxona -Demokrácia és a világgazdaság jövője c művében (Corvina, 2014, fordította:Felcsúti Péter).
A három tényező 1.) hiperglobalizáció 2.) demokratikus politika 3.) nemzetállami szuverenitás. Izgalmas és vitára, megvitatásra érdemes felvetések - mindenkinek javaslom, hogy a könyvben olvassa el a részleteket, mert itt most csak arra van terem, hogy Rodik megoldását ismertessem: komoly és alapos érvekkel indokolja, hogy szerinte a demokratikus politika és szuverenitás kettősét kell választanunk, a hiperglobalizáció rovására.
Magam is elismerem, hogy a globalizációnak, főleg a nemtervezett csatlakozásnak számos káros melléhatása van: tán a legfontosabb a pénzpiacok ellenőrizetlensége, a kockázati, un. "forró tőke"elszabadulása; a hagyományos, belső piacok túl gyors leépülése, ezzel a helyi társadalmak sérülése, ami a munkaerő helyzeten kívül a kultúrákban is érzékelhető; a nemzetállamok és a globális gazdaság eltérő lehetőségei. S ugyancsak érvként hozza fel a nemzetközi szervezetek lassú, sokszor legitimációs hiánnyal küszködő működését, nem megfelelő hatásfokát, s hogy valódi demokratizmus globális keretben belátható ideig nem alakítható ki.
Úgy véli, hogy a demokratikusan működő nemzetállamok azok,akik hatáskörükben útját tudják állni a globális, csak a profitra koncentrálótőkének, ők tudják megállapítani, hogy hol van szükség állami dotációkra és piacvédelemre,stb. Érvelése annyiban helytálló, s magam is vallom, hogy túlméretezett,homogén hierarchiák hosszú távon életképtelenek, azonban mégis itt vannak az érvelésének a gyenge pontjai. Egyrészt feltételezi, hogy a demokratikus nemzetállamok a fiskális és monetáris döntéseket valóban demokratikus módon hozzák, a civil- és szakmai szervezetek részvételével folyó társadalmi vitákban döntik el, hogy milyen externális hatások miatt kell és/vagy célszerű megtartani a nemzeti kereteket, s milyen feltételekkel kell bekapcsolódni a világgazdaságba: jól tudjuk, hogy ezek olyan szigorú követelmények, melyeknek csak nagyon kevés ország felel meg. Másrészt maga is elismeri, hogy az EU integrációra szükség van - hiszen az USA-val, Kínával, Indiával nem összemérhetők az egyes kis országok - s azt el kell ismernünk, hogy szépek és vonzóak a demokratikus elvek - de nem árt, ha gazdasági erő is áll mögöttük. Tekintve,hogy a szerző a demokráciát csak nemzetállami keretekben tudja elképzelni - így nem is valódi trilemmáról van szó, s bár nem szándéka, de becsapja olvasóit.
Pedig a trilemmáknak is van megoldása - csak ki kell lépni a kétdimenziós megközelítésből. A női szépség, intelligencia, elérhetőségszorzata állandó - csak éppen minden pasi esetében ez más- és más értéket jelent. Hasonló a helyzet az egészségügyben, ahol a képletes szorzat nagysága egy társadalom fejlettségét fejezi ki.
Ha azon a szinten foglalkozunk a döntésekkel,szabályozásokkal, ahol erre a szükséges információk és a megvalósításhoz az erőforrások rendelkezésre kell, hogy álljanak - akkor mederben tartható a globalizáció, épülhetnek-fennmaradhatnak a helyi, nemzeti kultúrák és társadalmak - s mindennek szigorú feltétele a demokrácia megfelelő értelmezése,s persze, annak gyakorlása is.
