HTML

Geo blogja (régi)

Friss topikok

Együttműködésről, n+1

2013.01.06. 09:14 Geo_

Próbáltam "szakérteni", hogy is működhet az együttműködés - ezen belül a rezsim leváltására, illetve a kormányzásra való felkészülés. Természetesen a dolog nem így működik - van is zavar, hogy éppen ki kivel és miben egyeztessen, pedig előre látható volt, hogy nem szabad a szakpolitikai témákkal, a részletekkel kezdeni.

Próbáltam "szakérteni", hogy is működhet az együttműködés - ezen belül a rezsim leváltására, illetve a kormányzásra való felkészülés. Természetesen a dolog nem így működik - van is zavar, hogy éppen ki kivel és miben egyeztessen, pedig előre látható volt, hogy nem szabad a szakpolitikai témákkal, a részletekkel kezdeni.

Nem tudom megítélni, hogy Kolláth György a vezető alkotmány-tudósok közé tartozik-e, számomra mindig izgalmas a véleménye, állásfoglalása. Mindenestre az alábbi hozzászólását tipikusnak tartom:

1. több szem többet lát

2. aki kimarad, az kevésbé pozitívan áll a dolgokhoz.

3. a politika túl komoly dolog ahhoz, hogy kizárólag politikusokra bízhatnánk

 

Csak utalnék a Gyurcsány kormány által létrehozott kerekasztalokra, majd 2008-ban a Reformszövetségre: javaslataik azért is lehettek  elfogadottak, mert nem direkt pártpolitikusok szerepeltek.
Túl azon, hogy egy ilyen megoldás visszafogja az MSZP-t is, így bevonhatók olyan, alapvetően inkább jobboldali irányultságú szakemberek is, akik reprezentálhatják, hogy itt a hagyományos ballib oldalnál szélesebb társadalmi bázison alapszik az együttműködés. Mert a legfontosabb kérdések végül is a Parlamentben dőlnek el, demokratikus kérdéseknek társadalmi részvétellel kell megszületniük. Nem mintha ne bízhatnánk a pártok szakértőiben - de azért jobb a biztonság...

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://geo2.blog.hu/api/trackback/id/tr678247770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

relatív 2013.01.06. 16:49:53

Azt gondolom az egy nagy félre értés - és egyes önző érdek mentén táplálják IS e vélekedést, pont a hegemónia vélt védelmében -, hogy van egy országon belül politikai, és társadalmi érdek, főleg hogy ezt más és más személyek képviselik. Ezért váltják le a politikusokat ( le IS kell ! ), mert ilyen 'eltérő' elvek szerint gondolják megvalósítani az egyébként azonos érdekeket ! A politikai körbe kerülők ( választás révén (!) bejutók ) időlegesen képviselik a választóik érdekét - ezért választják meg pont őket. Sajnos többen félre értik e gyakorlatot, és valamiféle küldetés-tudat mentén igyekeznek, többnyire éppen ezzel a megbízás ellenében ténykedni ! De ez csak az emberi tulajdonság függvényeként jelenik meg e politikai térben, és arra mutat rá, hogy milyen helytelenül bíztak egyes emberekben választóik ! Tehát, összefoglalva a politikusokat és a társadalmat szétválasztani egy olyan paradoxon, aminek semmi értelme. Milyen többlet jelenik meg a politikusok mellett az azoktól elhatárolódók tevékenységének gyakorlatában ? Ha igen, akkor valami olyan társadalmi ellentmondás alakult ki egy országon belül, amit a politikusok helytelen kiválasztásával idéztek elő a most fellépő 'civilek' ! Ez a 22-es csapdája, ami jelzi, hogy a civilek értékítéletével alapvető probléma van és bevonásuk a politikai térbe változást nem, csak személycseréket inspirálhat !... szerintem, jó lesz ezt átgondolni !
süti beállítások módosítása