HTML

Geo blogja (régi)

Friss topikok

Együtt vs. MSZP

2012.12.04. 23:10 Geo_

Az MSZP ajánlatára reagált az Együtt 2014

Nekem tetszik.

Az MSZP ajánlatára reagált az Együtt 2014

Nekem tetszik.

1. Ezért először az alapelveket kell rögzíteni – ezt több szervezet megtette, ebbe belefér az LMP-től, Millától kezdve mindenki a demokratikus mezőben. Előre látható, hogy mi az a minimum, ami a felek számára elfogadható, amiben konszenzus alakítható ki - s jelenleg ez nem több mint a jogállamiság.

2. „A mozgalom szerint azonban ennek sikeréhez elengedhetetlen a politikai kultúra megváltoztatása, ezért a változást akaró erőknek számot kell vetniük a rendszerváltozás utáni politikájukkal, annak hibáival és rossz kompromisszumaival is.” – elfogadható, amennyiben sikerül biztosítani, hogy ez a jövő érdekében történjen – ugyanis nagyon el lehet veszni, illetve össze lehet veszni a részleteken.


3. Ezek után kellene megállapodni a módszerben – pl. hogy nem feltétlenül 1 közös kormányprogramra van szükség, ezért nem szabad mindjárt az elején a közös programon dolgozni. Másrészt a különböző erők csak úgy tudnak integrálódni, az együttműködésükből akkor lehet szinergia, ha nyilvánvalóvá válik, hogy ki mit képvisel, amivel meg tudja őrizni az arcát, identitását, amivel „hozza” a saját támogatóit – majd valamilyen formában mérni is kell a támogatottságot. Ez alapján nem csak a mandátumok arányát lehet megosztani, hanem az is eldőlhet, hogy mely szereplőkkel lehet most már egy kormányprogramon dolgozni. (Nincs bennem program-fétis. Egy programnak 2 célja van, mely a következő három :-)


• A: erre felállhat egy hiteles „arc”, aki eladja a hitet, imázst, s bizalmat „vesz” a választóktól
• B: majd lehet rá hivatkozni, hogy nem csaptuk be a választókat
• C: s azért – főleg ebben a helyzetben – mégis csak el kell készíteni a konkrét program variánsokat, hiszen a választások után egyből lépni kell. (De ott, ahol a fő erőt egy baloldali MSZP képviselni, ugyancsak profi módon lehet és kell adagolni, tálalni.)

4. Nekem fixa ideám, hogy a regisztrációra való mozgósítással kellene összekötni azt a kampányt is, ami után lemérhető az egyes erők támogatottsága, ami alapján a 2. pontban lefektetett elvek alapján megtörténhet a mandátumok elosztása. (Ez lehet előválasztás – ami maga „A” kampány is egyben a regisztrációra, vagy alapos közvélemény-kutatás, illetve ezek kombinációja).


5. Az együttműködőkön belül alakulhat ki a koalícióképesség, s a konkrét szakpolitikai kérdésekben – kivéve az alkotmányozást – már elég nekik megegyezniük.


Vagyis: az nem várható, hogy a 2/3-os mértékben összeboruljanak a pártok, s közösen kormányozzanak - de csak azzal nem lehet nekivágni a választásoknak, hogy alkotmányos jogállamot szeretnének - ez nem elég mozgósító a szükséges körben.

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://geo2.blog.hu/api/trackback/id/tr498247762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

121093 2012.12.04. 23:36:16

Ha a közös jelöltek számában és személyében meg lehet állapodni, nyert ügyünk van - különösen, ha a résztvevők leszoknak a Gyurcsányozásról, MSZP-ócsárlásról meg elmúltnyolcévezésről, elfogadják a feléjük nyújtott kezeket és képviselőik kinyilatkoztatásaik előtt fél pillanatra befogják a pofájukat, és emlékezetükbe idézik a gallérbőségüket. Nem a vágyaikat, hanem a tényleges erőt, melyet képviselnek. És mindenki kellő alázattal közelít a nemzeti érdek felé, mert ma csak ez a fontos, de ez nagyon. :O)))

263397 2012.12.05. 01:08:05

"a nemzeti érdek felé" Ezen jót mosolyogtam. Az egérnek is érdeke, hogy játszon vele a macska, mielött megeszi. Annyival él többet.

charly-uno 2012.12.05. 06:28:06

2.re apafi! Macska egér hasonlatod okán, -no meg, hogy lévén eszmetársaid a halálbüntetés hívei, - úgy gondolom, neked is az lenne a fájin, hogy játsszon veled a hóhér hónapokig, évekig, mielőtt a siralomházból a bitóra visz... De az már a fejlődésed jele, hogy te, mint minden "nemzeti" képzelt tulajdonosa, csak emiatt tudtál epét hányni, olvasván a posztot :)

16940 2012.12.05. 06:28:07

"Az Együtt 2014 Választói Mozgalom nagy rokonszenvvel és örömmel figyeli azt a folyamatot, amelynek során egyre több változást akaró erő – civil szervezet és párt – csatlakozik ahhoz a gondolathoz, amelyet október 23-án, a Szabad Sajtó útján épp az Együtt 2014 hirdetett meg." Szerényebben kellene válaszolniuk, mert ez úgy hangzik, hogy Kolumbusz tojását is az Együtt 2014 találta föl...

289588 2012.12.05. 08:21:12

Csak előbb azt kellene eldönteni, hogy ki legyen kivel együtt, mert egyellőre nagyobb a káosz, mint egy "szenvedélymámoros szvingerklubban".

201832 2012.12.05. 08:29:37

5. Fataliga csak nehogy elkapják a fideszt és bedobják középre a közösbe a szvingerklubba, mert akkor a fideszt nagyon megbakják...

12347 2012.12.05. 09:30:48

1. PuPu - ez a kényes pont - mert mindenki mindenről számoljon el, önmagának és a partnereknek - de a tanulságok a fontosak. 4. navigator: itt az a lényeg - szerintem - hogy kell egy közvetítő közeg, mert csak így alakulhat ki egy LMP-MILLA-Szolidaritás-MSZP-DK-liberális együttműködés. (A 4K!-t külön nem említettem - számomra nincs, ami megkülönböztetné őket az LMP-től.) 5. Fataliga - magam is érzékelem a sokszor hisztérikus követelést, hogy "együttműködést" - de ennek feltételei vannak. Pl. hogy megőrizhessék a saját arcukat, identitásukat; bízzanak egymásban, stb.

263397 2012.12.05. 12:21:31

"bizalmat vesz" Tényleg minden eladó szerintetek? Nektek 30ezüst elég volt?

69910 2012.12.05. 12:50:10

7 re Geo, tegnap az ATV műsorában Olga asszonyál járt Róna Péter. S Róna Péter kategórikusan lelőtt minden csatlakozást az LMP részéről. S azt is mondta, hogy ő, továbbra is háttérembere marad (főtanácsadója -- szerintem) az LMPének. Kész! LMP kipipálva.

289588 2012.12.05. 13:10:26

7. Geo (szerkesztő) 2012. 12. 05. 9:30 Az ÉN CSALÁDOM, soha életében, azaz az elmúlt kétszáz évben, NEM BÍZOTT A "ZSIDÓBAN", DE tiszteletben tartotta. MA, a mai napon, - az ÉN lakóhelyemen NINCSENEK CIGÁNYOK - s amikor BANDÁBAVERŐDÖTT FAÁRÚS CIGÁNNYHÓRDÁT látok az utcánkban, akkor azonnal BEJELENTÉST TESZEK a kerületi Rendőrkapitányságon, hogy "Tudjanak Rola! - Mert ÉN, Magyar Emberként, nem bízom egy koszos-mocskos Cigányhorda VONULÁSÁBAN a MI Útcánkban. - Cigány NEM SZOKIK TÚRISTÁSKODNI, nem szokik ISMERETLENEKET SZERETETBŐL MEGLÁTOGATNI. ..., vagyis még a Zsidók is zsidózzák egymást( LMP ), a Cigányok is cigányozzák egymást, s akkor KIKKEL is akartok ti összefogni?! - amikor még a saját TÖKÖTÖKET-PÖCKÖTÖKET sem tudjátok megfogni, nemhogy egymásét!

12347 2012.12.05. 13:39:44

8. apafia - Talán nem értetted: ez minden politikusra vonatkozik.

12347 2012.12.05. 13:42:24

9. szazados90 Szerintem sem kell CSATLAKOZÁS. Elég, ha lesz közös jelöltállítás, közös lista - s majd a parlamentben külön frakció. (Schifferhez én sem szeretnék csatlakozni, s a gazdpol proggramjukat megvalósíthatatlan idealista akárminek tartom.)

12347 2012.12.05. 13:45:28

10. Fataliga "Ne gyűlöld a gyűlölködőt, mert te magad is gyűlölködővé válsz, s akkor már önmagadat is gyűlölnöd kell. " - ezt olvastam egy blogban. Ezért én nem is gyűlöllek, de kifejezetten jól esne, ha elkerülnéd a blogomat - de minimum ha a témánál maradnál.

relatív 2012.12.05. 16:02:42

Szerintem a mai időben - megtapasztalva a jelenlegi ország-rontó vezetés regnálását - elsődleges, mindenek felett a kormányváltás, minden más érdek ( pláne személyes ! ) elhagyása ! A választás megnyerésének lehetősége - az ismert matematika, és jogi előírások mellett - egyértelműen csak az egymás elleni azonos jelölések mellőzése esetén várható. Tehát, amennyiben a leváltása ennek a bűnös vezetésnek megtörténik, akkor még bármilyen vita során a továbbiakban követő lépésekre meg lesz az alkalom, és idő. Előre csontig kivesézni mindenki érdekét, illetve bebetonozni a tovább követhető utat - az akkor időben fennálló környezetet nem ismerve - szerintem egy marhaság !!! Most csak a vezetés váltását kell célul kitűzni, mert ellenkező esetben erre semmi remény !!!

relatív 2012.12.05. 16:08:15

A mai ismeretek nem a végletekbe menő egyeztetéseket teszik lehetővé, a sok egyeztetés, vita ( ki mit és hogyan, mennyire, és milyen mélységig ..... ) a jenlegi vezetés vigyorát, és páholyba érzését váltja ki, és joggal, a győzelme biztos tudata mellett ! Szerintem még súgja IS a minél szélesebb előfeltételeket, mert azok egyeztetése biztosan megteremti a győzelmét !!!!!!!!!!

12347 2012.12.05. 17:37:07

14., 15. relatív (látogató) Értem, s magam is azt hiszem, hogy ha fel lehet mutatni egy esélyes erőt, az már önmagában képes megmozgatni az elégedetleneket. De: Mi történik, ha a 4K! forgatókönyve valósulna meg - összefogásban leváltani Orbánt, visszaállítani az alkotmányosságot - majd népszavazással kell elfogadtatni az új alkotmányt s megtartani az immár demokratikus választást. Szépen hangzik - ámde: alkotmányozás, népszavazás, majd újabb választás: ha nem is tudna betartani az Orbán által odaállítottak serege - Közt.elnök, választási bizottság, AB - ez akkor is minimum fél év. S mi történik addig, ki fog kormányozni, mi lesz a gazdasággal? Megtanultuk, hogy 2002-ben és 2006-ban mire volt képes a jobboldal - ez még inkább így lenne. Persze, könnyű azt mondani, hogy "Orbán takarodj" - s tényleg takarodjon :-) De ez a kevésbé tájékozott választóknak kevés - mert igaz, hogy Orbán 2010-ben nem ígért szinte semmit, csak azt, hogy mindenkinek jó lesz. S az előző pont alapján a következő választásra beindul a hazudtak, becsaptak, csaltak kampány, mert a leváltók nem mondtak semmit, hogy mihez is kezdenek a gazdasággal, oktatással, stb. Egyáltalán nem biztos, hogy igazam van vagy lesz, de azt hiszem, a következő időszak épp azt képes tudatosítani, hogy a változáshoz együtt kell működni, közös jelöltállítás, stb. - de az összefogás, a kormányprogram kialakítása már elegendő, ha csak egy szűkebb kör együttműködésével alakul ki. S ahhoz is idő kell, hogy a pártok, szervezetek - és a tagságuk, szimpatizánsaik!!! - számára is evidencia legyen: "A választás megnyerésének lehetősége - az ismert matematika, és jogi előírások mellett - egyértelműen csak az egymás elleni azonos jelölések mellőzése esetén várható."

relatív 2012.12.05. 18:46:18

Kedves Geo ! Az idézett mondattal közösen egyetértve gondolom megállapítható már most, hogy másról nem érdemes 'egyeztetni', bármennyire IS gondolják sokan, hogy a nép ( az Isten adta, választó ) csak a részletes későbbi akarat lefektetése alapján tudja eldönteni, hogy a szavazatát kire kell adnia. A 'szavazók ' ennél sokkal okosabbak, és tudják, hogy ki milyen értelemben gondolja a további irányt meghatározni ( hiszen egyértelmű, hogy egy valamely párt híveként, vagy szimpatizánsaiként nyilvánvalóan a szavazó körzetenként meghatározó - bármely párt támogatottjaként - jelöltre kell szavaznia a győzelemhez, amit a saját szimpátiájához tartozó pártnak kell meghatározni számára, és elhinnie ! ) az előzetes megállapodásra csak a fő kérdésekben kell koncentrálni minden pártnak, mert a túl részletes vita csak szétmorzsolja az igyekezetet, hogy : le kell váltani a mostani vezetést a tovább élés lehetőségéért !!! Mindezekért az egyes tömörülésnek, pártoknak a saját szimpatizánsai felé van igen sok tennivalója a siker elérése érdekében. gondolom.

birkapásztor 2012.12.06. 06:12:19

Jószágaim! Bégesetek csak nyugodtan, attól még nyírunk is, meg vágunk is titeket, mert ezért vannak a birkák.

12347 2012.12.06. 11:31:57

17. relatív Szerintem a nyílt színen történő egyeztetés - vagy ha legalább ha a nyilvánosság számára is átlátható módon történik - akkor az abban segíthet, hogy mindazok a kevésbé tudatos választók, akik pusztán szimpátia alapján szavaznak, rájöjjenek, hogy pl. az LMP-re csak úgy van értelme szavaznia, hogy adott esetben egy egyébként DK-s, MSZP-s jelöltet támogat. természetesen ez nagy lecke ezeknek a pártoknak is - s van mit tanulniuk. Viszont a "Fideszen kívüli világ" - értsd, demokratikus - nem olyan birka, hogy a választások után bármit elfogadnának. Pl. elképzelhetetlen, hogy egy ilyen tandíj-rendszert szó nélkül tűrnének. (Kíváncsi leszek a Debreczeni könyv hatására - hogy nyugvópontra jutnak-e 2006 dolgában.)

relatív 2012.12.06. 22:28:10

Kedves Geo ! Érdekes a világ, mert mintha logikátlanul működnének az emberek. A saját érdekének felismerése IS nagy nehézséget okoz, ami a gyakorlatban igen érdekes megnyilvánulásokat eredményez. A demokratikus erők állandóan egyeztetnek - ami lassúságot eredményez, és a nép nem fogadja el, tutyi-mutyinak ítéli. Ugyanakkor a nem demokratikusak - pont kihasználva a demokrácia adta lehetőségeket - egy határozott, ellenvetést nem tűrő módon akár ellenükre IS hozhat bármilyen utasítást. Mind a nép, mind szervezetei - a szakszervezetek, akik egy baloldali kormányzat alatt reggeltől estig ágáltak, most a saját érdekvédelmet meghazudtolva 'egyeztetnek' ! Az a bizonyos 2006 os események állásfoglalása pedig - az említett könyvben IS pontról pontra bizonyítva - egyértelmű lehetne minden gondolkodó számára, és firtatása az MSZP-DK - val szemben bizony nagy marhaság. Ezért mondom, már sokadszor, hogy mindenféle egyeztetésnek csak a szavazáskörében van értelme, az utána következőket úgyis a kialakult Parlamentben kell eldönteni, de a jelenlegi rendszert először meg kell dönteni ahhoz ! Ha ez nem történik meg - minden megegyezés hiábavaló, érdemtelen !

12347 2012.12.07. 09:11:22

20. relatív (látogató) "mindenféle egyeztetésnek csak a szavazáskörében van értelme" - ha ezt úgy érted, hogy az egyéni indulókban - akkor nagyrészt egyetértek, viszont a listának is lehetőleg közösnek kell lennie - s a végső helyeknél a listának kompenzációs szerepe kell, hogy legyen. Egy kicsit (?) 22-es csapdája: többen is/mindenki akkor fog együttműködni, ha közben megőrizheti a saját identitását, ehhez viszont az eltérést kell felmutatnia, hogy a szimpatizánsait megtarthassa - ugyanakkor az együttes fellépés adhat hitet ahhoz, hogy lehet győzni.
süti beállítások módosítása