Figyelemre méltó interjú jelent meg Schiffer Andrással (SA)Orbán egyik szellemi háttérintézményének honlapján. Nem az újdonság, hanem a lehetséges együttműködésről több csatornán is folyó vita és elmélkedés miatt fontos az egyébként már korábbról is ismert álláspont.
Figyelemre méltó interjú jelent meg Schiffer Andrással (SA)Orbán egyik szellemi háttérintézményének honlapján. Nem az újdonság, hanem a lehetséges együttműködésről több csatornán is folyó vita és elmélkedés miatt fontos az egyébként már korábbról is ismert álláspont.
Természetesen SA-nak nagyon sok mindenben igaza van – pl. hogy „ki kell szabadítanunk a demokratikus intézményeket az oligarchák fogságából”, vagy hogy „zöld fordulatra” van szükség, s bővíteni kell a demokratikus részvételt. Ugyanakkor az alapvető érzésem a riportról: amikor egy küldetés-tudatos világmegváltó csak a küldetést érzékeli, de a világot nem.
Természetesnek tartom, hogy az LMP-nek legyen önálló identitása, arculata – de ez nem (csak) azért fontos, hogy legyen egy harmadik pólus – hanem azért, mert valódi társadalmi integráció csak differenciálódással következhet be, mert különben „centrális erőtér” alakul ki. (Mivel e felismeréshez még más politikusok sem igen jutottak el, nem csak SA kritikája a megjegyzésem. Mindenestre meglepő, hogy a Millát, a Szolidaritást pártpolitikai alapon nem tudja értékelni – hiszen pont a nem-pártpolitika lehetne az a „más”.)
Nagyon úgy tűnik, hogy SA mindenben más akar lenni, s mintha mindenben ő akarna lenni. Mert jól látja, hogy közös vízióra van szükség az összefogáshoz – de van-e bármi esélye annak, hogy ez minden, az egyszerűség kedvéért demokratikusnak mondott politikai erő esetében azonos legyen? A demokratikus erők paradoxona: ahhoz, hogy a közösen még vállalható minimál-programjukat meg tudják valósítani, ahhoz az egymás közti kapcsolatukban maximális együttműködésre van szükség. Ugyanis ahhoz, hogy a jogállamiság helyreálljon – el kell érniük, hogy ehhez 2/3-os parlamenti támogatottságot szerezzenek, aminek viszont alapfeltétele, hogy az egyéni körzetekben közös jelölteket indítsanak.
Ezért célszerű elválasztani egymástól azokat a rétegeket, melyekben más és más lehet az elkülönülés és az együttműködés is. Például aki nem ért egyet az amúgy nem kidolgozott, nem kifejtett „demokratikus részvétel bővülésével” – azokkal nem lehet együttműködni a „hagyományos” jogállamiság, a hatalommegosztás visszaállításában? Vagy úgy utálja Gyurcsányt, hogy vele a közös korrupció-ellenes fellépést is lehetetlennek tartja? (Gyurcsánynál maradva: miután kiderült, hogy Orbánék nem azért vegzálják, mint amiért ő feljelentette őket – nem lett volna erkölcsi kötelessége, hogy felajánlja jogvédő szolgálatát?) Miért lenne gond, ha lenne egyfajta megegyezés a Milla vagy a Szolidaritás által is lefektetett minimumban, amiért érdemes 2/3-ra törekedni – majd e körön belül a konkrét, szakpolitikának tekinthető kérdések mentén dőlne el, hogy kik képesek kormányzó többséget összehozni?
Persze, igaz, hogy már az együttműködés során is biztosítékokat kell találni, mert naivak lennénk, ha eltekintenénk attól, hogy az MSZP-ben elég erős az a Mesterházy-Szanyi vonulat, mely önmagában akarná megoldani a kormányváltást. Számolni tudni kell – s egy politikusnak nem kell szeretnie sem a tényeket, sem a más erőket képviselőket – de tisztelni igen.
