Felajzott türelmetlenséggel hallom ballib oldalról az összefogás sürgetését. Korábban már írtam is erről. Valahol megértem, hiszen nyilvánvalóan szükség van rá. Ugyanakkor a türelmetlenség hibás helyzetértékelésből fakad.

BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET,MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK! Korábbi posztomban értékeltem Shiffer András tevékenységét: http://geo.nolblog.huhttp://geo2.blog.hu/media/image/2012-10-03/8247742/.

 Nem kérek Andrástól mást, csak:

1. Őrizze meg egyéniségét, hiszen csak a különbségek tehetik élővé, előrevivővé a társadalom életét.

2. S ne tegyen mást, mint hogy csak a nagy és jelentős ügyekben, akár csak egy-egy akcióra közösködjön – mint pl. a választási törvény esetében. S ha éppen úgy hozza a sors, hogy akadnak még apróbb -cseprőbb dolgok, amiket közösen rendezhetünk – akkor is legyünk közös állásponton. Jut eszembe: Kedves András! Ideje lenne helyreállítani a jogállamot – ez tán megér egy (közös, „ökumenikus”) misét?

Sok apró részletben lehetne vitatni Tamás Ervin: A remény forgatókönyvei? c. írását – de megkímél attól, hogy helyzetleírást kellejen készíteni. A címbe kapaszkodva ezért csak a valódi forgatókönyvekkel foglalkozom

Elemzők sokasága alapján megállapítható, hogy

1. Meg kell változtatni a kétosztatú politikát, helyette „hálózati”, civil bázisra is építő társadalmat kell létrehozni.
2. Minimális programként vissza kell állítani a jogállamiságot, ehhez a demokratikus erők legszélesebb összefogására van szükség, világnézettől függetlenül.

Magam is írtam az együttműködési paradoxonról: ahhoz, hogy a minimális programot megvalósíthassák, maximális együttműködésre (közös jelöltállításra) van szükség.

http://geo.nolblog.huhttp://geo2.blog.hu/media/image/2012-09-26/8247738/.

http://geo.nolblog.huhttp://geo2.blog.hu/media/image/2012-09-26/8247738/.

Az együttműködést tekintve a DK van a legkönnyebb, egyben a legnehezebb helyzetben is.

http://hvg.hu/itthon/20120926_Bajnai_visszaterese_Mesterhazy_MSZP_vita - egy friss cikk, ami csak erősíti a posztban korábban leírtakat.

De nem csak pártok viszonyáról van szó. Ki nem unja már az MSZP és az LMP közeledő-távolodó tánclépéseit?

Figyelemre méltó interjú jelent meg Schiffer Andrással (SA)Orbán egyik szellemi háttérintézményének honlapján. Nem az újdonság, hanem a lehetséges együttműködésről több csatornán is folyó vita és elmélkedés miatt fontos az egyébként már korábbról is ismert álláspont.

Néhány kommentelő egyenesen a Navracsics – Gíró-Szász „iskolához” való csatlakozásként értékelik Török Gábor (TG) kommentjét: 472. Nem nő össze?

A hazai helyzet

http://geo.nolblog.huhttp://geo2.blog.hu/media/image/2012-07-03/8247730/. folytatása

Szerkesztés alatt... A hazai következményekkel egy következő bejegyzésben szeretnék foglalkozni

Rengeteg hír, esemény, értékeléssel találkozhat az ember fia és lánya, ha nyitott a világ dolgaira. Önmagukat tudósnak vagy felelős politikusnak tartók állítanak egymással homlokegyenest ellenkező dolgokat.

(Előre a weimari úton? Krómer István | Népszabadság | 2012. június 19)

Valószínűleg a politikai elemzőt inkább egy adott politika támogatása, mint a tények tisztelete (ismerete?) vezérelte cikke írásakor. Mit hagyott figyelmen kívül a szerző?

A rendszerváltáshoz legatyásodva érkeztünk – a gazdaság akkori állapotában fenntarthatatlan volt. A gépek, berendezések, technológiák akkor tekinthetőek vagyonnak – ha eredményt, hasznot is látunk belőle. Az adósság (részbeni) elengedése minden bizonnyal könnyített volna a helyzeten – de az akkor még sikeresnek számító iparágak, cégek semmire sem mentek volna tőkebevonás nélkül. Ma – a paksit kivéve – csak elavult erőműveink lennének, akadozna a gáz és áramellátás, nem lenne korszerű finomítója és kúthálózata a MOL-nak. Ahova különböző okok miatt nem jutott külföldi tőke – pl. MÁV, BKV  – azok színvonalán ez meg is látszik.

Természetesen vitatható a külföldi tőke térhódításának a sebessége, pl. a kiskereskedelemben – de nem Lengyel László, hanem az önkormányzatok törték magukat, hogy náluk és épüljön Tecsó. Senki sem tiltotta, hogy szövetkezzenek a kistermelők és szolgáltatók – s nem a piacpárti oldalra soroltak verték szét a nagyüzemeket.

Az jogos kritika lenne, hogy az állam keveset tett a szövetkezés támogatásáért – az érdekvédőknek, kamaráknak se támogatásért kellett volna lobbizniuk, ezzel is rögzítve az elmaradott struktúrákat, hanem az együttműködés kereteit, lehetőségeit, pl. közös piaci – főleg export – fellépést kellett volna keresniük és támogatniuk.

A szabad kereskedelmet persze lehet kárhoztatni – de azért ajánlott megérteni is. Mert természetesen a kedvező feltételeket keresi – de nem a régiónk országai vetélkedtek egymással a kedvezmények nyújtásában? A minimálbér autark emelése nem lehetetlenítette el az alacsony bérre épülő ágazatokat? A felzárkózáshoz nem infrastruktúrára, képzett munkaerőre, megbízható háttérre lenne szükség? Nem erre szolgált volna a kohéziós alap? Minden személyes együttérzésünk ellenére azt azért tudni kell, hogy csak az arra képesek tudnak felzárkózni – s hogy ezt az ország elbaltázta, nem a külföldi tőkét kell hibáztatni. Ugyanis érdekes módon a hazai tőke számára sem vonzóak a leszakadó régióink. Ugyancsak teljesen felesleges elővenni a nép-nemzeti bút, s demagóg módon siránkozni, hogy kivonják a profitot az országból: ugyan, hova, miért fektetnének be? Ha valakinek nem tűnt volna fel: a hazai tőke is egyre inkább külföldre menekül.

Úgy tűnik, sokan vannak az ilyen demagógok, nemzeti vérkönnyeket hullatók. Veszélyes dolog ez, mert nemzetieskedni, a nemzeti érdeket szavakban védeni – könnyű. De ha nem tudunk megfelelő feltételeket biztosítani, az olyan „nemzeti tőke”, mint az OTP, MOL, Trigánit, CBA is külföldön terjeszkedik – itthon pedig marad az államinak nevezett gazdaság. Nos, ez a lenini út.

De mit várhatnánk a politikától – ha csak ennyire képesek a hivatásos elemzők?