Az alábbiak hozzászólásként értelmezendők egy vitához. Tudom, nem könnyű olvasmány - s nem csak íráskészségem (hiánya) miatt, hanem mert el kell olvasni hozzá a tanulmányt, illetve a csak hivatkozásként megadott korábbi anyagokat.
Demokrácia és demokratizmus
Az egyik a hatalom gyakorlásának eredetéről, s annak érvényesüléséről - a másik pedig egy (társadalmi), politikai rendszer működéséről , a politikai intézményrendszerről szól.
Csigó Péter tanulmánya Búcsú ’89-től: Demokrácia a liberális konszenzus összeomlása után (a 2. rész) azt a célt tűzi ki maga elé, hogy elemezze, mi vezetett el az illiberalizmushoz, majd javaslatokat tesz a demokrácia javítására. Nagyon fontosnak tartom a témát, sok okos elemzés és néha meghökkentő innovatív javaslat van az anyagban - de tekintve, hogy nem egy alternatív dolgozatot, hanem véleményt fogalmazok meg, érdeménél nagyobb hangsúlyt kapnak a kritikai - vagy annak tűnő - észrevételek.
A szerzővel ellentétben nem gondolom, hogy eleve bukásra lett volna ítélve '89: egy bármennyire is pongyola, de saját öndefiníciója szerint is diktatúra után kellett rátérnünk a polgári/liberális demokrácia rendszerére - viszonylag gyorsan, pár hónap alatt jöttek létre az új keretek.
A Harmadik Köztársaság bukásának politikai okai közül a legfontosabb az, hogy krónikusan hiányoztak a rendszerből a demokratikus képviselet azon közvetítőrendszerei, amelyek összekapcsolták volna az állam és a társadalom, a „fent” és a „lent” világát, folyamatos és értelmes kapcsolatot tartottak volna fenn a politikai intézményrendszer és az állampolgárok között. A ’89-es rendszer nem volt képviseleti demokrácia (kérdés, hogy a demokratikus képviselet közvetítő intézményeinek hiányában nevezhetjük-e a rendszert egyáltalán – bármilyen jelzővel ellátott – demokráciának). A ’89-es „létező liberális demokrácia” kritikájának és meghaladásának kulcsa ezért, véleményem szerint, a demokratikus képviselet valóban működő közvetítő rendszereinek kiépítésében áll.
A fenti állítás csak részben igaz: kezdetben inkább túlzásba vitték a decentralizálást az önálló önkormányzatok kialakításával, ugyanakkor nem változtattak az elavult megye-rendszeren, nem alakultak ki azok a régiók, melyek reális szintjei lehetnének a közvetlen állampolgári részvételnek, ahol elintéződhetnek dolgok, miközben a parlament a törvényalkotással, a végrehajtó hatalom ellenőrzésével foglalkozhatott volna. Az igaz, hogy később fokozatosan csökkentek az önkormányzati források - ezzel együtt az önkormányzatiság, a demokratikus hatalomgyakorlás lehetősége is. Ez azzal járt, hogy az egyénileg megválasztott képviselők kerületük kijáró-embereivé váltak, ami - a rossz pártfinanszírozással együtt - csak erősítette a "kartellpártok" kialakulását: a képviselő úgy tudott helyi forrásokat szerezni, hogy cserében segítette a pártközpontot, s egymás, s fokozatosan a pártközi megállapodások foglyaivá váltak.
Amit a szerző a "kartellpártok" bűnének ró fel (kormányozhatóság, ellenzéki jogosítványok, média- és a nyilvánosság ellenőrzése) - azok valós problémák voltak. Ugyanakkor tény, hogy túlzottan megnehezítették új erők parlamentbe kerülését, a formális ellenzéki jogosítványok nem - a legalább alapkérdésekben megnyilvánuló - konszenzust, hanem a "pártmutyikat", a hoci-nesze alapon megkötött kompromisszumokat erősítették. (Egy fél ország röhögött, hogy milyen "civilek" valósítják meg a társadalmi kontrollt a média-tanácsban.) Egy liberális - de akármilyen - demokrácia elképzelhetetlen citoyenek és erős NGO-k nélkül. A felismerés megtörtént - SZJA 1 % lehetősége - de egyszerű pénzlenyúlási lehetőséggé vált. Épp a civil/társadalmi kontroll hiánya/gyengesége vezetett oda, hogy lényeges folyamatokra nem jutott elég erő és akarat - mivel közben a politikai "bipolárissá" vált. Ennek egyik legszomorúbb példája, hogy a hazai kutatások már a 2010-es évek elején riasztottak a társadalom kettészakadása miatt, tekintve, hogy a korábban megfelelőnek gondolt segélyezési, munkanélküliségi rendszerek elégtelennek bizonyultak. Az önkormányzatiság visszaszorulása, az egyéni kiszolgáltatottság azt jelenti, hogy egyre nagyobb a függés a hatalomtól, illetve hogy viszonylag olcsón megvásárolhatók a voksok: felelőtlen ígéretekkel, egy kiló száraztésztával, stb.
A tanulmány szinte nosztalgikusan beszél a korábbi tömegdemokráciákról, hogy azokban megvalósult a demokratikus képviselet. Ez csak részben (vagy úgy sem) írható '89 rovására - tekintve, hogy a tömegpártok visszaszorulása, a korábbi "osztályszerkezet" felbomlása világjelenség. (S valójában csak a szakszervezeti bázisú baloldali pártok voltak tömegpártok.) Az, hogy minden párt megpróbált magának egy-egy szakszervezet gründolni, valójában csak erősítette az érdekképviseletek erodálását. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy az OÉT 2010-ig működött. A 2010 előtti időkből nagy veszteség, hogy formálissá vált a Költségvetési Tanács és megszűntek a szakmai/társadalmi kerekasztalok.
Akkor képzelhető el erős társadalom, működő demokrácia, ha annak polgárai szuverének, másrészt megtalálják a saját közösségeiket. Ez képzettséget, ismereteket, tanulást, gyakorlást - illetve újfajta társadalmi berendezkedést jelent.
Az előzőek alapján azt látom '89 bukásának fő okaként, hogy megszűnt az alternatíva-képzés lehetősége, a politika zéró összegű játszmává alakult - s ebben az erőtérben belső gyengeségei miatt összeomlott az egyik oldal, s a túllendülő politikai inga lehetővé tette a fékek és ellensúlyok rendszerének a felszámolását. (Ha úgy tetszik, egy rossz paraméterezés következménye: a '89-es atyákok közül senki sem gondolt arra, hogy valaha is kialakul a 2/3-os többség, illetve hogy lesz majd, aki ki akarja játszani az alkotmányosság kereteit.)
A fentiek alapján úgy gondolom, hogy a '89-es állapotok túlhaladását azzal kell kezdeni - hogy visszaállítjuk a '89-es állapotot, annak legalábbis azt a szándékát, hogy ne alakulhasson ki monolit hatalmi struktúra. Alkotmányjogászok, politológusok, népvezérek sokat vitatkoznak ezen - legegyszerűbb lenne visszaállítani a 2010-es közjogi struktúrát, majd ez alapján elkezdeni az alkotmányozást. Számomra másodlagos, hogy ezt a munkát egy alkotmányozó nemzetgyűlés, népi alkotmányozás vagy Civil Parlament végzi - a politikai, intézményi garanciák kiépítése mellett még fontosabbnak tartom az olyan társadalom kialakítását, melyben nem lehet a vetélytárs megsemmisítése a cél. Ennek érdekében ki kell lépni a szűkebb értelmezésű politika, mint hatalomgyakorlás keretből. Ahhoz, hogy egy versenyképes, demokratikus, méltányos országban élhessünk, több feltételnek kell teljesülnie:
1. Az ország tragikus politikai szétszakadásának (politikai jobboldal és mindenki más) felszámolása
2. A társadalom "integrálása önmagával" (gazdag-szegény, város-vidék, ember-ember ellentétek feloldása)
3. Orbánizmus helyett egy egészséges társadalom kiépülése/megszerveződése
A tanulmány levezeti, hogyan szűkült le a pártok társadalmi bázisa, hogyan szűntek meg a tömegpártok. Ez a folyamat egyrészt azt jelenti, hogy kialakult a prekariátus (bizonytalan helyzetűek, kiszolgáltatottak) rétege - másrészt pedig az, hogy lehetőséget ad arra, hogy az egyén szuverén módon hozza meg a döntéseit. A valóságban ez azt jelenti, hogy sokan magukra maradnak - mások pedig annyira "szuverének", hogy nem képesek közösségekben, hálózatokban gondolkodni - ezért is védtelen a társadalom a populizmus és a demagógia, a fundamentalista nacionalizmus és erő-kultusz ellenében. Közhely a négyzeten: önkormányzatiság és civil társadalom a megoldás
A demokráciát mérő tényezőknek az alábbiakat javaslom:
1. Azonos súlyú voksok - arányosság érvényesülése
2. Értékelt alternatívák: több párt, előnyök/hátrányok értékelési lehetősége a szabad sajtó és független intézmények elemzései, a pártok közötti viták alapján
3. Végrehajtó hatalom ellenőrzése - fékek és ellensúlyok megléte, nyilvánosság
4. Helyi, regionális és állami szintű döntések létezése, az ezeken való részvétel aránya
5. Választók egzisztenciális függetlenségének biztosítása a szavazatvásárlás kizárása érdekében (esélyegyenlőségi mechanizmusok létezése)
A vitához alapvetően a demokrácia döntéselméleti értelmezésével, illetve ebből levezetett javaslatokkal szeretnék hozzájárulni - s egyben értékelni is a konkrét javaslatokat. (Javaslom a demokrácia "tanulását" - a helyi önigazgatástól a regionalitáson át, az NGO-k bevonását, arányos választási rendszert.)
ad. 0. A pártok oligarchizálódását akadályozó intézmények bevezetése
Teljesen rendbenlévőnek tartom
ad. 1. Pártokat elutasítók parlamenti képviselete
Szellemesnek tartom ezt az anarchista megoldást - de szükségesnek tartom a parlamentet és a pártokat http://geo2.blog.hu/2015/07/27/kell-e_egyaltalan_parlament_kellenek-e_partok_320 Az elutasítás helyett arra kellene ösztönözni, hogy inkább alternatívák, új pártok és mozgalmak szülessenek. A demokráciákban mindig kérdéses a meriokratikus és a legitimáló megközelítések viszonya - magam el tudnám fogadni, ha állampolgári kötelesség lenne (a kiemelt jelentőségű) szavazásokon való részvétel.
ad. 2. Jogkiterjesztő mandátumok
Nem tartom szükségesnek - ld. előző pont, illetve ha a kirekesztettek érdekeit is védő erős NGO-k léteznek
ad. 3. Civil esküdtszékek a népszavazások és nagyberuházások ellenőrzésére
Az ötlet jó - de ehhez át kell gondolni, hogy milyen szervezetek lehetnek erre valóban alkalmasok, ld. média-tanács, vagy az SZJA 1 %-ra igényt tartó 16 ezer regisztrált szervezet.
ad.4. Civil Parlament felhatalmazása a kétharmados törvények helyett
Attól tartok, a rossz tapasztalatok alapján a szükségesnél és kívánatosnál nagyobb elit- és pártellenesség irányába mehetünk el. A magam részéről el tudom fogadni, hogy különüljön el az alkotmányozás és a törvényhozás, illetve a kormány ellenőrzése - bár mondom, a NER traumája és a 0. pont alkalmazása után akár felesleges is lehetne. Ahogy korábban említettem, cseppfolyós dolog, hogy kit/mit tekintsünk civilnek - inkább a deliberatív technikákat javasolnám, ahol kiderülhet, hogy kik a valós stakeholderek.
ad. 5. Kihívók
Izgalmas, ki kellene próbálni
ad. 6. Köztársaság asztalai
Próbáljuk ki
ad. 7. A demokratikus képviselet tanácsa
"Könyvtár" programomban valami hasonlót fogalmaztam meg - ugyanakkor többet érne, ha szuverén, teljesítményükkel, emberi tartásukkal kiérdemelt személyek alkotnák, s nem lenne csábítás, hogy a különböző politikai erők elfoglalják, amennyiben közjogi/hatalmi funkciót is kapnának.