HTML

Geo blogja (régi)

Friss topikok

Illiberalizmus előtt és után - hozzászólás

2015.10.21. 17:30 Geo_

Az alábbiak hozzászólásként értelmezendők egy vitához. Tudom, nem könnyű olvasmány - s nem csak íráskészségem (hiánya) miatt, hanem mert el kell olvasni hozzá a tanulmányt, illetve a csak hivatkozásként megadott korábbi anyagokat.

Demokrácia és demokratizmus

 

Az egyik a hatalom gyakorlásának eredetéről, s annak érvényesüléséről - a másik pedig egy (társadalmi), politikai rendszer működéséről , a politikai intézményrendszerről szól.

Csigó Péter tanulmánya Búcsú ’89-től: Demokrácia a liberális konszenzus összeomlása után (a 2. rész) azt a célt tűzi ki maga elé, hogy elemezze, mi vezetett el az illiberalizmushoz, majd javaslatokat tesz a demokrácia javítására. Nagyon fontosnak tartom a témát, sok okos elemzés és néha meghökkentő innovatív javaslat van az anyagban - de tekintve, hogy nem egy alternatív dolgozatot, hanem véleményt fogalmazok meg, érdeménél nagyobb hangsúlyt kapnak a kritikai - vagy annak tűnő - észrevételek.

 

A szerzővel ellentétben nem gondolom, hogy eleve bukásra lett volna ítélve '89: egy bármennyire is pongyola, de saját öndefiníciója szerint is diktatúra után kellett rátérnünk a polgári/liberális demokrácia rendszerére - viszonylag gyorsan, pár hónap alatt jöttek létre az új keretek.

A Harmadik Köztársaság bukásának politikai okai közül a legfontosabb az, hogy krónikusan hiányoztak a rendszerből a demokratikus képviselet azon közvetítőrendszerei, amelyek összekapcsolták volna az állam és a társadalom, a „fent” és a „lent” világát, folyamatos és értelmes kapcsolatot tartottak volna fenn a politikai intézményrendszer és az állampolgárok között. A ’89-es rendszer nem volt képviseleti demokrácia (kérdés, hogy a demokratikus képviselet közvetítő intézményeinek hiányában nevezhetjük-e a rendszert egyáltalán – bármilyen jelzővel ellátott – demokráciának). A ’89-es „létező liberális demokrácia” kritikájának és meghaladásának kulcsa ezért, véleményem szerint, a demokratikus képviselet valóban működő közvetítő rendszereinek kiépítésében áll.

A fenti állítás csak részben igaz: kezdetben inkább túlzásba vitték a decentralizálást az önálló önkormányzatok kialakításával, ugyanakkor nem változtattak az elavult megye-rendszeren, nem alakultak ki azok a régiók, melyek reális szintjei lehetnének a közvetlen állampolgári részvételnek, ahol elintéződhetnek dolgok, miközben a parlament a törvényalkotással, a végrehajtó hatalom ellenőrzésével foglalkozhatott volna. Az igaz, hogy később fokozatosan csökkentek az önkormányzati források - ezzel együtt az önkormányzatiság, a demokratikus hatalomgyakorlás lehetősége is. Ez azzal járt, hogy az egyénileg megválasztott képviselők kerületük kijáró-embereivé váltak, ami - a rossz pártfinanszírozással együtt - csak erősítette a "kartellpártok" kialakulását: a képviselő úgy tudott helyi forrásokat szerezni, hogy cserében segítette a pártközpontot, s egymás, s fokozatosan a pártközi megállapodások foglyaivá váltak.

 

Amit a szerző a "kartellpártok" bűnének ró fel (kormányozhatóság, ellenzéki jogosítványok, média- és a nyilvánosság ellenőrzése) - azok valós problémák voltak. Ugyanakkor tény, hogy túlzottan megnehezítették új erők parlamentbe kerülését, a formális ellenzéki jogosítványok nem - a legalább alapkérdésekben megnyilvánuló - konszenzust, hanem a "pártmutyikat", a hoci-nesze alapon megkötött kompromisszumokat erősítették. (Egy fél ország röhögött, hogy milyen "civilek" valósítják meg a társadalmi kontrollt a média-tanácsban.) Egy liberális - de akármilyen - demokrácia elképzelhetetlen citoyenek és erős NGO-k nélkül. A felismerés megtörtént - SZJA 1 % lehetősége - de egyszerű pénzlenyúlási lehetőséggé vált. Épp a civil/társadalmi kontroll hiánya/gyengesége vezetett oda, hogy lényeges folyamatokra nem jutott elég erő és akarat - mivel közben a politikai "bipolárissá" vált. Ennek egyik legszomorúbb példája, hogy a hazai kutatások már a 2010-es évek elején riasztottak a társadalom kettészakadása miatt, tekintve, hogy a korábban megfelelőnek gondolt segélyezési, munkanélküliségi rendszerek elégtelennek bizonyultak. Az önkormányzatiság visszaszorulása, az egyéni kiszolgáltatottság azt jelenti, hogy egyre nagyobb a függés a hatalomtól, illetve hogy viszonylag olcsón megvásárolhatók a voksok: felelőtlen ígéretekkel, egy kiló száraztésztával, stb.

 

A tanulmány szinte nosztalgikusan beszél a korábbi tömegdemokráciákról, hogy azokban megvalósult a demokratikus képviselet. Ez csak részben (vagy úgy sem) írható '89 rovására - tekintve, hogy a tömegpártok visszaszorulása, a korábbi "osztályszerkezet" felbomlása világjelenség. (S valójában csak a szakszervezeti bázisú baloldali pártok voltak tömegpártok.) Az, hogy minden párt megpróbált magának egy-egy szakszervezet gründolni, valójában csak erősítette az érdekképviseletek erodálását. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy az OÉT 2010-ig működött. A 2010 előtti időkből nagy veszteség, hogy formálissá vált a Költségvetési Tanács és megszűntek a szakmai/társadalmi kerekasztalok.

 

Akkor képzelhető el erős társadalom, működő demokrácia, ha annak polgárai szuverének, másrészt megtalálják a saját közösségeiket. Ez képzettséget, ismereteket, tanulást, gyakorlást - illetve újfajta társadalmi berendezkedést jelent.

 

Az előzőek alapján azt látom '89 bukásának fő okaként, hogy megszűnt az alternatíva-képzés lehetősége, a politika zéró összegű játszmává alakult - s ebben az erőtérben belső gyengeségei miatt összeomlott az egyik oldal, s a túllendülő politikai inga lehetővé tette a fékek és ellensúlyok rendszerének a felszámolását. (Ha úgy tetszik, egy rossz paraméterezés következménye: a '89-es atyákok közül senki sem gondolt arra, hogy valaha is kialakul a 2/3-os többség, illetve hogy lesz majd, aki ki akarja játszani az alkotmányosság kereteit.)

 

A fentiek alapján úgy gondolom, hogy a '89-es állapotok túlhaladását azzal kell kezdeni - hogy visszaállítjuk a '89-es állapotot, annak legalábbis azt a szándékát, hogy ne alakulhasson ki monolit hatalmi struktúra. Alkotmányjogászok, politológusok, népvezérek sokat vitatkoznak ezen - legegyszerűbb lenne visszaállítani a 2010-es közjogi struktúrát, majd ez alapján elkezdeni az alkotmányozást. Számomra másodlagos, hogy ezt a munkát egy alkotmányozó nemzetgyűlés, népi alkotmányozás vagy Civil Parlament végzi - a politikai, intézményi garanciák kiépítése mellett még fontosabbnak tartom az olyan társadalom kialakítását, melyben nem lehet a vetélytárs megsemmisítése a cél. Ennek érdekében ki kell lépni a szűkebb értelmezésű politika, mint hatalomgyakorlás keretből. Ahhoz, hogy egy versenyképes, demokratikus, méltányos országban élhessünk, több feltételnek kell teljesülnie:

1. Az ország tragikus politikai szétszakadásának (politikai jobboldal és mindenki más) felszámolása

2. A társadalom "integrálása önmagával" (gazdag-szegény, város-vidék, ember-ember ellentétek feloldása)

3. Orbánizmus helyett egy egészséges társadalom kiépülése/megszerveződése

 A tanulmány levezeti, hogyan szűkült le a pártok társadalmi bázisa, hogyan szűntek meg a tömegpártok. Ez a folyamat egyrészt azt jelenti, hogy kialakult a prekariátus (bizonytalan helyzetűek, kiszolgáltatottak) rétege - másrészt pedig az, hogy lehetőséget ad arra, hogy az egyén szuverén módon hozza meg a döntéseit. A valóságban ez azt jelenti, hogy sokan magukra maradnak - mások pedig annyira "szuverének", hogy nem képesek közösségekben, hálózatokban gondolkodni  - ezért is védtelen a társadalom a populizmus és a demagógia, a fundamentalista nacionalizmus és erő-kultusz ellenében. Közhely a négyzeten: önkormányzatiság és civil társadalom a megoldás

 

A demokráciát mérő tényezőknek az alábbiakat javaslom:

1. Azonos súlyú voksok - arányosság érvényesülése

2. Értékelt alternatívák: több párt, előnyök/hátrányok értékelési lehetősége a szabad sajtó és független intézmények elemzései, a pártok közötti viták alapján

3. Végrehajtó hatalom ellenőrzése - fékek és ellensúlyok megléte, nyilvánosság

4. Helyi, regionális és állami szintű döntések létezése, az ezeken való részvétel aránya

5. Választók egzisztenciális függetlenségének biztosítása a szavazatvásárlás kizárása érdekében (esélyegyenlőségi mechanizmusok létezése)

 

A vitához alapvetően a demokrácia döntéselméleti értelmezésével, illetve ebből levezetett javaslatokkal szeretnék hozzájárulni -  s egyben értékelni is a konkrét javaslatokat. (Javaslom a demokrácia "tanulását" - a helyi önigazgatástól a regionalitáson át, az NGO-k bevonását, arányos választási rendszert.)

 

ad. 0. A pártok oligarchizálódását akadályozó intézmények bevezetése

Teljesen rendbenlévőnek tartom

ad. 1. Pártokat elutasítók parlamenti képviselete

Szellemesnek tartom ezt az anarchista megoldást - de szükségesnek tartom a parlamentet és a pártokat http://geo2.blog.hu/2015/07/27/kell-e_egyaltalan_parlament_kellenek-e_partok_320 Az elutasítás helyett arra kellene ösztönözni, hogy inkább alternatívák, új pártok és mozgalmak szülessenek. A demokráciákban mindig kérdéses a meriokratikus és a legitimáló megközelítések viszonya - magam el tudnám fogadni, ha állampolgári kötelesség lenne (a kiemelt jelentőségű) szavazásokon való részvétel.

 

ad. 2. Jogkiterjesztő mandátumok

Nem tartom szükségesnek - ld. előző pont, illetve ha a kirekesztettek érdekeit is védő erős NGO-k léteznek

ad. 3. Civil esküdtszékek a népszavazások és nagyberuházások ellenőrzésére

    Az ötlet jó - de ehhez át kell gondolni, hogy milyen szervezetek lehetnek erre valóban alkalmasok, ld. média-tanács, vagy az SZJA 1 %-ra igényt tartó 16 ezer regisztrált szervezet.

    ad.4. Civil Parlament felhatalmazása a kétharmados törvények helyett

      Attól tartok, a rossz tapasztalatok alapján a szükségesnél és kívánatosnál nagyobb elit- és pártellenesség irányába mehetünk el. A magam részéről el tudom fogadni, hogy különüljön el az alkotmányozás és a törvényhozás, illetve a kormány ellenőrzése - bár mondom, a NER traumája és a 0. pont alkalmazása után akár felesleges is lehetne. Ahogy korábban említettem, cseppfolyós dolog, hogy kit/mit tekintsünk civilnek - inkább a deliberatív technikákat javasolnám, ahol kiderülhet, hogy kik a valós stakeholderek.

      ad. 5. Kihívók

        Izgalmas, ki kellene próbálni

        ad. 6. Köztársaság asztalai

          Próbáljuk ki

          ad. 7. A demokratikus képviselet tanácsa

            "Könyvtár" programomban valami hasonlót fogalmaztam meg - ugyanakkor többet érne, ha szuverén, teljesítményükkel, emberi tartásukkal kiérdemelt személyek alkotnák, s nem lenne csábítás, hogy a különböző politikai erők elfoglalják, amennyiben közjogi/hatalmi funkciót is kapnának.

            komment

            A bejegyzés trackback címe:

            https://geo2.blog.hu/api/trackback/id/tr848248060

            Kommentek:

            A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

            110481 2015.10.22. 12:20:34

            Le lehet ezt egyszerüsiteni! A magyar "liberális" demokrácia bukását a totális döntésképtelenség okozta. Erre Gyurcsány is erőteljesen utalt az Öszödi Beszédben! A "liberális" "demokratikus" döntési folyamatokról Kiss Péter (Isten nyugosztalja) tudott elképesztő döntési folyamatábrákat elmondani szóban. Ennek vége az lett, hogy vagy nem született döntés, vagy későn és az meg káros volt. Ehhez még hozzá lehet tenni az addigi Moszva felé történő seggnyalás áthelyezését ny.-ra, és kész is a bukás receptje.

            12347 2015.10.22. 14:56:02

            1. zili Megpróbálom lefordítani: nincs szükség demokráciára? Amiről Kiss Péter beszélhetett: sok szereplő van, de a döntések akkor lassúak, ha nincs közös vízió és stratégia, így minden alkalommal újra kell gombolni a kabátot, s nehéz elválasztani az értékeket és az érdekeket.
            süti beállítások módosítása