HTML

Geo blogja (régi)

Friss topikok

Kell-e egyáltalán parlament, kellenek-e pártok?

2015.07.27. 09:37 Geo_

Ritkán olvasom a Magyar Nemzet nevű izét, de most  Sárközy Tamás írását ajánlották a figyelmembe - s amit most tovább "ajánlok" - s egyben egy régebbi posztomhoz is kapcsolom:

Sárközy Tamás A machiavellizmusról

Ritkán olvasom a Magyar Nemzet nevű izét, de most  Sárközy Tamás írását ajánlották a figyelmembe - s amit most tovább "ajánlok" - s egyben egy régebbi posztomhoz is kapcsolom:

Sárközy Tamás A machiavellizmusról

“Carl Schmitt a parlamentáris reprezentációról" - látszólag elvont téma, de nem bántam meg, hogy mindenfajta filozófiai disciplina nélkül "odatévedtem" az MTA Társadalomfilozófiai vitakörének eseményére. (https://www.facebook.com/groups/1571808313034476/?fref=ts)

 

Az európai liberális (vagy más néven: polgári) demokráciákban kiemelt szerepe van a parlamentarizmusnak, melyben (1) a végrehajtó hatalom a parlamentnek van alárendelve. A politikai szereplők (2) itt "mutatják fel" magukat, politikájukat, (3) kontrollálják a kormányt és a közhatalmi szereplőiket, s (4) ez a helye a közjó kialakítását szolgáló vitáknak. Az elvekkel szemben számos, sokszor igencsak jogos kritika éri politikai rendszerünket, ezen belül leginkább a parlamentet és a képviselőket kárhoztatjuk bajainkért: "a pártok csak a saját érdekeiket nézik, korruptak, a képviselők nem a választóik érdekeit nézik, hanem a pártfegyelem által vezérelt szavazó-automaták, együttműködés helyett csak vitatkoznak, stb.". Ezért nem is tekinthető véletlennek, ha megfogalmazódik az "iliberális demokrácia" igénye és támogatottsága, ezzel szemben viszont azt is "megtudhatjuk", hogy a liberális demokráciának a részvételi demokrácia a valós alternatívája. Valójában az ilyen jellegű viták régóta folynak - változó környezetben, változó, de nagyon hasonló argumentációval.

Amikor a kritikáinkat megfogalmazzuk, tán a reformkori országgyűlésekre gondolunk, ahol Kossuth és a reformerek lánglelkű szózataikkal győzik meg a képviselőket, s vívják ki az igazságot. Tán azt várjuk, hogy a képviselőink - akár pártjukkal is szembeszállva - küzdjenek meg a kórházainkért, vasútvonalainkért, a különböző állami támogatásokért. S természetesen mindezt ingyért, önfeláldozásból tegyék.

Mielőtt kidobnánk a parlamentet, a parlamentarizmust, érdemes a történetéről, alakulásáról is beszélnünk: a társadalom az állammal szemben a parlamentben jelent meg, s vívta ki a hatalmat a feudalizmussal szemben. Fokozatosan alakult ki a fékek és ellensúlyok szerepe, majd úgy gondolták, a demokrácia egyszerű fokmérője az, hogy minél szélesebb kör jut választójoghoz.

A 19. századi aranykorhoz képest sokkal komplexebb lett a világunk, az egyes szakterületek fejlődtek, specializálódtak - így pl. külön szakmává vált a költségvetés, az egészségügy, oktatás - nincs olyan ember, aki otthon lehetne minden részletben, ezért szakértőkre, szakértői apparátusokra van szükség, s ez bizony pénzbe is kerül. A legnagyobb változást a tömegmédia, majd az internet hozta a politizálásban. Míg korábban általánosan elfogadott volt, hogy a győztes párt kormányoz, az ellenzék ellenez, de szakmai kérdésekben érdemi vitákra, sőt, megegyezésekre is sor kerülhetett - a nyilvánosságnak való szereplés a konfrontációt erősítette. A dolog pozitív oldala, hogy a nyilvánosság ellenőrző lehetősége is megnőtt - a kritikák sokkal gyorsabban eljutnak az érdeklődőkhöz, s könnyű a politikusokat korábbi nézeteikkel, cselekedeteikkel azonosítani. Ennek az árnyoldala viszont az, hogy napra-napra szállítódnak a friss események, akár botrányok is - a régiek, még ha sokkal lényegesebbek is lennének, így hamar elfelejtődnek. (Ezt a politikai PR ki is tudja használni.) A viták is egyre felszínesebbé váltak, s a pillanatnyi érdekeknek megfelelő vagdalkozásokká alakulnak. remélem, olvasóim tisztában vannak azzal, hogy nincs abszolút igazság - pl. ha komoly vitát szeretnénk folytatni az egészségügyről, akkor tisztában kell lennünk, hogy nincs olyan megoldás, mely egyszerre biztosíthatná a legmagasabb szintű ellátást, a gyors s mindenki számára egyenlő esélyeket biztosító hozzáférést, s hogy mindez ráadásul olcsón meg is legyen valósítható. Így azután nincs olyan javaslat vagy megoldás, amit ne lehetne kritizálni, s nincs az a hiba, mellyel "bezzeg" ne lehetne egy másikat szembeállítani - ami megint csak kiváló lehetőségeket nyújt a PR számára. Speciális hazai helyzet, hogy a társadalmi/civil mozgalmak nagyobb nyomást tudnak gyakorolni a kormány tevékenységére, mint a szétszabdalt ellenzék, s megjelent az igény arra, hogy a közvetlen demokrácia eszközeit alkalmazva népszavazásokon döntsünk, visszahívhassuk a méltatlanná vált képviselőket - s lássuk be, a mai technikai lehetőségek ezt már akár lehetővé is teszik. Így joggal merül fel a kérdés: a törvényeket (jó estben) szakértők készítik, a vita társadalmivá vált, a kontrollt a parlamenten kívüli erők hatékonyabban valósítják meg - érdemes-e csak azért megtartanunk a parlamentet, hogy az biztosítsa a kormány leválthatatlanságát? Feltétlen, de nem feltételek nélküli IGEN a válaszom.

Az értelmiség nagy tiszteletben tartja a vitát - s ez igaz is, hogy csak így vethetők egybe a vélemények, ütközhetnek nézetek. Az intellektuális időtöltést vagy éppen a szellemi és PR bárbajoktól tekintsünk el: a politikában csak a céltudatos, döntés-előkészítő vitáknak lehet(ne) helye. Ehhez viszont módszerre és gyakorlatra, valamint a döntéshez szükséges informáltságra, tudásra van szükség. Ez kisebb csoportokban, kisebb jelentőségű témákban szerezhető meg - s ha sikerült, akkor továbbléphetünk. Azt is be kell látnunk, hogy egy döntési folyamatnak térben és időben is korlátozottnak kell lennie. Lakóközösségünk költségvetését csakis közvetlenül tudjuk megtárgyalni - s még az is elvárható, hogy fokozatosan megtanuljuk, hogyan nyilvánítsunk véleményt több száz, vagy néhány ezer fős önkormányzatunk ügyeiben. Amikor több tízezres térségről, városról van szó, akkor már megjelenik a szakértelem igénye is. Közvetlenül is értelmezni és véleményezni tudjuk, hogy az iskola vagy a mozi felújítása szükséges-e, hogy milyen a szociális támogatások elosztása, melyik utat kell először rendbe tenni, milyen az orvosi ellátás, az oktatás az iskolában, mekkora legyen a helyi adó. Ekkor akár még azt is el tudom képzelni, hogy ne állandó képviselők legyenek, hanem az előzetes viták során kialakult vélemény-csoportok képviselői hozzák meg a végső döntéseket - természetesen a közösség nyilvánossága előtt.

Amikor eggyel nagyobb léptékhez jutunk - nevezzük régiónak, ahol 1,5 - 2,5 millió ember él, van egyeteme, színháza, kórháza, a területén már össze kell hangolni a közösségi közlekedést, a gazdaságfejlesztést, a regionális szolgáltatásokat - óhatatlanul megjelenik a szakértelem és a specializáció szükségessége. Egy-egy nagy jelentőségű, stratégiai kérdés eldöntése történhet a lakosság és az érintettek bevonásával - de az apparátus felügyelete, ellenőrzése már professzinális embereket igényel.

Az ennél magasabb szinteken is elképzelhető (sőt: kívánatos) a valódi társadalmi vita, az un. deliberatív demokrácia eszközeinek az alkalmazása - ilyen lehet például a már említett egészségügy, vagy hogy mit gondolunk az ország alapvető működéséről. De be kell látnunk, hogy a közvetlen népszavazásnak itt már alapvetően csak legitimáló funkciója lehet - pl. az alkotmány jóváhagyása lehet ilyen eset. Ezen a szinten már óhatatlanul szükség van a delegálásos, képviseleti demokráciára. A mai helyzetből kiindulva szívesen mondanánk, hogy pártokra nincs szükség - legyenek közvetlenül megválasztható, s bármikor visszahívható képviselők.

A korábbi példázatokból tán egyértelmű: meg kell teremteni a valódi, helyi és regionális önkormányzatiságot, hogy a döntések a megfelelő helyeken születhessenek. Ekkor viszont felmerül a kérdés: a helyiek közvetlen képviselete vagy az országos ügyek vitele legyen-e a képviselő felelőssége? Egyértelműen ez utóbbira van szükség. Kivételesen elképzelhetőnek tartom, hogy olyan személyeket találjunk, akik megfelelnek ezeknek a követelményeknek - de látnunk kell: olyan emberek képviselhetik a nép érdekeit a parlamentben, akik mögött/mellett szakértő apparátusok, intézmények állnak. Természetes követelmény, hogy a képviselők megosszák egymás közt a munkájukat - erre csak az alapvetően azonos nézeten lévők képesek. Bárhogy is utáljuk a pártokat, de ha létezik egy olyan szervezet, mely közösen jelöli a képviselőket, közös szakmai hátteret biztosít nekik - akkor nevezhetjük az Igazi Civilek Országos Szövetségének is - de valójában pártként működnek. Rájuk akkor is szükség lenne, ha a brit mintának megfelelően még tovább növelnénk, vagy akár kizárólagossá tennénk az egyéni körzetek szerepét - amit személy szerint nem szeretnék, mert torzítja az arányos képviselet elvét - másrészt pedig éppen a lokális érdekérvényesítést helyezné előtérbe a nagyobb közösség ügyeivel szemben. Jelenlegi mentalitásunk alapján nem tudnám támogatni a képviselők visszahívhatóságát. Egyrészt a pártok alapvető érdeke, hogy megszabaduljanak a terhet jelentő képviselőiktől - másrészt nem tudok elképzelni olyan szituációt, hogy a vesztes fél akár már a szavazás másnapján ne találna bármilyen mondvacsinált ürügyet a képviselő visszahívására. (A demokrácia-demokratizmus dolgait majd később részletesen is szeretném kifejteni - de már egy új posztban.)

Ahogy korábban említettem, a felgyorsult információáramlás (és gyártás!) időszakában a kormányzatnak stabilitásra van szüksége, másként nem merne komoly döntéseket hozni, az állandó népszavazások, a képviselői visszahívások ezt lehetetlenné tennék. Ezért azt mondom: bármennyire is szükségesnek tartom a valódi(!!) társadalmi vitákat, a bevonó döntéshozatalt; bármennyire is szakmai kérdésnek tartom, hogy a politikai szándékot tükröző jó törvények szülessenek; s bármennyire is fontosnak tartom a nyilvánosság, a szakmai szervezet kontrollját - mégis csak szükség van egy olyan intézményre, mely biztosítani képes a kormányzás hátterét, egy kicsit csillapítani a napi hatásokat. S persze, nem a végtelenségig.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://geo2.blog.hu/api/trackback/id/tr158247990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

336586 2015.04.30. 09:13:30

A társadalmi felépítmény mindenkor megfelel a társadalom alapjának. A magántulajdon azt jelenti, hogy a termelöeszközök magénérdeket szolgálnak. Akkor pedig lehet bármit erölködni , nem müködhet a társadalom a közjónak megfelelöen. A valódi hatalom nem enged meg olyan államszervezést, ami a tulajdonosoknak nem felel meg. Színházat persze lehet sokfélét müködtetni.

12347 2015.04.30. 11:09:10

1. napos Szándékom szerint amit leírtam, többé-kevésbé független a tulajdonviszonyoktól.

23353 2015.04.30. 13:50:42

Hát a kinai módszer még működik, és tagadhatalan előnyei vannak. De hátrányai is. Az lenne a megoldás? A parlamenti demokrácia hátrányai nem elöször van megemlítve.

12347 2015.04.30. 22:44:16

3. little Épp ez a fontos: nincs olyan intézmény, rendszer, aminek csak előnyei lennének.