Valójában kevés vitám van Bauer Tamással (Hármas bukás, ÉS, 2014.10.22) - azt is inkább csak arra használom fel, hogy tovább is léphessek az elemzésén.
Valójában kevés vitám van Bauer Tamással (Hármas bukás, ÉS, 2014.10.22) - azt is inkább csak arra használom fel, hogy tovább is léphessek az elemzésén.
A szerzőnél nagyobb jelentőséget tulajdonítok a társadalmi értékeknek, kulturális állapotnak. Kopp Mária, Bakacsi Gyula, Csizmadia Ervin, Csepeli György, a világ kulturális térképét elkészítő Engelhardt-Wenzel páros,s legfőképp Hankiss Elemér, aki a legátfogóbban foglalkozott a témával, részletes és komplex tanulmányaik alapján állítható össze a rendkívül elnagyolt, de a lényeget tömören tartalmazó kép: legmeghatározóbb a bizonytalanságtól való félelem, a konfliktuskerülés. Mivel ez együtt jár az erős individualizmussal, önzéssel, alacsonyak a közösséghez tartozás civil értékei, miközben fontos a család szerepe. Hajlamosak „felsőbb erőkben” támaszt találni, legyen az a vallás és/vagy karizmatikus vezető. A társadalmi különbözőségeket elutasítja, de a versenyt is, a valós teljesítményt nem értékeli. A mának, rövidtávú céloknak él, jellemző a szabályszegő magatartás.
Ez alapján is úgy vélem, hogy a Bokros-csomagot, a 2006-os Gyurcsány-, majd a Bajnai-féle megszorításokat viszonylag jól, megértően viselte a társadalom - de ezen belül a tandíjat, majd a szociális népszavazáson a vizitdíjat már elutasította. Bár a 3,60-as kenyér urban legend, ez a mentalitás segítette a kormány-váltásokat, s tette védtelenné a társadalmat a demagógiákkal demagógiájával szemben. Az "állapotunk" még a 2010-es eredményekre is - bár inkább csak áttételesen - hatott, mert a hármas bukás valójában már 2010-ben kezdődött, a 14-esnek is ez a legmeghatározóbb tényezője. Nem maradt olyan szereplő, mely felvállalta volna a pozitív, progresszív értékeket. Maga a Fidesz győzelem biztos volt, a mértékére azonban hatott, hogy a "Gyurcsánytalanított", s a "neoliberlizmussal" szakító pártnak semmilyen mondanivalója sem volt a kampányában - s ezen azóta sem sikerült változtatniuk. Az "elmúlthúszévezés" kényegében csak az akkori kormánypártnak ártott.
Magam is úgy gondolom, hogy a 2014-es vereség nem volt eleve elrendeltetett - csak éppen a hagyományos pártpolitikai erőtérben nem volt erre esély. Demokrácia nem működhet pártok nélkül: az ő feladatuk, hogy világnézeti, ideológiai, érték alapon különböző változatokat jelenítsenek meg, s ezekhez kérjenek támogatást - majd az erőviszonyok alapján alakítsák a politikát, a társadalom életét. A NER egyik "baromi jó" húzása (Török Gábor elemző alapján) a választási rendszer átalakítása, ugyanis az egymástól identitásban, értékrendszerben, programpontokban, támogatói körben igencsak különböző erőknek kellett volna összefogniuk. A tűz és a víz kioltják egymást - megfelelő körülmények közt azonban hasznosítható energiaforrás lehet a találkozásból. Bár programja erre irányult, a DK-nak erre nem volt esélye - de a "Bajnai-projektnek" - igen. Egykori Fidesz politikusok (Chikán Attila, Tölgyessy Péter, Holoda Attila energetikai államtitkár-helyettes), a Fidesz által megválasztott volt államfő (Sólyom László, aki végül is eljutott az alkotmányosság felszámolásának elismeréséig), a váltópárti szerepről való álmodozásról lemondó politikusok - képesek lehettek volna megjeleníteni a széles társadalmi összefogást. Helyette azt igazolták, hogy valóban nem történt még meg a demokrácia teljes felszámolása: ahogy bevett demokráciákban szokás, az ellenzéki pártok identitásukat építették, programokat készítettek, vitatkoztak - ütköztek - egymással, a számukra rendelt szűk politikai mozgástérben. Így az első trockost Schifferék adták - "az identitásukat az értékeik elé helyezve". (Sólyomnak közismerten jó a kapcsolata Schifferrel - tán ezért is az ő távolmaradása). Az un. jobboldali politikusok sem a DK-hoz, sem az Együtthöz sem soroltak be - így azután leszűkült az együttműködésre ítéltek köre. Bevallom, legalább a 2/3-ad megakadályozásában bíztam - de még ez sem sikerült. Az önmagát - és vezetője lehetőségeit - túlértékelő MSZP "sikeresen" legyűrte a végül még frakciót sem alapító szövetségeseit. De csak őket. Mindaz, ami a programokkal, az együtt-nem-működő együttműködéssel alakult, s ahogy a szerző is írja, egyenesen vezetett el a bukásig - ami azután még kétszer megismétlődött, bár valójában ez ugyanaz a helyzet és állapot, hiszen közben nem változott semmi.
Kimondani még nem merik, de az bizonyossá vált, hogy az együttműködő pártok nem - hanem csak a társadalom többsége képes leváltani ezt a rendszert. Bár több kezdeményezés is létezik - ma nincs szervezett polgári konzervatív erő. Az MSZP igyekszik, hogy "hiteles baloldali" alternatívát tudjon felmutatni - de ezt a hitelességet mindig ki fogja kezdeni egy ma még nem is létező új baloldal, a magyar Syriza. Mindezzel csak még szélesebbé válna a politikai kínálat - de ha nem találnak közös nevezőt, s nem feltételezik, hogy a szimpatizánsaik meg is értik őket - miért, milyen feltételekkel akarnak közösen fellépni - akkor marad továbbra is a széttagoltság. Amiből a társadalom, úgy tűnik, ma állapotában: nem kér.
Természetesen jogosnak tartom azt a megállapítást, hogy "az ellenzéki pártoknak sem együtt, sem külön nem volt politikai ellenüzenetük" - de ezt magától értetődőnek tartom. Hiszen van, aki szerint kevés a kapitalizmus nálunk - mások pedig az "igazi" baloldali alternatívát hiányolják. Csak egy "felnőtt" társadalom képes megérteni, hogy a politikában korlátozottak az együttműködési lehetőségek, területek, s csak a realitásokból szabad kiindulni: először a maffia államot kell felszámolni, minden más csak ezután jöhet. Ezért van szükség társadalmi hálózatra, a vidéket is átszövő civil társadalomra - nem pedig azért, hogy a pártok pusztán saját hátországukat építsék. Legyenek terek a vitákra, beszélgetésekre. A "belvárosi értelmiség" segítsen, hogy a mélyszegénységben élők helyzetének javítására milyen bevált eszközök léteznek. Juttassunk el újságokat, folyóiratokat. (Ha a szerkesztőség megengedi, szívesen felajánlom a nyomdai példányomat - magam megelégszem az internetes változattal is.) Teljesen nyilvánvaló, hogy valamilyen összefogásra szükség lesz - ugyanakkor ehhez az is követelmény, hogy az egyes szereplők megmutassák, megméressék magukat. Ez pedig vetélkedést, versenyt is jelent - bár hogy ezt konszolidált, demokratikus formában is meg lehet tenni, arról példát mutathatnának. Úgyhogy csak egyetlen területre vonatkozóan várnék el megegyezést, a verseny korlátozását: elvárom, hogy a szegényeket támogató karitatív tevékenységekben, a mélyszegénység felszámolására irányuló társadalmi programokban minden ideológiai, politikai és hatalmi szempontokat félretéve támogassák a civil szervezetek koordinációját, munkáját - a pártlogókat innen vonják vissza.
A többit pedig majd meglátjuk.
