Egy ismert, az érett korosztályhoz politológus hozzászólásán megakadt a szemem. Olyasmit írt, hogy ahhoz a poszthoz nem szól hozzá, ahonnan nem lehet távol tartani x párt vérmes aktivistáit - inkább "magánban" mondja el a véleményét szakmabéli ismerősének.

Egy másik helyen Petőcz György okos írását olvasom, a témába vág.

Egy ismert, az érett korosztályhoz politológus hozzászólásán megakadt a szemem. Olyasmit írt, hogy ahhoz a poszthoz nem szól hozzá, ahonnan nem lehet távol tartani x párt vérmes aktivistáit - inkább "magánban" mondja el a véleményét szakmabéli ismerősének.

Egy másik helyen Petőcz György okos írását olvasom, a témába vág.

A tömeg-demokráciáról van szó. Persze, elsőre felbosszantott a szakember arrogáns megjegyzése - azután rájöttem, hogy bizony, nagy sok érzelmileg elfogult, a témában láthatóan nem felkészült kommenttel találkozom magam is. A dolog ott válik izgalmassá, hogy időnként én kapok ilyesfajta ledorongolást: érzelmileg elfogult, hozzá-nem-értést tükröző, ugyanakkor megfellebbezhetetlen véleményeket eresztek el a kíber-térbe. Persze, nem esik jól - de be kell látnom: attól, hogy van véleményem, még nem biztos, hogy tudásom, megfelelő stílusom is van ahhoz, hogy - bár nem feltétlenül ez a célom - de el is tudjam adni magam.

A politológus problémája könnyen megoldható: ahogy a TV-vitákba sem tudunk beleszólni, a Facebook-on is létrehozhatók olyan csoportok, melyekben csak a tagok, az arra felhatalmazottak szólhatnak hozzá. Persze, a köznép ebből kimarad - viszont ők is létrehozhatnak tematikus csoportokat, vagy éppen szabadon csépelhetik egymást - majd úgyis jön egy új, frissebb téma, s az enyészetbe hullnak a magvas gondolatok és gyalázkodások egyaránt. Ezért a FB pillanatnyi csevegésre használható, amiből megtudhatjuk azt is, hogy ismerőseink vagy a "véleményvezérek" éppen mit is ajánlanak, mi a legfrissebb terméke az un. vélemény-bloggereknek (a felelőtlenül, bármit bármikor kritizálóknak).

Nehéz a bloggerekről általánosan, konkrét példák nélkül írni, de ők pont ebből "csinálnak üzletet", azzal alapozzál meg a népszerűségüket (vagy tán csak olvasottságukat), hogy mindent kritizálnak, ami épp eléjük kerül - vagy csak arról írnak, amit fikázni tudnak. A visszafogottabbak csak álbaloldaliznak, neoliberálisoznak - a "kifinomultabbak" összefosásnak minősítik a választási összefogást. Vita helyett kinyilatkoztatnak, az érveket demagógiával - vagy egynémely politikushoz hasonlóan véleményük szabadságával söprik le. Jelentős részük persze része az "értelmiségi megmondó" körnek, akik politikai műsorok kedvelt részvevői. Úgy gondolom, hogy a blogszféra is kitermeli a maga sztárjait, kulcsfiguráit - akik így "megmondókká" válnak. Másrészt a nihilizmusuk kezelhető, ha nem is könnyen: rá kell venni őket, hogy ne csak azt mondják, hogy mi a nem jó - hanem egyszer próbáljanak meg valami pozitívet is mondani, megoldást javasolni. S egyből rájönnek, hogy nincs olyan megoldás, aminek csak pozitív hozadéka lenne.

(Eredetileg a kommentelőkről is akartam írni - mert egyes helyeken olyan ocsmány hozzászólásokkal lehet találkozni pl. a Mandineren, hogy jó érzésű embernek attól is elmegy a kedve, hogy olvasson...)