"Az indulat néha lehet jogos. A kérdés, hogy az elemzés kiállja-e a tények próbáját."
Hát, vazze, kedves Miklósi Zoltán. ("A dolgok nem elvágólag történnek meg", ÉS, 2014. augusztus 15.)
"Az indulat néha lehet jogos. A kérdés, hogy az elemzés kiállja-e a tények próbáját."
Hát, vazze, kedves Miklósi Zoltán. ("A dolgok nem elvágólag történnek meg", ÉS, 2014. augusztus 15.)
Az interjúban részletes, sok szempontú leírást olvashatunk Orbán rendszeréről - csak ajánlani tudom mindenkinek. A második részben viszont több a vélemény, szubjektív ítélet - az indulat után nézzük a tényeket: "Bajnai 2012-es elhibázott ernyőszervezet koncepciója..."- mondja az egyetemi oktató, egy komoly szellemi műhely munkatársa, akiről feltételezhetjük, hogy szavait tudományos háttér alapozza meg. Ez a koncepció akkor született, amikor Mesterházy és Schiffer egymással vetélkedve próbálta a zemeberek agyába belekiabálni, hogy csakis ők lehetnek az a váltópárt, melyik majd leváltja az orbáni rendszert. Az ernyőszervezet koncepció pedig éppen abból indult ki, hogy ez így biztosan nem lehet igaz - minden demokratikus, a hatalommegosztáson alapuló parlamentáris demokráciát kívánó erő összefogására szükség van ahhoz, hogy esély legyen erre. Azt persze nem tudjuk, hogy ha ez megvalósul, milyen eredménye lett volna - de ami tény: ezt a koncepciót először Schiffer András vezényletével egy megrendítő ütéssel az éppen akkor aktuális LMP többség vitte földre - majd Bajnai (E14/PM) olyan földharcban találta magát, amiben Mesterházy már sokkal tapasztaltabb, erősebb volt - s innentől kezdve keveset látott a közvélemény az elvekről, helyette elmerülhetett a piszkos pártpolitika csatáiban. Az E/PM politikai identitása egy pillanatig sem lehetett kétséges - ettől eltérő gondjuk az, hogy társadalmi ismeretségük, elfogadottságuk, mint önálló erőé, valóban kicsi volt. Teoretikus a felvetés, hogy egy fair és szervezett elő kampánnyal lehetett volna ezen segíteni - de a pusztán politikai imázsépítésre van gyakorlati példa: ezt az utat követte az LMP, lemondva a 2014-es kormányváltás esélyéről. Az eredmény az, hogy megmaradt az imázsuk - és az Orbán kormány is.
Miklósi Zoltán maga is érzi, hogy ingoványos talajra téved, amikor kijelenti, hogy "baloldali, liberális ... közegnek a főárama elmulasztották az érdemi számvetést a 2010 előtti korszak... hibáival, bűneivel...". Ez a "főáram" egy gumi-fogalom lehet, hiszen ezek szerint Kiss János, Lengyel László, Ripp Zoltán, Rauschemberger Péter - és az ÉS szerzőinek jelentős része - nem tartozik bele... Nekem inkább az Orbán-kormány PR-ja köszön vissza, amikor egyedi lépésekkel (bűnökkel, hibákkal) igazolnak rendszerszintű gazemberségeket - az egyoldalú választási törvény átalakítása így kerülhet pariba az alaptörvényezéssel, az "Út a munkához" program a minimálbér feléért végeztetett, kiszolgáltatotti közmunka-programmal. Igencsak szubjektívnek tűnik az a kritika, hogy a Horn Gyula halálakor született visszaemlékezések nem ítélték el 56-os szerepét, az ahhoz megőrzött személyes viszonyát - mert a nekrológokat mégis csak a rendszerváltás szimbolikus alakjáról, s mindezideig legjobb teljesítményt nyújtó miniszterelnökről írták. (A kegyeleti idő elteltével pedig lehetett erről is olvasni.)
A korábban dicsért alapos megközelítés a DK esetében válik végképp semmissé. Pl: a DK egyszemélyes párt (ez azért "politikai rasszizmus" lenne, sértené a mégis csak 10 ezres tagság egészét) - vagy mert a közvélemény Gyurcsány Ferenccel azonosítja. "Nagyon sok baloldalit irritál, sőt egyenesen taszít, nem véletlenül." Épp az amúgy tudós ember példái mutatják, hogy ez valóban nem véletlen. Miközben három szervezet helyi tagsága, köztük roma emberekkel jelölte Pásztor Albertet, akiről még senki sem bizonyította be, hogy rasszista lenne - túlhevült entellektüel jogvédőink Gyurcsányt már Vona mellé állítják. A politikáról alkotott negatív véleményembe az belefér, hogy a 2006 után alakult politikai szervezeteknek alap-identitásuk része a 2006-os őszödi eseményekhez, az őszi zavargásokhoz való viszonyuk - de egy elemző, aki maga is fontosnak tartja a jogállam létét, tarthatná magát ahhoz, hogy a jogállamban nem az a szép, hogy nem követnek el bűnöket/hibákat - hanem az, hogy kivizsgálnak ügyeket, s felelősségre vonnak felelősöket.
Indulat nélkül: távol álljon tőlem, hogy lebecsülném a politikai szervezetek identitását, annak szükségességét. Mivel Miklósi Zoltán számára a DK úgyis csak egy egyszemélyes párt, az ő példájukkal nem hozakodom elő, de az "Együtt-PM szerintem egy politikailag definiálatlan társaság, amelynek nincs kikristályosodott politikai identitása" - gondolkodóba ejt: ha a konzervatívtól az újbaloldalig, a költségvetés fenntarthatóságára ügyelő liberálistól a fenntartható társadalomra, természetre ügyelő zöldekig terjed a spektrum, egy szűk identitás nem sokkal kevesebbet jelent-e? Ha az identitásokra figyelünk - nem a különbségeket élezzük-e, a helyett, hogy azt keresnénk, ami összeköt?
