Kis János jelentős, pengeéles, s néhány részlettől eltekintve pontos képet rajzol a magyar politikáról, a politikai oldalakról. http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/az-osszetorlodott-ido-%E2%80%93-masodik-nekirugaszkodas a Beszélő 2013. május 5-i számában. Ennek az írásnak a függelékét az ÉS (2013.05.13.) külön is megjelentette. Három ponton teszek észrevételt, s egy pontom van vitám a szerzővel.
Három fogalmat magától értetendőként használ az elemzés: közjó, demokrácia, zéró összegű hatalmi játszma.
Kis János jelentős, pengeéles, s néhány részlettől eltekintve pontos képet rajzol a magyar politikáról, a politikai oldalakról. http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/az-osszetorlodott-ido-%E2%80%93-masodik-nekirugaszkodas a Beszélő 2013. május 5-i számában. Ennek az írásnak a függelékét az ÉS (2013.05.13.) külön is megjelentette. Három ponton teszek észrevételt, s egy pontom van vitám a szerzővel.
Három fogalmat magától értetendőként használ az elemzés: közjó, demokrácia, zéró összegű hatalmi játszma.
1./ A közjóra sokan hivatkoznak, de legtöbbször saját javaik megszerzésének álcázásaként. Így viszont nehezen számon kérhető, s nem lehet egy általános megegyezés alapja. Tekintve, hogy mind a polgári, mind a baloldal a szabadság, egyenlőség, testvériség hármasára vezeti vissza értékrendjét, ugyanakkor tudjuk, hogy ezek egymással is konfliktusban álló ·tényezők lehetnek. Az ellentmondás feloldására, ugyanakkor viszonyítási alapként tán elegendő megelégednünk azzal, ha nem a pillanatnyi, hanem a társadalom távlati érdekét tekintjük annak: a szociális, környezeti, kulturális, gazdasági fenntarthatóságot.
2./ Demokráciánk minőségét a politikai intézményrendszer, a pártok működésével szoktuk jellemezni. A demokrácia=népuralom formai megközelítése alapján korábban azt tekintettük demokratikusabbnak, ha minél több emberre terjedt ki a szavazójog. Az aktív állampolgári részvétel hívei szerint ezért az jelenti a valódi demokráciát, ha a döntéseket a nép önmaga, közvetlenül hozza. A közvetlen demokratizmusnak ma már adottak a technikai feltételei, akár naponta lehetne népszavazásokat tartani az interneten, SMS-sel – de tudjuk, ez könnyen populizmushoz, demagógiához vezethet. Ezért sokan a képviseleti demokrácia hívei – mások Goethet idézik: A hatalom ne beszéljen, hanem cselekedjen! Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek.
A formai megközelítés mellett ezért érdemes a minőségi tartalmat is figyelembe vennünk, s ez alapján azt tekintsük a demokrácia „jóságfokának”, ha biztosítható a közjó érdekében a nép döntése.
A döntés: problémamegoldás, a cselekvési változatok közüli választást jelenti. Ha arra gondolunk, hogy korábban még a szentté avatásnál is fontosnak tartották, hogy az „advocatus diaboli” megfogalmazza a kétségeket, az esetleges ellenérveket – akkor már ez alapján is arra a következtetésre jutunk, hogy az érzelmi alapon történő szimpátia-szavazás nem felel meg a demokratikus döntési kritériumoknak.
3./ „A hatalmi verseny viszont mindig zéróösszegű nyereményért folyik: az egyik fél csak úgy zárhat többlettel, ha a másik veszteséggel zár.” (Matematikus ismerősöm hívta fel a figyelmemet, hogy az ő terminológiájuk szerint ezt fix összegű játszmának kellene inkább mondani, de ez a mondanivaló szempontjából érdektelen.) Valójában az írás korábbi része éppen azt mutatja meg, hogy megfelelő bizalom, intézményrendszer és politikai kultúra létezése esetén a győztes sem vihet mindent, s a vesztesnek sem kell megsemmisülnie. Ezért inkább arra hívom fel a figyelmet, hogy az vezet katasztrófához, ha egy alapvetően pozitív összegű játszmát zéróösszegűként küzdik végig a felek. Pl. egy kis földdarab tulajdonjogáért véres háborúk törnek ki – vagy a politikai ellenfél ellenségként való kezelése, a minden áron való győzés milyen katasztrofális gazdasági, társadalmi helyzet kialakulásához vezethet, amikor már nincs is gyakorlati jelentősége a „ki kezdte” felvetésnek – hiszen „helyzet van”. (Gyakran idézett példák: a közlegelő esete vagy a dollárlicit.)
„Előre olvasva” a Beszélőben megjelent írást, adódik a vitatott kitétel: „Egy adott népesség jellegzetes értékei és attitűdjei nem alkotnak zárt egészet; nem olyanok, mint valami axiomatikus elmélet.” – ezt így tévedésnek tartom. Bizonyítékként Csányi Vilmos http://nol.hu/megmondok/csanyi_vilmos/20130316-a_tarsadalom_es_a_kultura_rendszere szavait idézem: „A humánetológia felfogása szerint egy-egy társadalom a kultúrájával jellemezhető leginkább, ez egy dinamikus rendszer, amelynek elemei az emberek, az emberek által bármilyen célra használt tárgyak, az adott nyelven megfogalmazható, elmondható vagy csak elgondolható gondolatok és mindenfajta viselkedési mintázat, ami a kultúra működése közben az emberek körében megjelenik. Az elemek kölcsönhatásai adják a kultúrát, a mindennapok kulturális szövetét. Hihetetlenül összetett rendszerről van szó.” Ezzel csak részben cseng össze az alábbi kitétel: „A kérdés nem úgy szól, hogy a társadalmunkban uralkodó közszellem eleve kudarcra ítéli-e a liberális demokrácia kísérleteit, hanem úgy, hogy milyen ügyekben számíthat a demokratikus politika kellően széles támogatásra, milyen ügyekben kell erős fenntartásokat semlegesítenie, s végül melyek azok a vélekedések és attitűdök, melyekkel föl kell vennie a harcot.” – ez ugyanis axiomatikus, azonban változtatható, alakítható. Az alábbiakban próbálom indokolni, hogy miért nagyobb a jelentősége.
E fenti képbe bizony illeszthetők a cáfolatnak szánt ellenpéldák létezése. S természetesen ez nem azt jelenti, hogy a fentiek minden honpolgárunkra definíció szerűen igazak – de nem tévedünk, ha az egész leírásakor ezt az eredményt használjuk. (Valójában a szerző is él ezzel az egyszerűsítéssel, amikor szinte homogén entitásokként írja le a politikai oldalakat.)
S az elemzést kiegészíthetnénk azzal: a fentieket mindkét oldal felismerte – s míg az egyik ezen változtatni szeretett volna, addig a másik ezt (is) maximálisan kihasználta demagógiába átcsapó populizmusában.
Kis János a józan észre hivatkozik: „Nos, ha az alkotmánnyal valóban mindkét oldal azonosul, akkor véleményem szerint arra is lesz esély, hogy erről kölcsönösen tudomást szerezzenek. Aki ugyanis az alkotmányt a magáénak érzi, annak azt is be kell látnia, hogy a demokratikus jogállam alkotmánya szerint a szabad és tisztességes választások mindenkori győztese legitim módon alakít kormányt, a vesztes pedig legitim módon tölti be a kormány ellenzékének szerepét. Tudomásul kell vennie, hogy bármilyen mély ideológiai szakadék válassza is el a két oldalt, a jelenben mégis egyazon alkotmányos rend részesei. E belátás nélkül a közös alkotmány meg sem születhet.”
Ahogy 2008-ban láttuk, még a legmélyebb válság idején is hiányzott a politikai együttműködés minimuma, s ma sem látszik, hogy a felek meg tudnának egyezni legalább néhány alapvető kérdésben, pedig ahogy Varga Kristóf (Búcsú a veteránoktól, MANCS, 2013.03.14) kifejti, a ma kibékíthetetlennek látszó ellentétek is közös nevezőre hozhatók.
Elmondható, hogy a magyar társadalom kulturális, mentális összképe szinte mindenben ellentétes azzal, ami a XXI. század sikerességéhez kell. A jövő az egyén- és társadalom, valamint a természet egyensúlyának megtalálásán múlik, amihez alapvetően poszt-indusztrialista értékrend tartozik. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy bizonyos fejlődési folyamatokat nem lehet átugrani: esetünkben ez a teljesítményére büszke, a jövő számára befektető/megtakarító polgár/citoyen, aki tudja, hogy közösségben lehet sikeres, a szolidaritás és a társadalmi esélyegyenlőség biztosítása egyben saját, személyes érdeke is. Egyetértve a Csizmadia Ervinnel - Miért „alaptalan” a magyar demokrácia? (ÉS 2013.04.05.) - a társadalmi alapzat alapelemei: állampolgárság, társadalmi kohézió, politikai nevelés (citizenship, social cohesion, political education). Vagyis csak erős polgári tudat, civil társadalom tudja ezt kikényszeríteni az egymással versengésre ítéltetett pártok között, csak így kényszeríthető ki, hogy ne zéróösszegű szabályok alapján okozzanak katasztrófát – amikor ott van a pozitív megoldás.
Ebben az elemzők, tudósok is segíthetnek: közvetíthetnek, moderálhatnak, s megmutathatják a programok vitájában, hogy azok közül mi szolgálja legjobban a köz javát, a jó döntéseket: a demokráciát. Kis János esszéje e követelményeknek maximálisan megfelel.
