Galló Béla kérdezi: http://nol.hu/lap/forum/20100517-jojjon__ne_jojjon_ Nem ez a kérdés - ma biztos nem.
Előljáróban érdemes leszögezni: amikor elvált a szociáldemokraták és a kommunisták útja, a szocdemek a liberális utat választották: elfogadták a magántulajdonon alapuló piacgazdaságot és liberális parlamenti demokráciát. (Maga a történelmi folyamat ennél sokkal színesebb és árnyaltabb – pl sok helyen a munkásosztály magáért a parlamenti demokrácia kiterjesztésért harcolt.)
Itthoni viszonyainkat tekintve: Horn a liberalizmussal és a liberális párttal megerősödve akart kormányozni. 2002-től pedig már a parlamenti matematika szerint is koalíciós kényszer volt.
Ha a (Medgyessy és) Gyurcsány kormányok teljesítményét nézzük, azt kell észrevennünk, hogy alapvetően a liberális oldali kritikusoknak volt igazuk, még ha a liberális politikusok részesei is voltak a kormányzásnak. (100 napos programok, D-209-es ügy, alap-rendszerek átalakítása).
Teljesen nyilvánvaló, hogy a kormányzáshoz eleve kevés lett volna a baloldali bázis támogatása. Ami, ne feledjük, létezett: ritka kivételtől eltekintve a szakszervezetek nem sztrájkoltak, a nyugdíjasok – köszönet érte! – higgadtan elviselték a megszorításokat a saját kormányuktól.
Gyurcsány, kormányzati politikusként, akkor hibázott, amikor „baloldali” volt: részese volt a 100 napos programnak, a 2006-os hiány kialakulásának, mely az ígéretek ellenére mégiscsak választási költségvetésből futott rekordra – s akkor, amikor „bársonyossá” akarta tenni a reformokat, illetve a „baloldali” nyomás miatt engedte szétcincálni az EÜ reformot, s nem vállalta fel a nyugdíj rendszer kiigazítását.
Pártelnökként más a helyzet, de 1990-től a mindenkori MSZP vezetése testületként és egyénileg is felelős azért, hogy elsikkadt a korszerű, baloldali szociáldemokrácia értelmezése, így – az alapok hiányában - a működés, szervezet megújítása is.
A másfél millió szavazó elvesztése talán összetettebb dolog, minthogy csak Gyurcsánynak kellene ezzel elszámolnia. Mert biztos, hogy van felelőssége az osztogatás (amúgy: tipikusan baloldali betegség) és a megszorítás (mint szükségszerűség) közötti ellentmondások kialakulásában és nem megfelelő kezelésében, visszavonulásának ütemezésében, az átalakítások következetlenségében. De milyen egyszerű lenne mindent az ő nyakába varrni! Ekkor ugyanis elkerülhetjük a valós folyamatok és okok fáradtságos, önkritikára is kényszerítő elemzését.