Marx minden bizonnyal a történelem egyik legnagyobb gondolkodója. A XIX. sz-ban élt.

Viták során, nagyon gyakran Marxra hivatkozva  kapom a megsemmisítőnek szánt érveket: a tőke és a munka kibékíthetetlen ellentétben áll egymással, a profit az maga a kizsákmányolás - s hogy egy baloldali az csak tőke- és piacellenes lehet.

Amikor Marx élt, még nem ismerték a játékelméletet. Marxból ezért azt lehet levezetni, hogy vagy a tőkés - vagy a munkás lehet a nyertes. (Más dolog, hogy ma kikből állhat a munkásosztály).
Egy parlamenti mandátum megszerzése: zéró összegű játszma, csak egy győztes lehet.
De a politika, a gazdaság nem az. De legalább is nem törvényszerű, hogy az legyen.S a legnagyobb tragédiák akkor történnek, amikor egy győztes-győztes játszmánál a felek nem ismerik fel a helyzetet, s egy zéró összegű játszma szabályai szerint viselkednek. Ezt hívják háborúnak.

Mindenesetre a baloldalnak van egynehány eszmei tisztázandója, pl. hogy mit jelent a kizsákmányolás, milyen legyen a viszonya "A" tőkéhez. Meggyőződésem, hogy a profit, az "értéktöbblet" önmagában nem kizsákmányolás, csak akkor, ha a profit az egyenlőtlen feltételekből származik. S különösen izgalmas kérdésnek tartom, hogy meddig "munkabér" a munkabér  - vagyis meddig a munkaerő újraelőállításának költsége - s különösen egy tudás-igényes munkakörben az egyén felhalmazott tudás-tőkéjének a megtérülése, vagy ha tetszik, a profitja. Ez sem könnyű - de addig is  meg kell találni a szövetségeseket: A Föld sorsáról különböző szcenáriók ismertek, de minden bizonnyal azokat a törekvéseket célszerű támogatni, melyek a kultúrák közeledéséhez vezetnek, megakadályozzák a természet és az elmaradottabb világok kizsákmányolását, érvényesíti a komparatív előnyöket, megakadályozza a monopóliumokat, pl. a méretek korlátozásával, a liszenszek idejének korlátozásával és hozzáférhetőségével. A gazdasági racionalitás és a stabilitás is azt követeli, hogy a „forró pénzek” mozgása ne váljon el a jelenlegi mértékben a reálfolyamatoktól.
Míg az elátkozott, az ördög földi helytartójaként is ismert menedzser hajlamos a a tőzsde napi szorításában rövidtávú érdekeknek megfelelően viselkedni és kiszolgálni a „forró tőkét” – a „vezető” (leader) stratégiában gondolkodik, s ehhez partnere a szakmájára büszke mérnök is. A menedzser csak akkor változtat a viselkedésén, ha erre kényszerítik – kevésbé a politikusok, mint inkább a civilek, akik véleménye meghatározó lehet az adott cég imédzsében – a kialakult képben. Így a multi Danone is tárgyalmi kényszerült a győriekkel – de pl. a Schell, (pardon: egy kagylós olaj-multi) mely fegyveres konfliktusokkal volt összehozható, illetve világbotrányt okozott, hogy veszélyes hulladékokat süllyesztett a tenger fenekére – ma a környezet-tudatosság (social responsibility) élharcosa, s ebben a leginkább környezetterhelő cégek is követik – igaz, elsősorban otthonukban.
Minden gazdasági vállalkozás örül, ha monopol-helyzetbe kerül – ugyanakkor képesek belátni, hogy az élet nem feltátlenül un. zéró-összegű játszma. S minél hosszabb távú az érdekeltség, ez annál inkább érvényesül, legyen szó az energia-forrásokról vagy éppen a feszítő társadalmi különbségekről. S bizonyított, hogy távlatban azok a vállalkozások versenyképesek, melyeknél nem csak a hatékonyság a kulcsszó, hanem ahol tőkének tekintik a tudást, az embert. 

A NewDeal, a szociális piacgazdaság nemzeti keretekben annak a felismerése, hogy a felek (tőke-munka) közt létrejöhet nyertes-nyertes kapcsolat. 

Most globális, "planetáris" keretekben kell, s szerintem lehet  lehet is megtalálni a nyertes-nyertes játszmákat.

S gondolkodni lehet a Tobim-adón, vagy Liska modelljén.