Írja Földes György. Igaza van. De ez kevés. Azt megértem, ha egy politikus a közvetlen, hazai viszonyokra vonatkoztatható megoldásokat keres - de az elemzőktől, tudósoktól többet várnék: nyissák ki a politikusok szemét, hogy messze nem elegendő, ha csak nemzeti keretekben gondolkodnak.
Földes mintha megnyugodna abban, hogy A G20-akban megvan az akarat, hogy kordába szorítsák a pénzügyi szféra túlzott hatalmát, amelyre a globalizációs folyamatok révén tett szert. Az akaratot még csak látom - de az eszközöket már kevésbé.
Az eszközökhöz persze helyzetleírás kell - s erről már elég sokat olvashatunk. Sokat jelent a hivatkozott G20-ak törekvése, azonban mintha megmaradnának a bankrendszernél. A sikerhez azonban az egész piac átláthatóságát is biztosítani kell: a piac akkor lehet hatékony, ha a verseny működik. Ennek pedig az a feltétele, hogy átlátható legyen, ne alakuljanak, alakulhassanak ki monopóliumok, az erőfölénnyel való visszaélés. Ugyanakkor tudjuk, hogy ma globális vállalatok és azok hálózatai működnek. Átláthatatlan a tulajdonosi struktúrájuk, kiterjedt lobbizási és adott esetben sokkal durvább érdekérvényesítési lehetőségeik vannak, számukra a nemzeti kormányok jelentenek ellenőrzést, korlátot, mivel inkább udvarolnak nekik, minthogy a hatalumkat korlátoznák. Ezek a cégek az államokat kikerülve kötnek üzleteket és megállapodásokat, aktulás példa a MOL-részvények eladása. A működés elve akkor is igaz, ha netán olyan szerplők léteznek, mint Kína, vagy az arab olaj-dollárok tulajdonosai.
Vagyis: a globális piacon globális piacfelügyeletre van szükség, s eszközök kellenek a monopóliumok ellen. Átláthatóvá kell tenni minden piaci ügyletet, vagyont, tulajdonosi struktúrát. Nem csak a forgalomra, hanem a vagyonokra kell az adókat kivetni - ez különösen az örökösödére kell, hogy igaz legyen. (Talán még sokak számára ismert a Liska-modell).
Persze, nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Mindenesetre a baloldalnak van egynehány eszmei tisztázandója, pl. hogy mit jelent a kizsákmányolás, milyen legyen a viszonya "A" tőkéhez. Meggyőződésem, hogy a profit, az "értéktöbblet" önmagában nem kizsákmányolás, csak akkor, ha a profit az egyenlőtlen feltételekből származik. S különösen izgalmas kérdésnek tartom, hogy meddig "munkabér" a munkabér - vagyis meddig a munkaerő újraelőállításának költsége - s különösen egy tudás-igényes munkakörben az egyén felhalmazott tudás-tőkéjének a megtérülése, vagy ha tetszik, a profitja.
Ez sem könnyű - de addig is meg kell találni a szövetségeseket: A Föld sorsáról különböző szcenáriók ismertek, de minden bizonnyal azokat a törekvéseket célszerű támogatni, melyek a kultúrák közeledéséhez vezetnek, megakadályozzák a természet és az elmaradottabb világok kizsákmányolását, érvényesíti a komparatív előnyöket, megakadályozza a monopóliumokat, pl. a méretek korlátozásával, a liszenszek idejének korlátozásával és hozzáférhetőségével. A gazdasági racionalitás és a stabilitás is azt követeli, hogy a „forró pénzek” mozgása ne váljon el a jelenlegi mértékben a reálfolyamatoktól.
Míg az elátkozott, az ördög földi helytartójaként is ismert menedzser hajlamos a a tőzsde napi szorításában rövidtávú érdekeknek megfelelően viselkedni és kiszolgálni a „forró tőkét” – a „vezető” (leader) stratégiában gondolkodik, s ehhez partnere a szakmájára büszke mérnök is. A menedzser csak akkor változtat a viselkedésén, ha erre kényszerítik – kevésbé a politikusok, mint inkább a civilek, akik véleménye meghatározó lehet az adott cég imédzsében – a kialakult képben. Így a multi Danone is tárgyalmi kényszerült a győriekkel – de pl. a Schell, (pardon: egy kagylós olaj-multi) mely fegyveres konfliktusokkal volt összehozható, illetve világbotrányt okozott, hogy veszélyes hulladékokat süllyesztett a tenger fenekére – ma a környezet-tudatosság (social responsibility) élharcosa, s ebben a leginkább környezetterhelő cégek is követik – igaz, elsősorban otthonukban.
Minden gazdasági vállalkozás örül, ha monopol-helyzetbe kerül – ugyanakkor képesek belátni, hogy az élet nem feltátlenül un. zéró-összegű játszma. S minél hosszabb távú az érdekeltség, ez annál inkább érvényesül, legyen szó az energia-forrásokról vagy éppen a feszítő társadalmi különbségekről. S bizonyított, hogy távlatban azok a vállalkozások versenyképesek, melyeknél nem csak a hatékonyság a kulcsszó, hanem ahol tőkének tekintik a tudást, az embert.
