Ön bizonyára egy diákcsíny áldozata lett. Önt minden bizonnyal lépre csalták, átverték.

Mert azt elképzelhetőnek tartom, hogy Ön szerint is az a megoldás, ha kétharmadosnál nagyobb Fideszes többség mellett csak az MSZP és a Jobbik jut be a Parlamentbe. De ha Ön még ma is az a Tanár úr, aki a Társadalmi csapdák -kal, a Diagnózissal, TV-elnökségével s eddigi példáival nevelte a mai közép generációt felnőttségre, gondolkodásra – tartózkodna az ilyesmitől. Természetesen van legitimitása egy ilyen véleménynek, hiszen a ma leghangosabban békétlenek békülhetnének ki végre a választási eredménnyel. Lássa be: a mai közvélemény-kutatási adatok alapján ezt jelenti az előrehozott választás, bármit is állítanak. Ha a dolgok szelídebb olvasatát nézzük: nem mindentől elrugaszkodott vélemény, hogy ha nem megy a szociknak, jöjjön a másik oldal – hiszen erről szól a parlamenti váltógazdálkodás. Még az sem nagyon zavar, ha a nyilatkozat nem beszél a válságkezelésről, s egyes pontja szembe mennek a tételes EU-s jogszabályokkal: hiszen ezeken lehet változtatni is.

Vajon a következő kormány (bárkik is alakítják majd meg) képes lesz-e e nehéz feladatoknak akár csak a töredékét is megoldani? Meglesz-e a szakértelme? Az országot akarja-e majd szolgálni, vagy önmaga érdekeit? Elkötelezett híve lesz-e a demokráciának? A választóknak kell majd előre, "hitelben" eldönteniük. Ez is kockázatos kaland lesz. A demokrácia ígéretes, de veszélyes üzem.

Tisztelt Tanár úr! A fenti bekezdés tartalmazza a lényeget. A mai helyzet alapján a „bárki” behelyettesíthető, a választók pedig nem e szempontok alapján fognak dönteni, amg csak óhajokat fogalmaznak meg. Ehhez hiányzik az, amit Öntől elvárnék: ahogy a közgazdász és az üzleti szféra össze tudott fogni a válságkezelő program támogatásáért – Önöknek, a társadalom ismerőseinek azért kellene összefogniuk, hogy színvallásra késztessék a pártokat: van-e reális programjuk a munkahelyek növelésére, a közigazgatás és az önkormányzati rendszer átalakítására, a pártfinanszírozásra és a korrupció visszaszorítására, az oktatás és az egészségügy fejlesztésére, az EU-s források felhasználására – s a sor folytatható. Nem azt várom, hogy a Méltányosság Politika Elemző Központ, a Századvég, az Eötvös Károly, a Progresszív Intézet, a Professzorok Battyhányi Köre, a Demos s a témában kompetensnek mondható intézmények és személyek közösen alakítsanak ki egy konszenzusos programot – bár állítom, erre szavaznék. De nem vagyok ennyire naiv. De azt elvárnám, hogy Önök legalább abban összefoghatnának, hogy közösen értékeljék: van-e a politikai szereplőknek programjuk, ezek reálisak-e, s melyiknek mi az előnye, mi a hátránya. S ha ez alapján döntenek, akkor Ön is nyugodt lelkiismerettel állíthatja: biztosan nem járult hozzá ahhoz, hogy szégyenteljesen, fellángoltak újra a törzsi háború lángjai.

Üdvözli diákja