Egy személyes, megrázó olvasói levél:
Egy személyes, megrázó olvasói levél:
Pontosabb lenne trilemmáról vagy multi-lemmáról beszélni, annyi összetevője van az egészségügynek. Induljunk ki háromból: magas színvonalú, olcsó, könnyen és egyenlően hozzáférhető EÜ rendszer - sehol sincs a világon. Természetesen vannak a mienkénél jobb rendszerek - elsősorban a nálunk jóval gazdagabb országokban.
A színvonalról: a legkorszerűbb eljárások, technikák és technológiák természetesen beszerezhetőek - de ezek drágák. (Gondoljunk az originális és a generikus gyógyszerek közti különbségekre. http://www.magyosz.org/hu/oldal/mi-a-kulonbseg-az-originalis-es-a-generikus-gyogyszerek-kozott ) Természetesen 10-20-30 éve is működött a rendszer - sokkal alacsonyabb színvonalú technikákkal és eszközökkel. A hozzáférés akkor megoldott, ha ehhez biztosított a háttér, megfelelő kapacitások állnak rendelkezésre - s a folyamat jól szabályozott. Jelenleg aki vidéken él, megfelelő kapcsolatok és pénz nélkül - sokkal egyenlőtlenebb helyzetben van.
Életkor-lemma: az egészségi ellátásból a költségek 90 %-a az idősekre esik - paradoxon, de ez így van az egészségesen élőknél és a "korukhoz képest" egészségeseknél is, vagyis az öregség nem betegség, de óhatatlanul a beteg-ellátásban is gondoskodni kell az idősekről. (A törzsfejlődés során nem volt cél a hosszú élet - elődeink korán haltak, miután gondoskodtak az utódokról).
Biztosítás-lemma: egy valódi biztosítás azon alapul, hogy egy adott kockázat-közösségre vonatkozóan megállapítják, hogy milyen eseményekre/betegségre és milyen színvonalú kezelés jár. Az emberek úgy gondolják, hogy őket minden betegségből meg kell gyógyítani - de természetes, hogy nem gondolkodnak el az alap-trilemmán.
Privát-lemma: egy tisztán privát, piaci rendszerben a páciens a piacon "megveszi" az ellátást. Ez is történhet biztosítási alapon: akinek van pénze, jövedelme, az magára, családjára, biztosítást köt, s abban foglaltak szerinti kezelésekre, ellátásokra jogosult. Társadalombiztosítás esetében az egész társadalom jelenti a kockázati közösséget. Ma Magyarországon privát a háziorvosi szolgálat, a gyógyszer-ellátás, a laborok és a műszerek többsége is.
Kórház-lemma: az EÜ-ről beszélve elsőre a kórházak dolga ugrik be - pedig az alap-szinten, a háziorvosoknál, sokkal több javulást lehetne elérni. Az ellenérdekeltség miatt kevéssé elterjedtek a tartós benntartózkodást nem igénylő eljárások.
Szakértelem-lemma: miközben magas szintű az EÜ-szakmai (orvos, ápoló) oktatásunk - a menedzsmentben, ellátás-szervezésben nincs kellő tapasztalat. Tekintve, hogy magas a háziorvosok átlagéletkora, valószínűsíthető, hogy - nagy tapasztalatuk ellenére - nem a legkorszerűbb ismeretekkel rendelkeznek.
Fizetés-lemma: mint az ördögtől, úgy félünk a piactól - pedig az ott van a beszállítóknál, s ami a legégetőbb: működik az EU munkaerő piaca.
Finanszírozás-lemma: biztosítási rendszer esetében elvileg egyszerű a dolog, nemzetgazdasági szinten a biztosítási díjaknak fedezniük kell a költségeket, vagy ezt másként fogalmazva, ha nincs pénz, csökkenteni kell az ellátást/szolgáltatást. Ellátási rendszer esetében ez a költségvetésre hárul. Az állam ilyenkor megoldhatatlan helyzetbe kerül, hiszen tartania kell a költségvetést is, ugyanakkor mindenki tőle várja, hogy jobb, magasabb szintű EÜ-t kapjon.
Para-lemma: a paraszolvencia jelenségét tünetnek tartom - ez lesz a legutolsó, ami felszámolható, illetve megoldható a lemmák közül.
Biztos van még sok-sok lemma, de jelenleg a legsúlyosabbnak azt tartom, hogy amikor az EÜ-ről beszélünk, ezeket nem gondoljuk át. Mert igaza van Sándor Máriának, egy érettségizett szakmunkásnak, műszakozással, sokkal többet kellene keresnie; igaza van az orvosoknak, hogy legalább annyit keressenek (hivatalosan!), mint hasonló szintű végzettségűek mondjuk egy multinál. Igaza van a páciensnek, hogy a legjobb ellátást akarja kapni. S igaza van az államnak is, hogy nem lehet feneketlen a költségvetésben az EÜ kassza, s még akkor is gondok lennének, ha nem építenénk stadionokat, hiszen van még hova tenni a pénzt, ld, oktatás, nyugdíj, stb.
A legnagyobb veszélynek azt tartom, ami ma kezd kialakulni: a gazdag- és a szegényellátás elkülönülése (az adózási rendszer ezt támogatja).
Nekem meggyőződésem, hogy a co-payment sokáig nem halasztható, biztosítás-alapú rendszer kell, ami átlátható - s tisztázni kell a funkciókat, szerepeket. Eddig még az a megoldás tetszett a legjobban, hogy az állam ellátás-szervezőkre bízza a dolgot, akikkel a nevünkben meg tud állapodni, hogy biztosítás mire is nyújt fedezetet, s majd ők megrendelik a különböző szolgáltatásokat, ellátásokat. S a kiegészítő biztosításokat is ebben a rendszerben lehet megkötni.
S akkor talán nyilvánvalóvá válik az is, hogy kinek is kell egy haldokló.
