A témában már többször írtam magam is - az alábbi, kissé terjedelmes írás egy konferenciához címzett hozzászólásként, összefoglalóként tekinthető

A témában már többször írtam magam is - az alábbi, kissé terjedelmes írás egy konferenciához címzett hozzászólásként, összefoglalóként tekinthető

Ahogy a fogalmakat az írásomban értelmezem:

Ellenzék: a NER ellenzéke, a magyar közélet azon politikai, társadalmi szervezetei, melyek - a Jobbiktól eltérően - nem pusztán Orbánt és a Fideszt akarják leváltani, hanem a létrehozott politikai-oligarchikus rendszert is. Némi eufémizmussal demokratikus ellenzéknek is szokták nevezni ezt a halmazt, mert a köztük meglévő ideológiai, identitásbeli, személyi és stratégiai különbözőségeik, ellentéteik ellenére többé-kevésbé elfogadják a polgári/liberális jogállam követelményeit. (Miközben többen ezt szinte elutasítóan meg is akarják haladni ezt.)

Választás: a politikai élet legkiélezettebb területe, ahol a pártok, illetve jelöltjeik közti küzdelemben eldől, hogy kié legyen a kormányzati hatalom. (Vagyis nagyon leszűkített értelmezést használok.)

"Casting": az együttműködőket és a jelölteket egyaránt lejárató eljárás, ahol tárgyalóasztaloknál, a kicsinyes párt- és személyes érdekek alapján igyekeznek eldönteni a közös jelölt(ek) személyét, a közös listán elfoglalt helyeket.

Előválasztás: a külföldi példák alapján az az eljárás, melynek során egy párt tagjainak/támogatóinak/szimpatizánsainak a részvételével dönti el, hogy ki induljon a választásokon. A továbbiakban: az a módszer és eljárásrend, ami lehetővé teszi, hogy a legkülönbözőbb világnézetű, identitású, stratégiájú erők közösen lépjenek fel a jogállamiság helyreállításáért, a NER leváltásáért.

Hekkelés: nem ellenzéki aktivisták azért vesznek részt az előválasztáson, hogy szándékosan eltorzítsák az eredményeket.

Előzmények

Rengetegen értékelték a 2014-es választás(ok) eredményeit, sokan elemzik a NER leváltásának társadalmi és politikai esélyeit (legfrissebb a 168óra sorozata), komoly alkotmányjogászok és elemzők foglalkoznak az alkotmányos jogállam visszaállításának/megteremtésének lehetőségeivel. Elvileg nem kizárt, hogy ha kitör egy általános sztrájk, letartóztatják Orbán Viktort vagy a vejét - az ellenzék leül egy "kerekasztalhoz", a akkor a Fidesz megváltoztatja az alkotmányt és a sarkalatos törvényeket - a történelemben volt már ilyen 1989-ben. Ha ez megtörténik, nincs szükség további szövetkezésre az ellenzéken belül. Esetleg még várhatja, hogy a bedőlő Fidesz helyett a Jobbik kormányozzon.

Miért nincs értelme az előválasztásnak?

Többen (pl. Bauer Tamás, Majthényi László) állítják, hogy demokratikus választásra, ezt követően az alkotmányosság helyreállítására csak azután kerülhet sor, hogy a NER, s ezzel együtt az alaptörvény politikailag már megbukott.

Alkotmányjogászok, az alkotmányos rendszerrel foglalkozók izgalmas vitákat folytatnak arról, hogy akár 2/3-os többség esetében is hogyan kell eljárni, hogy az megfeleljen az alkotmányjogi, jogállami elveknek. Ami biztosnak mondható: az ellenzéki pártok nem képesek ilyen eredmény elérésére.

Megint sokan vannak, akik szerint azért sincs értelme az összefogásnak, mert a legkülönbözőbb társadalmi helyzetű embereket, egymással ellentétes politikai erőket nem lehet - s nem is szabad - összefogásra kényszeríteni, mivel ha a választásokon sikeres is lenne az összefogás, ezt követően az antikapitalisták és a piacpártiak, a közvetlen és a képviseleti demokrácia hívei, a korábban kormányzók és a velük (is) ellenséges "új" erők úgysem tudnak megegyezni, ezért a választások után minden eddiginél nagyobb zűrzavar lenne az országban, amiből csak a szélsőjobb profitálhatna.

Vannak, akik a 14-es tapasztalatok alapján úgy vélik, hogy felesleges a potenciális jelölteket "castingolással" lejáratni, másrészt úgysem találni olyan karizmatikus vezetőt, aki Orbán kihívója lehetne.

(A felsorolást még lehetne bővíteni, részletezni, de a legfontosabb szempontokat tán sikerült bemutatni.

Miért van értelme az előválasztásnak?

A legfontosabb érv: "előválasztás" mindenképpen lesz. Biztos, hogy lesz valamilyen mérvű összefogás, melyben a felek fontosnak tartják saját erejüket, kampányolni fognak saját pozícióik erősítéséért. Biztos, hogy különböző pártok, szervezetek csalhatatlan biztonsággal fogják megmondani, hogy szerintük ki is lenne alkalmas miniszterelnöknek. De ha mindez a maga módján, spontán alakul, ahogy ez történt a 14-es választás előtt, biztos, hogy

• · csak az ellenzéken kívül álló erők hatására omolhat össze a NER - káoszt és felfordulást magával hozva
• · nem lesz világos képünk arról, hogy mi is az, amiben egyet tud érten az ellenzék, mi az, amiben esetleg kompromisszumot köthetnek - s mi az, amiben lehetetlen közös programra jutni.
• · nem sikerül olyan miniszterelnök-jelöltet és árnyékkormányt állítani, aki(k) a társadalom széleskörű támogatására számíthatnak.
• · az aktuális választási törvény elvileg lehetővé teszi, hogy három listán induljon az ellenzék, pl. létrejöjjön egy jobboldali-konzervatív, egy hagyományos "ballib" és egy "újbaloldali" blokk - ebben az esetben blokkonként kell lejátszani az előválasztást.

Többé-levésbé eltérőek lehetnek a prioritások az egyes szereplők számára:

• · jogállam, ahol érvényesülnek az egyéni és kollektív szabadságjogok és érvényesül a szolidaritás, a korrupció visszaszorítása - azaz a NER leváltása
• · a 2010 előtti viszonyok meghaladása
• · saját, jövőre vonatkozó elképzelések megvalósítása
• · identitásuk megőrzése
• · váltó párttá erősödve ők építhessék az új világot
• · legyen reprezentativitásuk a parlamentben
• · működő, versenyképes gazdaság és társadalom

Mindezek alapján egyértelmű, hogy az ellenzék számára csak előnyökkel járhat, ha a parlamenti választásra való felkészülést átlátható, korrekt és előre rögzített szabályok alapján koordinált módon végzi. Lényegében erre fogalmazta meg a Republikon Intézet előválasztási javaslatát - kár lenne, ha elsikkadna a sok-sok új téma között. Meggyőződésem, hogy az alábbiak alapján van mód arra, hogy az ellenzéken belül minél szélesebb körű - lehetőleg teljes - koordináció valósuljon meg, konszenzusos (közös) miniszterelnök jelöltet lehessen állítani, kialakuljanak az együttműködés keretei és nyilvánvalóvá váljanak annak korlátai, s hogy esélyt biztosítson a ma még csak szerveződő mozgalmaknak/pártoknak is - ami a feltétele annak, hogy bővüljön az ellenzéki tábor, s a vetélkedés ne a meglévő tortaszelet újraelosztásáról szóljon. Az alkalmazandó technika biztosítja a választópolgárok közvetlen beleszólását - ugyanakkor látszólag bonyolultsága ellenére jóval egyszerűbb - s ez sem érdektelen: jóval olcsóbb is - mint az eredetileg javasolt szavazólapos megoldás. Az éles kampányban korlátozottak az ellenzék kampány-lehetőségei (média, plakátok, hirdetések, információs és kampányanyagok, stb.) - ezért maga az előválasztás lehet a legfontosabb kampány-eszköz, különösen akkor, ha a szimpatizánsok számára is nyilvánvalóvá válik, hogy miért, s mire vonatkozik az összefogás.

A kampány és az előválasztás menete

Cél: erős ellenzéki összefogás, lehetőleg egy, eséllyel induló választási párt létrehozása, s (akár a választási párton belül) kormányzóképes erő felmutatása.

Az ellenzéki spektrum az egykori (vagy esetleg ma még) Fideszesektől a konzervatívokon, liberálisokon, hagyományos balközépen át az "újbaloldalig" terjed, egyesületek, műhelyek, civil szervezetek és már létező pártok tagsága és meglévő, de legfőképpen potenciális szimpatizánsaik alkothatják.

1. lépés: olyan grémiumot kell felkérni, melynek tagjai hitelesek, s képviselik a teljes spektrumot, így az ő meghívásuk erkölcsileg visszautasíthatatlan lenne. (Hitelességük nem feltétlenül abból adódik, hogy korábban ne töltöttek volna be politikai tisztséget, hanem abból, hogy minden potenciális közreműködő számára egyértelmű, hogy a jogállamiság és a demokrácia elkötelezett hívei - világnézetüktől függetlenül.)

2. lépés: tanácsadó és lebonyolító intézmények, szervezetek bevonása. Az eleve baloldali és liberális műhelyeken kívül minden bizonnyal közreműködnének olyan, a pártpolitikától önmagukat távol tartók is, akiket izgatna a vállalkozás újszerűsége - sőt, az eljárások, eredmények auditálására fel lehetne kérni akár a Nézőpont intézetet is.

3. lépés: választási program megalkotása. A grémium számára nem okozhatna nehézséget egy közös elvi nyilatkozat elkészítése, melyben olyan célok szerepelnének, mint a (1) jogállamiság helyreállítása, (2) a korrupció megszüntetése, (3) a társadalmi igazságosság/méltányosság - amit várhatóan az ellenzék egésze magáénak tudhat.

Itt lehetne meghatározni, hogy a kampány milyen témák mentén folyjon, pl (4) Magyarország és a nagyvilág, (5) oktatás, (6) egészségügy, (7) nyugdíj, (8) mezőgazdaság/vidékfejlesztés, stb. (Minden bizonnyal még több, a saját identitásuknak megfelelő témát is javasolnak majd a felek - ezeket célszerű lehetőleg csoportosítani, s al-témaként szerepeltetni. Más témákat azért célszerű szerepeltetni - pl. biztonságpolitika - hogy a teljes kormányzati területet is lefedjék.

Az egyes témákra szakértői kerekasztalokat célszerű létrehozni, melyek a nyilvánosság kontrollja alatt működnek. A jelölt szervezetek által delegált tagokon kívül független szakértőket is fel kell kérni. Ezek maguk is megfogalmazhatnak alternatívákat, de fő feladatuk az, hogy az előválasztásban részt vevők programjait konszolidálják, egymással ütköztessék, illetve lehetséges kompromisszumokat fogalmazzanak meg. Minden témát be kell csatornázni egy olyan szakértői csapathoz, mely megvizsgálja az egyes javaslatok rövid- és középtávú gazdasági racionalitását is.

A kampány során az egyes aspiráns szervezeteknek állást kell foglalniuk, hogy mivel tudnak egyetérteni, mit tudnának kompromisszumként elfogadni, s mi az, amit elutasítanak - egy hosszú egyeztetési és vitasorozat alatt.

A választók lehetőleg az itt mutatott teljesítmények, programok alapján ítéljék meg a szervezeteket. A később részletezett technika/technológia segítségével a választók több fordulóban szavazhatnak. Azok, akik nem érik el az előre meghatározott - pl. 1-2-3-4-5 % - reprezentativitási küszöböt, másokkal szövetkezve vagy másokhoz csatlakozva vehetnek részt a következő fordulóban. (Ennek az eljárásnak az a célja, hogy azon túl, hogy mérje a támogatottságot, minél kevesebben szakadjanak le az együttműködésből.) Az itt kialakult arányok határozzák meg, hogy a választások után a parlamentben a választási párt belső összetétele milyen legyen. (Ehhez mintául a német választási rendszer szolgálhat, ahol bár vannak képviselők, akiket a választókerületben többségi szavazással választanak meg, de a frakciók létszámaránya megfelel a listán elért szavazatok arányának. Minderről természetesen a grémiumnak és a feleknek kell megállapodniuk.)

4. lépés: miniszterelnök jelölt kiválasztása. Ez a pont alapvetően eltér a külföldi példáktól - és a Republikon javaslatától is. Azok lényege az, hogy a jelöltek szállnak ringbe, s egyéni képességeik felmutatásával, programjukkal, a kampányukhoz összegyűjtött erőforrásaikkal vetélkednek egymással - majd a végén a legnagyobb támogatást felmutató jelölt indul az éles választásokon. Ez nagyon jó megoldás - ott, ahol egy létező pártról, annak többé-kevésbé stabil szimpatizánsi köréről van szó, így biztos, hogy a versenyben lemaradtak beállnak a győztes mögé. Nálunk egészen más a helyzet. A 2014-es tapasztalat is azt mutatja, hogy nem olyan jelöltre van szükség, akinek az első körben a legnagyobb a támogatottsága - hanem olyanra, akit a teljes ellenzék támogatni tud.

Sokan fogalmazzák meg azt az igényüket, hogy a közös jelölt legyen karizmatikus, ugyanakkor integráló, stratégiai víziót nyújtani képes, ugyanakkor megfontolt és higgadt, a végrehajtást jól irányító, következetes, szimpatikus személy.: egy igazi vezér, aki mögé először az ellenzék, majd az egész társadalom képes felsorakozni. Nos, bár PR-ral, személyes arculat-építéssel sok mindent el lehet érni - de ilyen tökéletes ember: nincs. Valójában nem is lehet, mert annyira eltérő személyiségjegyekről van szó, hogy ezek szinte kizárják egymást. (Bővebben: Belbin, a csportbeli szerepekről). Tapasztalatból tudjuk, hogy a vezér típusú politikusok nagyon jól szerepelnek a kampányok küzdelmeiben - de közben annyi sebet adnak és kapnak, hogy utána már nem tudnak integráló szerepet betölteni, már csak azért sem, mert a vezéreknek állandó küzdelmekre, s így ellenségekre is "szükségük van" - vagy jobb esetben a megnyert csaták után egyből újabbat keresnek, s így nem foglalkoznak a hátország építésével. A prioritásokat, kiválasztási szempontokat  a résztvevőknek kell meghatározniuk - így csak remélem, hogy az integráló-képesség, megbízhatóság lesznek a legfontosabbak.

A miniszterelnök-jelölteket a reprezentativitással rendelkezők konszenzussal jelölhetnek, természetesen akár többet is, olyan személyeket, akik így mindannyiuk számára elfogadható. (Ez szintén a leszakadás, kiválás megakadályozását szolgálná.)

Ha a felek csak egy jelöltet állítanak, az sem sérti a demokratikus elveket - több jelölt esetében a szavazást addig kell folytatni, amíg a legkevesebb szavazatot kapó jelölt kiesésével egy jelölt meg nem szerzi a szavazatok 50 %-át. (Természetesen léteznek szofisztikáltabb, döntéselméletileg megalapozottabb módszerek is - pl. Condorcet, több pozitív és negatív voksolás lehetősége, stb, de talán az a legfontosabb, hogy egyszerű, könnyen átlátható megoldás szülessen.)

5. Egyéni jelöltek kiválasztása: nem tartom szükségesnek a versengést ezen szinten, illetve a reprezentativitást elért szervezetekre és azok helyi képviselőire lehet bízni, hogy a helyben leginkább esélyest válasszák ki.

Hogy ne a szűken vett párt/szervezeti érdekek domináljanak, erre szolgál a parlamenti mandátum arányok előzetes, az előválasztási eredményen alapuló rögzítése.

Miközben a közös, választási párt mellett érvelek, tudom, hogy más lehetőségek is szóba jöhetnek, így pl. akár 3 listán, de mindenképpen koordinált egyéni körzeti jelölés. (Vagyis: minden körzetben csak egy ellenzéki jelölt indul, akit a más listá(k)hoz tartozó szervezetek helyi erői is támogatnak.) Amennyiben a felek elfogadják a koordinált jelölést, akkor is le kell játszaniuk az előválasztást.

Lebonyolítás, technika

Hagyományaink, a korábbi választások alapján joggal lehet azt mondani, hogy a személyes, szavazólapos voksolást tekintik sokan "valódinak", legitimnek. A jelenlegi, egyfordulós rendszerben a kis reprezentativitású szervezetekre adott szavazatok elvesznek, döntéselméleti alapokon is bizonyítható, hogy az egyszerű, többségi szavazás a legkevésbé optimális, "erős" eljárás. Az sem lényegtelen, hogy a szavazólapos megoldás nagyon költség- és időigényes. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a módszer ott sikeres, ahol a szimpatizánsok jelentős hányada előzetesen regisztrálja magát. Nálunk ennek semmi esélye sincs, így a lelkes aktivisták miatt egyes szereplők túlreprezentáltsága lenne várható. A hekkelés ellen nem véd a módszer

Közvélemény kutatásokkal meglehetős pontossággal mérhető az egyes szervezetek és személyek népszerűsége, elfogadottsága és elutasítottsága is. Viszonylagos olcsósága mellett hátránya, hogy meglehetősen időigényes, ráadásul személytelensége miatt alacsony az elfogadottsága, így a legitimációja is.

Gyors és viszonylag olcsó az internetes szavazás - a világban már sok helyen alkalmazzák, nálunk csak parciális, nem reprezentatív szavazásokról lehet tudni. A hekkelés ellen teljesen nem véd, de viszonylag legbiztonságosabb módszer.

Minden bizonnyal nagy viták után alakulhat ki a közösen elfogadott eljárás. A javasolt megoldásom ötvözi az egyes elemeket.

Hekkelés, adatvédelem: adatvédelmi szempontból a leg megbízhatóbb az, amikor a jelöltállításhoz hasonlóan az állampolgárok személyesen, irataik bemutatásával aláírják az ajánló - ebben az esetben: regisztrációs - ívet. A tapasztalatok alapján ezt nagyon kevesen, csak a leginkább elkötelezett szimpatizánsok vállalják, ezért az így összeálló lista nem tekinthető reprezentatívnak és/vagy legitimnek. (A regisztráció egyszerűsíthető, ha nem előzetesen követlejük meg, hanem a szavazás előtt kerül rá sor.)

A szereplőkön múlik, hogy milyen azonosítást/regisztrációt követelnek meg az internetes szavazáshoz. Internetes portálokon a regisztrációhoz elegendő egy azonosító - (ál)név, email cím - és egy visszajelzés, hogy valóban élő személyről, s nem egy internetes robotról van szó. Ezzel a módszerrel természetesen nem szűrhető ki a többszörös regisztráció, a hekkelés. Tekintve, hogy maga az eljárás nem közjogi, nincs gazdasági/üzleti jellege, elképzelhetőnek, s adatvédelmi/adatbiztonsági szempontból elegendőnek tartanám, ha a regisztráció alapvető formája az lenne, hogy a résztvevő szervezeteken keresztül kerülhetnének be személyek egy független, csak az ellenőrzést szolgáló adatbázisba az adatok, mely alapján csak annyit ellenőriznének, hogy egy adott szavazáson az illető már voksolt-e vagy sem. Ez a megoldás sem nyújt teljes biztonságot a többszörös regisztráció ellen, de ez minden bizonnyal hibahatáron belül marad. Jogosan merül fel, hogy ma nincs mindenkinek internet hozzáférése - az ő számukra az a kényelmetlenebb megoldás ajánlható, ha pl. "Demokrácia Pont"-okat állítanak fel, ahol azonosítójukkal belépve a rendszerbe, már leadják a szavazatukat.

Az előző módszer adatvédelmi és reprezentativitási problémát azzal lehet feloldani, ha az adatbázis eredményeit hiteles közvélemény kutatási adatokkal normalizáljuk, tekintve, hogy ezek adatai az össz lakosságra, illetve az ellenzéki táborra nézve megbízhatóak, relevánsak. (A közvélemény kutatások hibahatára nem befolyásolhatja a miniszterelnök-jelölt kiválasztását, a szervezetek mérésénél egy-egy jövőbeni mandátum sorsa nem befolyásolhatja az összefogást.)

Összegzés:

Elvileg nem kizárt, hogy ha kitör egy általános sztrájk, Polt helyére egy független ügyész kerül, s letartóztatják Orbán Viktort vagy a vejét - s ezután az ellenzék leül egy "kerekasztalhoz", s kikényszeríti, hogy Fidesz megváltoztassa/eltörölje az alaptörvényt és a sarkalatos törvényeket - a történelemben volt már ilyen 1989-ben. Ha ez megtörténik, nincs szükség további szövetkezésre az ellenzéken belül. Esetleg még várhatja, hogy a bedőlő Fidesz helyett a Jobbik kormányozzon.

Arra sincs biztosíték, hogy a civilek, szakszervezetek, mozgalmak, pártok identitásukat, világnézetüket, berögzült anti- és szimpátiájukat kissé háttérbe szorítsák egy fontosabb cél érdekében. Írásommal azt igyekszem bizonyítani, hogy ha mégis alapvetően és elsősorban a NER ellenzékeként definiálják magukat, akkor létezik olyan módszer, mellyel megőrizhetik identitásukat, programjaik iránti elkötelezettségüket, s bizonyítani tudják, hogy: demokraták. Mert a demokrácia nem mások legyőzéséről, hanem arról szól, hogy az adott lehetőségek közül hogyan válasszuk ki azt a megoldást, mely a legjobban szolgálja a köz(ös) jót. Mérlegelve az egyes alternatívák előnyeit ÉS hátrányait.

(Javaslatomnak egy előnye biztos van: legalább én egyetértek vele. Remélem, kritikusaim nem csak a hátrányait ismerik fel - de tudnak javasolni mást, jobbat is.)