Nehéz könyv "A tőke a 21. században". Hozzászoktunk az internetes posztokhoz, vagy ahhoz, hogy pár száz oldalas olvasnivalónkkal kényelmesen elhelyezkedjünk egy karosszékben, vagy kiheveredjünk az árnyas fák alá: ezzel a 700 oldalas könyvvel ezt nem tudjuk megtenni, mert vagy fárasztóan két kezünkkel kell fognunk - vagy íróasztalunkra kell tennünk. Ha ezt megtettük, akkor a könyv már olvastatja magát, mindenki joggal dicséri stílusát. (Magyarul olvastam - minden bizonnyal a fordítónak és a könyv lektorának is komoly érdeme van mindebben.) Tán a fizikai korlátok is teszik, hogy nem nagyon lehet egyhuzamban olvasni, pedig a könyv izgalmas, annak ellenére, hogy mint a Columbo filmek esetében, itt is előre tudjuk, hogy "ki a gyilkos": a növekedésénél és a munkajövedelmeknél nagyobb arányú tőkefelhalmozódás, ami olyan szélsőséges társadalmi különbségekhez vezethet, ami magának a társadalomnak a létét veszélyeztetheti.
Nehéz könyv "A tőke a 21. században". Hozzászoktunk az internetes posztokhoz, vagy ahhoz, hogy pár száz oldalas olvasnivalónkkal kényelmesen elhelyezkedjünk egy karosszékben, vagy kiheveredjünk az árnyas fák alá: ezzel a 700 oldalas könyvvel ezt nem tudjuk megtenni, mert vagy fárasztóan két kezünkkel kell fognunk - vagy íróasztalunkra kell tennünk. Ha ezt megtettük, akkor a könyv már olvastatja magát, mindenki joggal dicséri stílusát. (Magyarul olvastam - minden bizonnyal a fordítónak és a könyv lektorának is komoly érdeme van mindebben.) Tán a fizikai korlátok is teszik, hogy nem nagyon lehet egyhuzamban olvasni, pedig a könyv izgalmas, annak ellenére, hogy mint a Columbo filmek esetében, itt is előre tudjuk, hogy "ki a gyilkos": a növekedésénél és a munkajövedelmeknél nagyobb arányú tőkefelhalmozódás, ami olyan szélsőséges társadalmi különbségekhez vezethet, ami magának a társadalomnak a létét veszélyeztetheti.
Néhány írás:
Provokáló Tények, vélemények
Piketty "Tőkéje": a képlet leegyszerűsítése
A könyvvel kapcsolatos viták jelentős részben nem magáról a könyvről - hanem az azt interpretálók világnézeti különbségeiről szólnak.
*******
Bár nem tesz rá utalást, de a cím minimum áthallásos Marx - s a 19. század - közgazdasági/társadalmi fő művével kapcsolatban. Ezt majd érdemes külön is kifejteni: méltányos-e a címadás?
********
Pikettyt többnyire a baloldaliak idézik - pedig ő nem antikapitalista, nem globalizáció-ellenes, az integrált EU híve - igaz, a túlzott egyenlőtlenségek okát mutatja be, s tesz javaslatokat a felszámolásukra. Antiglobos újbaloldaliak figyelmébe: ezt csak globális szinten tartja elképzelhetőnek!
*****
Többször idéztem Marosán György nek a patrimoniális társadalomról írt írásait. Ezekből (is) kiderül, hogy nem Piketty az első, aki az egyenlőtlenséggel foglalkozik, de ő az, aki ennyire részletes statisztikai adatokra támaszkodva fejti ki nézeteit. Mert nem önmagában a gazdagság a baj - hanem ha ez hatalmi, uralmi monopóliumhoz vezet. Amin el lehet gondolkodni: ki jutott fel erre a listára önerőből - s ki apuka pénzéből?
*******
A szerző külön tárgyalja a csúcs-menedzserek jövedelmét. Ebben bizonyára szerepet játszik az adózás is - de van egy másik jelenség is, a "sztárság". Vajon nincsenek jó színészeink? Amennyit értek hozzá, bőven található köztük tehetséges, játékával élményt nyújtó - de mégsem kapnak 20 és milliós gázsikat, mint hollywoodi társaik: ők ugyanis nem vonzanak annyi nézőt, hogy a bevétel kitermelje az ekkora pénzeket. Nem nehéz rájönni, hogy Messi vagy C. Ronaldó sokkal jobb focista, mint a mi Dzsudzsák Balázsunk - na de annyival, amennyivel nagyobb a jövedelmük? Így azután ha kasszasiker filmet akar egy producer - akkor sztárt szerződtet. Ha BL-t akar nyerni egy csapat, akkor sztárokat szerződtetnek. S ez érvényesül az élet egyéb területein is - ha jól menedzselt vállalatot akarnak a tulajdonosok, akkor egy csúcs-menedzsert szerződtetnek.
******
Több kritikusa is felrója, hogy bár megemlíti, s többször hangsúlyozza a humán tőke szerepét, azt nem veszi bele a vizsgálandó tőke-fajtákba. Ez a szűkítés az adott témában szerintem elfogadható, mivel nincs kialakult módszere a humán tőke számszerűsítésének - bár a témának nagy szakirodalma van. Pl. a munkabér a szintentartást szolgálja, a képzések, fejlesztések pedig e tőke-formába való beruházást, stb. Ugyanakkor az egyik legáltalánosabb nézet szerint egy cég eszközeinek könyv szerinti vagy piaci helyettesítési és a piaci kapitalizációja közti különbség adja ki a humán tőke értékét.
Egy más megközelítés szerint: Marx a bérmunkáról beszél, amikor a munkás puszta munkaerejét adja el a tőkésnek. A piacon ez a betanított vagy segédmunka, amit a minimálbér fejez ki a legjobban - ezért minden, ezt meghaladó munkajövedelem már a humán tőke hozadékénak tekinthető. Ez a megközelítés viszont cáfolja azt a marxista nézetet, hogy a profit a kisajátított többlet munkából realizálódik.
********
A humán tőke azért is speciális fajta - mert másként örökölhető. De örökölhető: sajnos, szinte természetes jelenség a társadalmi mobilizáció csökkenés. Ennek egyik oka az, hogy a képzettebb, így magasabb jövedelemmel rendelkező szülők engedhetik meg maguknak a gyerekeik iskoláztatását - ugyanakkor az is az öröklés része, hogy diplomás szülők természetesen jobban ösztönzik gyerekeiket a tanulásra, ahhoz könnyebben biztosítanak családi hátteret, természetes a számukra a nyelvtanulás, a kultúra elsajátítása.
*******
Ugyancsak izgalmas, ahogy pl. a lakás/ingatlan tulajdont is bevonja a tőke körébe - ez ugyanis azt jelenti, hogy szintén hamis a tőkés-munkás szembeállítás, de minimum az elmondható, hogy nincs olyan éles határ, mint ahogy ezt az osztályharc képviselő vallják. E témakörbe tartozik: a tőkepiac legnagyobb - és sokszor legkegyetlenebb - szereplői azok a befektetési alapok, melyek kisemberek időskori megtakarításait kezelik.
******
Marx nagyságából semmit sem von le, hogy a tudományok, ismeretek sokkal alacsonyabb szinten álltak a 19. században, mint a mi 21-ikünkben. Marx társadalomképéhez elegendő volt a tőkés-munkás felosztás - ma már nem az. (Ez bizony láthatóan gondot okoz azoknak - az egyébként nagyon tiszteletre méltó - marxistáknak is, akik nem találják a munkásosztályt, a proletariatust.) Ugyanakkor nagyon jó és használható fogalom a "prekariátus" - a bizonytalan helyzetű rétegek megnevezésére. A biztonság iránti igény az ember alapvető szükséglete - de a világ olyan irányba halad, hogy biztonságot csak a megszerzett és elsajátított képességek, készségek jelenthetnek: biztonságot abban, hogy bármennyire és bármilyen gyakran is változik a világ, valaki képes ahhoz alkalmazkodni - a változást nem kényszernek, hanem lehetőségnek éli meg. (Tudom, ez ma még elég kevesek sajátja - de ha van egy kifeszített biztonsági háló, akkor egyre többen képesek - s vállalkoznak - a kötélen való "táncolásra". Különösen, ha tudják, hogy át kell érni a túloldalra.)
*******
Korábban a család, majd a vallás, s még később az egyre demagógabbá váló politikusok által hirdetett nemzethez való tartozás adott stabilitást, biztonságot az embereknek. Sok globalizáció- és kapitalizmus kritikus is észleli, s kritikusan jegyzi meg, hogy ez a világ a múlté, hogy hálózatosodunk. Valóban, egyre több emberrel tudunk megismerkedni, egyre több csoporthoz, közösséghez tudunk tartozni - ez a sokszínűség egyrészt a teljesebb lehetőségét adja, ugyanakkor kétségtelen, hogy e kapcsolatok többsége "gyenge", nem biztosít állandó kötődést. Hálózatelméleti megközelítésben egyébként ezek a gyenge kapcsolatok teszik lehetővé a különböző csomópontok, alhálózatok közötti integráló, együttműködő viszonyokat, a környezethez való rugalmas alkalmazkodást.
A kapcsolatok, kötődések azért is fontosak, mert Piketty is megerősíti, hogy a világ problémáit világ(globális) keretekben lehet csak megoldani.
*******
Piketty kritikus az EU-val - de messze nem EU-ellenes. Sőt, lényegében azokhoz csatlakozik, akik nem kevesebb - hanem több EU-t akarnak. Ilyenkor persze a nemzeti érzelműek, a csak nemzetállamban gondolkodni tudók felhorkannak - ezért nem árt egy történelmi példára hivatkozni: az ország legnagyobb fejlődése a monarchia idejére esik, ekkor "csak" a kül-, had- és a pénzügyekben mondtunk le a nemezeti szuverenitásunkról. Nyelvi-kulturális hagyományaink megőrzésén kívül nincs más, ami indokolná, hogy egyéb területeken is ragaszkodjunk a nemzeti szuverenitásunkhoz, s az EU egészére is igaz ez: ha működik az önkormányzatiság, a regionalitás, akkor csak összegangolt, integrált gazdaságpolitika teheti erőssé az EU-t; látjuk, hogy a külpolitikában sem érdemes külön utakon járni.
