HTML

Geo blogja (régi)

Friss topikok

Igazság, indulatok, nagykoalíció

2015.03.09. 23:21 Geo_


konfliktusok.JPGIgazság, igazságosság, méltányosság - néhány szó a kapitalizmusról és a szocializmusról, vetélkedésről és verekedésről, csatákról és küzdelmekről

(Bevallom: nálam munkahelyi ártalom - volt - hogy nálam okosabb emberek anyagaiból állítsak össze valamint - s hogy egyből próbáljak javaslatot is tenni, hogy akkor hogyan tovább, mi is következik mindebből. Így jártam a fenti írással is.)

Egy szociálliberális hitvallás nyomában Révész Sándor: Nincs igazság . Az írás végkicsengésével maximálisan egyetértek: A szociálliberális olyan liberális, aki egyrészt a kapitalizmus talaján áll, másrészt érzékeny annak igazságtalanságára. Tehát egy értékei szerint igazságtalan rendszert támogat. Mert úgy véli, hogy a kapitalizmus eredendő igazságtalanságának enyhítése érdekében az általa belátható időben annyit lehet tenni, amennyit a kapitalizmuson belül lehet. Ez a szociálliberális sokszor kerül olyan helyzetbe, hogy jobban együttérez azokkal, akikkel nem ért egyet, mint azokkal, akikkel egyetért. Közelebb állnak értékeihez és érzelmeihez a szociálisan elkötelezett rendszerkritikusok, mint a szociálisan érzéketlen prokapitalista technokraták, akiknek viszont a rendszer működőképességének, teljesítőképességének az érdekében gyakorta igazat kell adnia a rendszerkritikusok ellenében. Szociálliberálisnak lenni lelkileg is, szellemileg is nehéz. De jó."

Azonban az íráson végigvonul, hogy az igazságokat nem lehet összeegyeztetni. (kapitalizmus vs társadalmi igazságosság; meglévő rendszer kritikája vs EU-hoz tartozás, polgári demokrácia értékei). Persze, el lehetne játszani a szavakkal: az, hogy nincs igazság - másképp megfogalmazva azt jelenti, hogy sokfajta, párhuzamos igazság is létezik. A baj pedig abból van, ha ezek egymásnak feszülnek - mert akkor biztos, hogy nincs egyetértés, a felek nem juthatnak méltányos megegyezésre. Valójában az írásban is van megoldás: a reális opciót kell megtalálni.

Marosán György: A „Materazzi-hatás” Arról szól, hogy versengő környezetben milyen nagy szerepe van a dühnek, az érzelmi azonosulás fokának a győzelemben - s ugyanakkor milyen bukáshoz vezet, ha elszabadulnak az indulatok. A düh az erőkifejtést javítja, a megfontolásra épülő teljesítményt viszont rontja - s ezért "hasznos" felbosszantani az ellenfelet.

Csizmadia Ervin: A következő Magyarország c. (0 forintért megvásárolható) könyvében politikai bajaink megoldására nagykoalíció létrehozását javasolja. Nagyon hatásosan érvel, az előző két írás nyelvére lefordítva/eltorzítva azt mondja, hogy a nagykoalícióban eltűnik (vagy minimálisra csökken) az egymással szembeni düh, az önként vagy kényszer hatására vállalt együttműködés pedig kikényszeríti a reális opciók elfogadását. (A nagykoalícióval kapcsolatos (aktuálpolitikai) ellenérveket már megfogalmazta Bauer Tamás https://www.facebook.com/?ref=tn_tnmn. Kétségtelenül más idősíkban gondolkodnak.)

Többször említettem már azt a pszichológia kísérletet, amikor egy tornaterembe beengedtek 100 kissrácot - egyik felük piros, másik kék sapkát kapott, s pár perc múlva az egyik csoport már püfölte is a másikat. Vagyis: a különbségek nagyon könnyen kiéleződnek - s óhatatlanul hasonló történik a pártok között, hiszen a politikai versenyben fontos, hogy saját identitásukat tudják felmutatni, s azután könnyen nyúlnak a negatív kampányhoz - ami köztudottan kevéssé erősíti a barátságot. Ha pedig mindkét oldalt sikerül eléggé felbosszantani, dühössé tenni - elszabadulnak az indulatok: Ez a politikában 13. majd 14. havi nyugdíjat, rezsicsökkentést jelent, majd olyan 2/3-os, kiütéses győzelmet - amibe előbb-utóbb a győztes is belerokkan. (S ilyen, a saját igazságokhoz a végtelenségig való ragaszkodás vezet el a háborúhoz - gondoljunk pl. a szerb-horvát konfliktusra.) Játékelméleti szöveggel: amikor egy eredendően pozitív összegű játszmát zérus összegűként játszanak a felek. Látszólag persze az a helyzet, hogy csak az egyik fél győzhet a politikában. Valójában egy fix összegű játszmáról is lehetne szó - ki, hány mandátumot szerez az összesből. Amikor viszont a "győztes mindent visz" alapokon játszanak, akkor jönnek a katasztrófák. Ezen valóban segítenek a kis- és a nagykoalíciók, ha a rendszerben olyan fékek vannak, melyek meggátolják a totális hatalomgyakorlást.

A koalíciós partnerek egymás iránti "dühe" kifelé kevésbé szennyezi a közéletet, zárt ajtók mögött nem kell a külvilágnak az erős és rettenthetetlen, az igazáért a végsőkig harcoló hősök képét mutatni. (Az előnyöket a könyv részletesen taglalja.) Önmagában - már ha létrejön - egy koalíciónak is lehetnek árnyoldalai - különösen, ha a külső kényszer erősebb, mint a meggyőződés, egymás elfogadása. Hazai példákból tudjuk, hogy a koalícióban is kijátszható a partner - ahogy a Fidesz tette az MDF-fel és az FKgP-vel. Nem biztosított a megállapodás - gondoljunk Szili elnökjelölésére. Ausztriában a nagykoalíció mellékhatása volt, hogy minden állami posztot felosztott a két párt egymás között. (Ebben az értelemben volt néhány terület, mely valóban nagykoalíciós volt, pl. a pártfinanszírozás, vagy a médiában való osztozkodás).

 

Ahogy az ábrából is látszik, könnyebb az együttműködés, ha nem csak kényszeren, hanem felismert közös értékeken alapul az együttműködés. Egy ideális rendszerben például azon versenyeznek egymással, hogy melyikük megoldása szolgálja a közjót. Ehhez először is közös értelmezésre van szükség - pl. hogy közjón a fenntartható fejlődést, vagyis a társadalom, gazdaság, kultúra, környezet hosszú távú fennmaradását értsük. Ez alapján nincs elvi akadálya, hogy szocialista, liberális, konzervatív, zöld pártok akár koalícióra is képjenek egymással. A valóság viszont más.

Egy nagykoalícióhoz két fél kell. Jelenleg a Fidesz erre sem mentalitásban, sem érték-alapon se lenne erre képes, s legfeljebb a Jobbik látványos megerősödése lehetne kényszerítő erő. (Talán). A másik fél pedig - egyszerűen nincs. (Igaz, az LMP és az MSZP, valamint egyes civil szervezetek alkalmasnak tartják erre - önmagukat.) Mégis, hogy épülhet fel a "másik", az időnként némi eufemizmussal demokratikusnak nevezett oldal - vagy ahhoz, hogy nagykoalíciós partner lehessen, vagy hogy politikai eszközökkel le tudja győzni a politikai jobboldalt? Keserű iróniával mondva: rendkívüliek a javulási lehetőségek. (Hiszen a null pontról kell elindulni.) Van, aki 25, 20, 16 évezik; van, aki támadja, s van, aki védi a polgári demokráciát. Egyesek kritizálják, mások elutasítják a piacgazdaságot. identitásuk erősítéseként, fenntartásaként dühvel, indulattal ekézik egymást. Láthattuk, azok, akik legalább felismerték, hogy együtt kell működniük, ezt milyen kínnal-keservvel tették, s nem azt láthattuk, hogy mi a közös céljuk - hanem az, hogy miként csatáznak egymással.

Persze, Münchausen óta nem nagyon sikerült, hogy valaki önnön hajánál fogva húzza ki magát - ezért ha nem tudnak egymással szót érteni, kérjenek segítséget, akár az idézett írások szerzőit, hogy közvetítsenek közöttük.

Azt hiszem, elég hamar kiderülne, hogy meglehetősen nagy az a terület, amiben egyetértenek. A fenntartható fejlődés céljában mindenképp. Ha reális opciókat keresnek, abban is egyetérthetnek, hogy fontosabb a jövő, s hogy bármennyire is kritikusak vagy éppen identitásukból eredően elutasítóak az EU-val, a piacgazdasággal szemben - belátják, hogy a jövőről folyó bármilyen vitát mégis csak e keretekben lehet lefolytatni.

Fontos, hogy "dühös embereiket" az egymás közti kommunikációból visszavonják - vagy a kormány bírálatára fogják őket. S nem árt, ha megtanulják: egy csapatban szükség van a harcosokra - de a stratégiai tervezőkre és a diplomatákra is.

Felesleges lenne azzal áltatni magunkat, hogy félre tudnák tenni az ellentéteiket, vagy azokat a vitákat, hogy akkor ki kit is képvisel, kinek mekkora a valós támogatása. Állítom, ha a szándék ehhez létezik - akkor már meg lehet találni mindehhez a technikai megoldásokat is.

http://geo.nolblog.huhttp://geo2.blog.hu/media/image/2015-03-09/8247970/.

http://geo.nolblog.huhttp://geo2.blog.hu/media/image/2015-03-09/8247970/.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://geo2.blog.hu/api/trackback/id/tr968247970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

69910 2015.03.11. 16:57:01

A politikában egy dolog van, az ami állandó. Az pedig az ideiglenesség. Persze, ez az ideiglenesség, lehet, hosszabb, rövidebb ideig tartó állapot. A polgári demokráciákban gyakrabban változnak a hatalmi viszonyok, mint a diktatúrákban. Gyakori eset, amikor hosszabb idő szükséges a kormány megalakítására, vagy a ciklus idejének lerövidítésére, mert az adott erőviszonyok oly közel egyenlőek, a parlamentben, hogy könnyen felborulnak az erőviszonyok. De más okok is közrejátszanak. például a környező gazdasági és politikai feltételek. A mit a hatalomból kimaradt pártok kihasználnak, mert a választók elégedetlenek és nem megértőek a viszonyokra való hivatkozással, nekik az ígéret és az eredmény a teljesítmény az elvárandóság. S ebben, -- a többségek esetében -- igazuk van: Ha ígérted, teljesítsd és ne magyarázd! Köztudott az is, hogy a polgári, liberális demokráciákban, sokkal bonyolultabbak a társadalmi osztály - és rétegviszonyok, mint az egyszerűbb, fejletlenebb fél - vagy egész-diktatúrákban. Vagy a volt szocialista típusú diktatúrákban, melyek éppen átalakulóban vannak a polgári demokrácia felé. Ezekben az országokban a polgárosodás lassabban megy, a nagypolgárosodás még lassabban és a lakosság sem elégedett az állapotokkal. S a pártok is még tapasztalatlanok, arra szorítkoznak, hogy választási kampányuk alatt minden kialakult friss és régi társadalmi osztálynak igazságosságot ígérjenek. Úgy tesznek, mint ha minden osztálynak, pártnak egyenlően igazságosságot tudnának nyújtani. Pedig ez lehetetlen, hiszen a kapitalizálódott államokban, egymással ellentétes érdekű osztályok alakulnak ki. Ilyenkor, ha felbukkan egy ravasz és tehetséges politikusi karakter, aki fellépésével, meggyőző, lobogó hajával és szívével, de rejtett egoizmusával a színre lép, az akár királyi hatalmat is szerezhet magának. És azt be is biztosítja, (betonozza) nehogy kimozdító legyen, akkor akár élete végéig is egyszemélyi hatalmat tud magának teremteni. Személyes varázsával és "betonnal". S ha ez a hosszabban tartó hatalom országjavító képességekkel is rendelkezik, akkor a népnek, még szerencséje is van. Ha nem rendelkezik ilyen képességekkel, akkor annál rosszabb, annál nagyobb árat fizet a nép a hiszékenységével. Ilyen esetben a nép annyira bódult, hogy a hazugságot is hajlandó igazságnak és az igazságtalanságot is hajlandó társadalmi igazságosságnak elfogadni. Még akkor is, ha tönkre megy bele az ország. Azaz, győz a szubjektivizmus a lelkekben és vele együtt a politikában. (....bár mit is mondok, úgy is helyesel a nép....) Persze, ennek a vége többnyire az, hogy mérhetetlen károkat okoz a lelkekben, az országban. aminek háromféle vége szokott lenni : A diktátor járhat úgy, mint Cheacescu, vagy Kadhafi, esetleg úgy, hogy emigrációba kell vonulnia, mint Rákosinak. De ha szerencséje van, akkor kihúzhatja haláláig és ágyútalpon viszik ki a felszentelt, felvirágzott koporsóját végig a fővároson a díszsírhelyére, -- aminek terveit már életében elkészíttette. (S utána az özönvíz meg az új harc a hatalomért. (ami szintén ideiglenes lesz.)

12347 2015.03.14. 13:02:42

2. szazados90 Nincs mivel vitatkoznom :-) Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy egy normálisabb országban "A nép" nem csak a pártokra hagyatkozik.

Virág elvtárs s.k. 2015.03.20. 16:19:35

2...a vasútépítők szerint semmi sem örök,..........csak a provizórium.......
süti beállítások módosítása