Jó kis könyvet írt Lakner Zoltán. Négy fordulat - baloldali útkeresés a címe. De nem a könyvről akarok írni - olvassa el mindenki, megéri. (Bár néhány rész ismerősen hat, a könyv egyben újra is gondolja és úgy integrálja a korábbiakat.) Mivel nálam jobbak jobban ajánlották a könyvet itt: http://lakner.blog.hu/2014/12/07/negy_fordulat és itt: http://lakner.blog.hu/2014/12/08/negy_fordulat_203 és itt: http://lakner.blog.hu/2014/12/11/negy_fordulat_3_visszaszolok_a_boncmesternek - én már ezzel nem is próbálkozom.
Jó kis könyvet írt Lakner Zoltán. Négy fordulat - baloldali útkeresés a címe. De nem a könyvről akarok írni - olvassa el mindenki, megéri. (Bár néhány rész ismerősen hat, a könyv egyben újra is gondolja és úgy integrálja a korábbiakat.) Mivel nálam jobbak jobban ajánlották a könyvet itt: http://lakner.blog.hu/2014/12/07/negy_fordulat és itt: http://lakner.blog.hu/2014/12/08/negy_fordulat_203 és itt: http://lakner.blog.hu/2014/12/11/negy_fordulat_3_visszaszolok_a_boncmesternek - én már ezzel nem is próbálkozom.
Egy hiányérzettel kezdem: nem találom a baloldal definícióját. Ez nem azért gond, hogy a könyven ne lenne világos, hogy mikor van szó a politikai baloldalról, mikor az MSZP-ről, mint az elmúlt 20 év meghatározó baloldali pártjáról - vagy éppen mikor az általam (történetileg persze, hogy tévesen) újbaloldalinak nevezett erőkről és gondolatokról. Ugyanakkor mégis csak fontos - hiszen főleg az utóbbi csoportba tartozók elszeretettel használják a politikai baloldal kormányzására a neoliberális, e kormányok pártjára pedig az álbaloldali minősítést is. Ez önmagában lehetne álfilozófiai okoskodás, politikai szurka-piszka - viszont különösen jelentőssé válik akkor, amikor a szerző levonja a következtetését, a címben is jelzett négy fordulat szükségességéről. Az első hárommal kapcsolatban kétség sem merülhet fel: (1) új szimbólumpolitika, (2) baloldali diskurzus (amit nem Orbánék tematizálnak), (3) nyitottság. A negyedik azonban: a politikai közép a társadalompolitikai baloldalról érhető el. (Társadalmi integráció, mobilitás, stb.). A könyv korábbi fejezeteiben megtudhattuk, hogy egy erre alkalmas szervezet nincs, s nagy kérdés, hogy lehet-e. Felmerül, hogy egy "zöldmezős beruházásként" egy új-, vagy "barnamezősként" egy vagy több meglévő szervezetből fejlődhet ki ez az erő. A politikai ingamozgás alapján erre elvileg az MSZP-nek lehetne esélye. Azzal, hogy a szocik megszabadították magukat a "neoliberalizmustól" - jelentsen ez bármit is, de egyben azoktól is, akik a rendszerváltás óta mégis csak a progressziót, haladást képviselték. Igaz, egyidejűleg azoktól is, akiket a leginkább felelőssé szoktak tenni az "elmúlthúszévezők" - de azért lássuk be, akik "elmúlthuszonötéveznek", azok igazán könnyedén találhatnak ezt megtestesítő személyeket az MSZP frakciójában, vezetésében is. Úgyhogy valószínűleg a "balra tarts" jelszava és (tán) szándéka ellenére az MSZP számára a legnagyobb eszmei kihívás mégis csak balról jelentkezik. Itt a finoman szólva kapitalizmus- és globalizációkritikus (valójában: sokszor inkább "-ellenes") újbaloldal jelent meg - mivel eddig inkább személyekben, ld. Dinamó Műhely, kérdés, szervezeti formájában is meg tud-e erősödni ez a leginkább a szyrizához, s a szociáldemokráciától balrább álló irányzat. Ha netán egyesülnének (új baloldal, LMP, PM, 4!K) - akkor sem valószínű, hogy önmagukban kormányváltó szerepig erősödjenek - s megmarad a vita, mi a baloldaliság, ki az igazi baloldali.
Valószínűleg előbbre jutunk, ha a társadalompolitikai baloldalt - nem kötjük feltétlenül baloldali pártokhoz. (Bár egyfajta tévedésen alapul, a könyvben többször idézett Pogátsa Zoltán javaslatát) szívesen elfogadom a baloldaliság ismérvének: olyan társadalmat akar építeni, ahol mobilitásra van esélye mindenkinek, függetlenül attól, hogy szegény vagy gazdag családba született. Azaz úgy kell tennünk, mintha nem tudnánk tényleges társadalmi helyzetünket. Akkor is lehetőségünk lenne-e a felemelkedésre, ha a legszegényebb családba születtünk? Ugyanakkor észre kell vennünk, hogy ma ezzel kapcsolatban lényegében konszenzus van - legyen szó a szervezkedő konzervatívokról, a keresztényi elveket vallókról, s nincs olyan liberális, aki a fentieket ne tudná támogatni. Ebben az értelemben igaz a "társadalompolitikai értelemben vett baloldalról" kitétel, ami egyben arra is utal, hogy széles politikai összefogás nem csak az "Orbán takarogggy" indulatban, hanem a jogállamiság megteremtésében, a szociálisan is fenntartható társadalom igénylésében is megteremthető.
Abban, hogy kialakuljon egy rendszerváltó baloldal - nem hiszek, így nem kell "félnem" attól, hogy újra kialakuljon egy kétpólusú politikai tér - amit még károsnak is tartanék. Tudjuk, mire vezetett a kétosztatúság, milyen védtelen az a társadalom, melyben hiányoznak a társadalmat átszövő szociális kapcsolatok.
Szeretném, ha politológusok összeülnének, s úgy vitatnák meg a dolgainkat. Lakner Zoltánt most Csizmadia Ervinnel ültetném össze: http://www.es.hu/csizmadia_ervin;harmadik_tipusu_nyugatossag;2014-12-03.html Mert ahogy az elején leszögeztem, nagyon jónak tartom a könyvet, az elemzését, a baloldalra vonatkozó javaslatokat - de a megoldást társadalmi léptékben gondolom magam is.
(S persze, szívesen venném, ha nem csak ketten ülnének egy asztalhoz: műszaki területeken dolgoztam - ahol elvárható volt, hogy a tervezők, technológusok nagyobb elméleti felkészültséggel rendelkezzenek, mint a kivitelezők vagy az üzemeltetők - de elvárás volt részükről a helyszíni művezetés, ahol nem volt mese, az elvnek és a gyakorlatnak illeszkednie kellett. S még napirendi pontot is tudnék javasolni: http://geo.nolblog.huhttp://geo2.blog.hu/media/image/2014-12-12/8247926/. ).
