A Bajnai-projekt lényegét abban láttam, s támogattam, hogy egy bizonyított, hiteles ember vezetésével létrejön a demokratikus erők legszélesebb összefogásával egy olyan ernyő-szervezet, mely képes a jogállamiság meg/újrateremtésére, az ország konszolidálására, fejlődési pályára állítására.
A Bajnai-projekt lényegét abban láttam, s támogattam, hogy egy bizonyított, hiteles ember vezetésével létrejön a demokratikus erők legszélesebb összefogásával egy olyan ernyő-szervezet, mely képes a jogállamiság meg/újrateremtésére, az ország konszolidálására, fejlődési pályára állítására.
Az új formáció alkalmasnak látszott arra, hogy megtalálja a legkisebb közös többszöröst a „régi” és az „új” politikai szereplők és programjaik közt – azonban ez a feltételezés hibásnak bizonyult:
- 1. Nem állapítottak meg egy előzetes kritérium-rendszert, hogy ki milyen hitelességi, illetve legitimációs támogatottság alapján lehet valaki az összefogás részese – miközben teljes körről beszéltek, fenntartották maguknak a jogot, hogy maguk végezzék el ezt a szelekciót. Adottnak vették a baloldali és a liberális oldal támogatását, így az új támogatók megszerzésére fókuszáltak – egyébként érthető módon.
- 2. Az érthető törekvés, hogy egy választáson győztes erőnek kormányoznia is kell, ahhoz vezetett, hogy előre programba foglalták azokat a kompromisszumokat, melyekről többé/kevésbé joggal feltételeztek, hogy minden oldal és szereplő el tud majd fogadni. Abban bíztak, hogy minden politikus és politikai erő félreteszi saját identitás-érvényesítését (ki kivel, s miért nem fog össze; ki, kitől miben különbözik, stb.), s helyette a közös értékek (jogállamiság, társadalmi konszolidáció) érvényesülésével megvalósul az összefogás.
Az LMP (Schiffer) számára fontosabb volt az identitásának megőrzése, mint az alapvető értékei, így nem csatlakoztak. Tekintve, hogy nem sikerült felmutatni az olyan egyének támogatását, akik személyükben is demonstrálhatták volna, hogy milyen széles az összefogás – pl. Sólyom Lászlótól Tölgyessy Péteren át Majthényi Lászlóig, illetve a 2008-as Reformszövetségig – lehetőséget adtak az MSZP-nek, hogy átvegye a kezdeményezést, megpróbálva az ellenzéken belüli mérhető súlyát érvényesíteni. Így lényegében egy közepes- és egy kis párt képviselői egyezkedtek – a külső szemlélő számára alkudoztak egy paktumról. Ami a semminél több – közös jelöltek állítása, de két lista, azzal a feltételezéssel, hogy egyéb lehetőség híján minden demokrata és demokratikus erő beáll valamelyikük mögé – a közös miniszterelnök-jelöltről való lemondás, DK kihagyása azonban egyértelművé tette, hogy ez nem a lehető legszélesebb összefogás.
Bár DK tagként természetesen szükségesnek tartom a közreműködésünket, fontosnak Feri szerepét – ez valójában nem „A Gyurcsány”-ról szól: olyan összefogásra van szükség, melyben fel sem merül, hogy Horváth Aladár pártot indítson, első pillanatra világossá váljék, hogy Szili Katiék kezdeményezése hamvába holt – s hogy az oligarcházó LMP, 4K! se bombázza a demokratikus erőket, és az összefogást támogassa Sólyom, Tölgyessy, Chikán, Bod-Péter, Majthényi, Kis János, stb. Az említett nevek is azt bizonyítanák, hogy most nem szűk pártpolitikai érdekekről, hanem sokkal többről van szó.
Ha a választások tétjévé a jogállamiságot, Európát és az igazságosságot állítjuk – már 50%-os parlamenti felhatalmazás is nagyobb legitimációt ad, mint a mostani 2/3-nak az alaptörvényezés. Ehhez kell a projekt, felfrissülve az említett körrel, amit a fenti nevek példázhatnak. Kell egy „külső”, széles kör, mely csak az alkotmányozásban, a jogállam megteremtésében partner. Kell egy „belső kör”, mely a kormányzóképességet biztosítja.
S kell egy, de csak 1 név, aki Orbán kihívója. Ennek az „ernyőtartó” szerepnek kiválóan megfelelne Bajnai Gordon – nem tudom, hogy a pártpolitikusi szerep mennyire tépázta meg a nimbuszát. De ha nem tudnak dönteni, kérdezzék meg ezt a kört: Sólyom, Tölgyessy, Chikán, Bod-Péter, Majthényi, Kis János, stb.
De a projektnek mennie kell, s nem az a legfontosabb, hogy kiről nevezzük el.
