TGM – az egyik, ha nem A legokosabb, legműveltebb ember az országban. Sokan mondják, s ha akarnám, se tudnám cáfolni, hiszen a sokszor már az olvashatóságot nehezítő hivatkozások, idézetek minimális ismerete kellene ehhez.
Ezért nem is vállalkozom, hogy vitázzam (TGM: Mi lesz a választások után? ÉS, 2013.07.19.), csak leírom, ami eszembe jut.
TGM – az egyik, ha nem A legokosabb, legműveltebb ember az országban. Sokan mondják, s ha akarnám, se tudnám cáfolni, hiszen a sokszor már az olvashatóságot nehezítő hivatkozások, idézetek minimális ismerete kellene ehhez.
Ezért nem is vállalkozom, hogy vitázzam (TGM: Mi lesz a választások után? ÉS, 2013.07.19.), csak leírom, ami eszembe jut.
TGM, amíg eljut a defetista következtetésig (…”fusson, ki merre lát”), lehúzza mindenkiről a vizes lepedőt. Ha – ahogy gondolom – inkább egy kétségbeesett kiáltványról, mint valódi felszólításról van is szó – az is kevés. Kiáltani, kritizálni, netán elutasítani – minden írástudó képes. Bármennyire is jó és tartalmas esszéket írnak, TGM-nek a "radikális demokratákat", Kis Jánosnak a liberálisokat, Hankiss Elemérnek, Tölgyessy Péternek a konzervatívokat, Lengyel Lászlónak a baloldaliakat kellene mozgósítaniuk, hogy ne a legrosszabb következzen be, ezért bármilyen kritikájuk, ellenérzéseik is vannak a palettán lévő demokratikus ellenzékkel szemben, feltételekkel, korlátozásokkal, de mégis csak aktivizálni kell híveiket, eszmetársaikat. Hogy egyáltalán legyen tere és értelme a vitáknak.
Ilyen pont lehet a szabadság témája – TGM mintha szembeállítaná az aktív politizálást az egyéni szabadsággal. Ez abból adódhat, hogy csak az egyenlőség és a testvériség, egymással is dinamikus, sokszor ellentétes, máskor egymást kiegészítő kapcsolatban lévő hármasként szabad értelmezni. Szerintem az eredeti jelentésükből érdemes kiindulni. A szabadság lényege hogy azt tehetjük, ami nem korlátozza mások jogát – legyen szó az egyének és közösségek véleménynyilvánításáról, világnézetéről, vállalkozásáról, az állampolgári és emberi jogok érvényesüléséről. Az egyenlőség szó arra utal, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, a származás és a társadalmi helyzet szerinti megkülönböztetést eltörölték, és hogy mindenkit egyéni képességei és teljesítménye alapján ítélünk meg. Így jelenti a hatalommegosztáson alapuló jogállamot, a lehetőségekkel arányos egyéni és közösségi felelősségvállalást, az állampolgári részvétel lehetőségét. A testvériség annak a felismerése, hogy "Ne tégy olyat mással, amit nem akarsz, hogy más tegyen meg veled; tégy mindig olyan jót másokkal, amit magad is szeretnél." Ez a bajba kerülteknek a közösség általi segítését, a széles körben hozzáférhető jóléti rendszereket, társadalmi és szociális biztonságot jelenti – kisközösségedben, országodban – és az egész világon. Jelenti mások meghallgatását és megértését, a béke és a Föld-, a kulturális sokszínűség megőrzését, ennek érdekében a cselekvő, együttműködő kapcsolatokat.
Ahhoz, hogy megértsük, miért csak részigazság TGM állítása, hogy a liberális eszközök és intézmények a XIX. századba való visszalépést jelentik, s hogy a demokratikus ellenzék nem a haladást képviseli, a demokráciát magát kell(ene) értelmeznünk. TGM számára a „radikális demokrácia” jelenti a valódi értéket, ezen a közvetlen, részvételi, „bázis”-demokráciát érti, s ebből a szempontból értékel mindent – EU-t, jogállamot. Valójában hiányzik a demokrácia tartalmi értelmezése, ezért sokszor leragadunk a formáknál.
A demokrácia=népuralom formai megközelítése alapján korábban azt tekintettük demokratikusabbnak, ha minél több emberre terjedt ki a szavazójog. Az aktív állampolgári részvétel hívei szerint ezért az jelenti a valódi demokráciát, ha a döntéseket a nép önmaga, közvetlenül hozza. A közvetlen demokratizmusnak ma már adottak a technikai feltételei, akár naponta lehetne népszavazásokat tartani az interneten, SMS-sel – de tudjuk, ez könnyen populizmushoz, demagógiához vezethet. Ezért sokan a képviseleti demokrácia hívei – mások Goethet idézik: A hatalom ne beszéljen, hanem cselekedjen! Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek.
A formai megközelítés mellett ezért érdemes a minőségi tartalmat is figyelembe vennünk, s ez alapján azt tekintsük a demokrácia „jóságfokának”, ha biztosítható a (1) közjó érdekében nép (2) döntése.
(Szerkesztési okokból ezt egy külön posztban fejtem ki).
A fentiek alapján sokkal differenciáltabban kell kezelni a szuverenitás kérdését is – hiszen tudjuk, hogy az érdemi döntések jelentős része már ma is meghaladja a nemzeti kereteket, másrészt a nemzetek szabadsága is csak addig terjedhet, míg az nem korlátozza mások jogát, így a szoros, föderalista integrációig haladva már a nemzetközi megállapodások is bizonyos mértékű korlátozást, szuverenitás feladást jelentenek. Ezért a világméretű radikális demokrácia és a teljes szuverenitás megőrzése egymást kizáró fogalmak. (Arra természetesen, mint a társadalom fennmaradásának egyik biztosítékára, így a közjó érvényesülésére szükség van, hogy fennmaradjon a népek és kultúrák sokszínűsége.)
Ezért nem is teljesen megalapozottak az EU-ra és más nemzetközi szervezetekre vonatkozó kitételek: ezekben a szervezetekben a legfontosabb döntéseket a többnyire a népfelség elve alapján létrejövő kormányok képviselői hozzák, nélkülük a nemzetállami szuverenitást korlátozó intézkedések nem születhetnek. Ugyanakkor éppen az EU működése mutatja, hogy milyen nehézkes is az egyes szempontoknak megfelelni, ugyanis a tagállamokat alkotó Európai Tanács ellensúlyát a közvetlenül választott tagokból álló Európai Parlament biztosítja, s még az ügyvezető-, így a leginkább kormányra hasonlító szervezetnek, az Európai Bizottságnak is a nemzetállamok által delegált tagjai vannak. (Szép szuverenitási jelkép, de a működés nehézségeire utal, hogy minden parlamenti képviselő saját anyanyelvén szólhat hozzá az ülések témáihoz – bár a szünetekben jól megértik egymást kevesebb nyelven is, többnyire a leginkább euroszkeptikus országét, az angolt használva.)
Ugyancsak kevéssé megalapozott, inkább csak polgárpukkasztó kiszólásnak tartom, hogy a polgári demokrácia célkitűzése restauráció lenne. Ugyanis ha a NER egy zsákutca, akkor onnan vissza kell fordulni, s azután lehet előrefelé venni az irányt. Valójában ezt az igényt fogalmazza meg TGM is (méltányos választási rendszer, önkormányzatiság, kulturális pluralizmus, stb. igénylése). Polgári demokráciából lehet állampolgári demokrácia – de a NER-ből sosem.
Távol álljon tőlem, hogy ne tartanám kritizálandónak az ellenzéket – de nem igazán korrekt a Fidesszel való párhuzamba állítás a válsággal, annak kezelésével kapcsolatban. Demagóg és üres szöveget könnyű nyomatni – de a válságkezelés, a foglalkoztatás, a nyugdíj- és a szociális ellátás az mégis csak igényel némi szakértelmet. Persze, azt nem lehet hagyni, hogy még a NER perverz rendszerének megnevezésén is csak vita folyik. Nem úszható meg a 2-3 vezérmotívum felmutatása, melyre majd felfűzhető az ellenzéki kampány, de az ok inkább abban kereshető, amit TGM ír a tömeg-médiáról, annak felületességéről: ebben sok az igazság, ugyanakkor annyi új- és új impulzus éri az olvasót, hogy mindez nem tud néhány ütős mondatba sűrűsödni, s különösen nem olyanná, mely elérné a választók többségét.
Ahhoz nem kellenek TGM szintű koponyák, hogy arról beszéljünk, mi mért nem sikerülhet – viszont e koponyáknak is tenniük, mozgósítaniuk kell. Kis János, Lenygel László, Hankiss Elemér, Tölgyessy Péter, TGM: hol vagytok?
Terjedelmi okokból nem tértem ki TGM bírálatára, hogy a baloldal nem foglalkozik a válsággal.
