15. Valljuk, hogy a szabad, demokratikus politikai közösség a Köztársaságban formálja meg önmagát. A Köztársaság a szabadságra, a jog uralmára, a polgárok egyenlőségére és egymás iránt érzett felelősségére, az emberi méltóság megóvására, a többség felhatalmazásával működő kormányzásra, a kisebbség védelmére épül. A köztársasági hatalom alkotmányosan korlátozott, a kormányzás a hatalommegosztáson, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerén alapul. A Köztársaságban egyedül a nép szuverén.
A „szuverén” nép elment a népszavazásra, s majd választott is. S különben is, miből áll a „szuverenitás”, ha csak ilyen ritkán érvényesül?
15. Valljuk, hogy a szabad, demokratikus politikai közösség a Köztársaságban formálja meg önmagát. A Köztársaság a szabadságra, a jog uralmára, a polgárok egyenlőségére és egymás iránt érzett felelősségére, az emberi méltóság megóvására, a többség felhatalmazásával működő kormányzásra, a kisebbség védelmére épül. A köztársasági hatalom alkotmányosan korlátozott, a kormányzás a hatalommegosztáson, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerén alapul. A Köztársaságban egyedül a nép szuverén.
A „szuverén” nép elment a népszavazásra, s majd választott is. S különben is, miből áll a „szuverenitás”, ha csak ilyen ritkán érvényesül?
Korábban azt tekintettük demokratikusabbnak, ha minél több emberre terjedt ki a szavazójog. Ebben az a formai megközelítés érvényesült, hogy a demokrácia=népuralom. Érdemes azonban minőségi tartalmat is figyelembe vennünk, s ez alapján azt tekintsük a demokrácia „jóságfokának”, ha biztosítható a közjó(1)érdekében nép döntése(1). Tekintve, hogy a közjó fogalma nehezen meghatározható, tán elegendő megelégednünk azzal, ha nem a pillanatnyi, hanem a távlati érdekeket tekintjük annak. A döntés problémamegoldás, a cselekvési változatok közüli választást jelenti. Külön kell foglalkozni a demokrácia, illetve annak gyakorlásának kérdésével: a közvetlen demokratizmusnak ma már adottak a technikai feltételei, akár naponta lehetne népszavazásokat tartani – de tudjuk, ez könnyen populizmushoz, demagógiához vezethet. A hatalom ne beszéljen, hanem cselekedjen! Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek. (Goethe). Tehát nem a népuralmat kell korlátozni, hanem azt kell értelmezni, hogyan is dönthet a nép – mik a jó döntés feltételei. Látnunk kell, hogy a valódi demokrácia nem egyszerűen a szavazás lehetősége, hanem az az eljárás, melyben valóságos és kiérlelt, kitárgyalt változatok közül kell választani, az előnyök-hátrányok mérlegelésével. A társadalmi csoportok együttműködésén alapuljon, konszenzusra törekedve, hogy megelőzzék a későbbi ellentéteket. Szép, ideális kép – s még könnyű elképzelni, hogy működik a dolog, ha nyilvános a képviselőtestületi ülés, moderált és higgadt vita folyik a helyi honlapon arról, hogy mennyit is költsenek iskolára vagy útfelújításra – s ezek fedezetére mennyivel emeljék a helyi adókat. Ebben az esetben valóban jó és közös megoldás születhet, mivel a döntésben résztvevők tudása, ismeretanyaga azonos vagy hasonló, vagyis szimmetrikus. Bizonyára nem kell különösebben magyarázni, hogy egy népszavazás, netán a költségvetés esetében mennyire aszimmetrikus a szakértők, politikusok, polgárok tudása – s valódi demokrácia helyett a demagógiát, ezen keresztül a zsarnokságot segítenénk csak elő a döntéselméleti szempontból legkevésbé megalapozottnak tartott többségi szavazással. A közvetlen demokrácia gyakorlásának vannak sikeres mintái – de ma még szükség van egy ország irányításában a képviseleti demokráciára. A liberális parlamenti – de bármilyen - demokrácia is csak ott működőképes, ahol demokraták vannak. Legalább annyira azok, hogy képesek legyenek akár saját hatalmuk korlátozására, belátva, hogy a hatalommegosztás egy másik ciklusban éppen az ő érdekük lehet. Ugyanígy belátható, hogy a választók tudás-aszimmetriájának csökkentése közös érdek: a több párt jobb, mint az egy – de a demagógia-spirál elkerülését még jobban szolgálja, ha civil szakértők értékelik a a programjaikat, tevékenységüket . (Az igazságot a PR-osok csak egy kicsit változtatják meg – egy aprócska betű eltüntetésével.) A parlamenti demokrácia meghatározó eleme a pártok létezése. A szociáldemokrata pártok hagyományosan tömegpártok voltak, a társadalmi bázis elsősorban a szakszervezeti tagság jelentette. Máshol. Mint korábban már láthattuk, a társadalom szerkezete mindenhol megváltozott, s ahol ez korábban jellemző volt, ott is töredezik a tömegpártiság szerepe. Bár egy egyfordulós választási szisztéma a kétpártiság kialakulását kényszerítheti ki, a tömegpárt kialakításának nincs esélye. A „visszademokratizálásnak” már van elvi forgatókönyve – a szereplőket kell megtalálni hozzá.
