Sokat beszélnek a címben foglalt témáról - ehhez kapcsolódóan nem árt némi elméleti és gyakorlati kérdést tisztázni: erre teszek kísérletet. Hangsúlyozom: NEM foglalkozom az államigazgatásra vonatkozó konkrét megoldásokkal (hol legyen járás vagy kistérség, régió), s azzal sem, hogy milyen legyen a feladat- és adómegosztás az egyes szinteken.
Sokat beszélnek a címben foglalt témáról - ehhez kapcsolódóan nem árt némi elméleti és gyakorlati kérdést tisztázni: erre teszek kísérletet. Hangsúlyozom: NEM foglalkozom az államigazgatásra vonatkozó konkrét megoldásokkal (hol legyen járás vagy kistérség, régió), s azzal sem, hogy milyen legyen a feladat- és adómegosztás az egyes szinteken.
Alapvetések – vagy legalábbis annak szánt kiindulópontok
A demokrácia=népuralom formai megközelítése alapján korábban azt tekintettük demokratikusabbnak, ha minél több emberre terjedt ki a szavazójog. Az aktív állampolgári részvétel hívei szerint ezért az jelenti a valódi demokráciát, ha a döntéseket a nép önmaga hozza. A közvetlen demokratizmusnak ma már adottak a technikai feltételei, akár naponta lehetne népszavazásokat tartani az interneten, SMS-sel – de tudjuk, ez könnyen populizmushoz, demagógiához vezethet. Ezért sokan a képviseleti demokrácia hívei – mások Goethet idézik: A hatalom ne beszéljen, hanem cselekedjen! Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek.
A formai megközelítés mellett ezért érdemes a minőségi tartalmat is figyelembe vennünk, s ez alapján azt tekintsük a demokrácia „jóságfokának”, ha biztosítható a (1) közjó érdekében nép (2) döntése.
- a közjó [1]fogalma nehezen meghatározható, tán elegendő megelégednünk azzal, ha nem a pillanatnyi, hanem a társadalom távlati érdekét tekintjük annak, a szociális, környezeti, kulturális, gazdasági fenntarthatóságot.
- a döntés[2]: problémamegoldás, a cselekvési változatok közüli választást jelenti.
A demagógia valós veszélye miatt ugyanakkor nem a népuralmat kell korlátozni, hanem azt kell értelmezni, hogyan is dönthet a nép – mik a jó döntés feltételei. Lássuk be, hogy a valódi demokrácia nem egyszerűen a szavazás lehetősége, hanem az az eljárás, melyben valóságos és kiérlelt, kitárgyalt változatok közül kell választani, az előnyök-hátrányok mérlegelésével, a felelősség vállalásával. A társadalmi csoportok együttműködésén alapuljon, konszenzusra törekedve, hogy megelőzzék a későbbi ellentéteket. Szép, ideális kép – s még könnyű elképzelni, hogy működik a dolog, ha nyilvános a képviselőtestületi ülés, moderált és higgadt vita folyik a helyi honlapon arról, hogy mennyit is költsenek iskolára vagy útfelújításra – s ezek fedezetére mennyivel emeljék a helyi adókat. Ebben az esetben valóban jó és közös megoldás születhet, mivel a döntésben résztvevők tudása, ismeretanyaga azonos vagy hasonló, vagyis szimmetrikus.
Alternatív – és ellenzéki demagóg – pártok a közvetlen demokrácia hívei, a hagyományos pártok képviselői pedig a közvetett, parlamenti demokráciát vallják és részesítik előnyben. Bizonyára nem kell különösebben magyarázni, hogy egy népszavazás, netán a költségvetés esetében mennyire aszimmetrikus a szakértők, politikusok, polgárok tudása – s valódi demokrácia helyett a demagógiát, vagy akár a zsarnokságot segítenénk csak elő a döntéselméleti szempontból legkevésbé megalapozottnak tartott többségi szavazással. A részvételi demokrácia gyakorlásának vannak sikeres mintái[3] – de szükség van a képviseleti demokráciára is. A liberális parlamenti – de bármilyen - demokrácia is csak ott működőképes, ahol demokraták vannak. Legalább annyira azok, hogy képesek legyenek akár saját hatalmuk korlátozására, belátva, hogy a hatalommegosztás egy másik ciklusban éppen az ő érdekük lehet.
Ugyanígy belátható, hogy a választók tudás-aszimmetriájának csökkentése közös érdek: a több párt jobb, mint az egy – de a demagógia-spirál elkerülését még jobban szolgálja, ha civil és független szakértők értékelik a programjaikat, tevékenységüket[4], s nem álságos konzultációkkal, népszavazásokkal, hanem valódi nyílt demokráciával (open democracy[5]) válik a döntések részesévé az állampolgár.
Szintek és gyakorlat
Az alábbiakban az egyes szinteken működőképes demokrácia-gyakorlási módok lehetőségét vizsgálom – s nem foglalkozom most azzal az egyébként meghatározó jelentőségű témával, hogy az egyes szintekre milyen tevékenységeket, hatásköröket – s természetesen ezzel együtt anyagi forrásokat kell delegálni.
1. Közvetlen tapasztalat és befolyás
A gyakorlati tapasztalat is azt mutatja, hogy nagyjából 3000 fős az a közösség, melynek tagjai még ismerhetik egymást (de legalább az egyes területek kulcsszereplőit, a napi vagy munkakapcsolatban lévőket, stb).
Vagyis ekkorának becsülhetjük az önkormányzatiság első szintjébe tartozók körét, ahol elvárható, hogy mindenki megfelelő ismeretekkel rendelkezzen a döntésekhez.
Jellegzetes döntések: szociális segély- és támogatás, fogyasztói értékelés,
(Egy kis játék: 7* 151 * 3 = 3150)
- · 7 funkció képes együttműködni, 7 ember tud hatékony megbeszélést folytatni – menedzsment ökölszabály
- ·Egy ember kb. 150 másikkal képes intenzív kapcsolatot létesíteni és fenntartani – szociológiai megfigyelés
- ·Barátaink barátai is hatnak ránk – de ez kb. 3 lépés távolságban jelentős – hálózatelmélet.)
Ezen a szinten megállapítható a tényleges szociális helyzet, működhet az egymásra figyelő s egymást segítő támogatási rendszer, érvényesíthető a közvetlen befolyás az együttélési normák betartására. Eldönthető a buszmegálló legjobb helye, eldönthető, hogy az iskola vagy az önkormányzat ablakát kell-e kifesteni, egy kisbuszt kell-e venni a diákok, betegek utaztatásra, vagy megoldható a „telekocsi”.
2. Mitől város a város, kistérség a kistérség?
Egy város (funkciójában) környéke központja – közvetlen környéke elsőszámú felvevő helye – pl élelem, ipari és szolgáltató tevékenységek munkaereje - s szolgáltató/ellátó központja, legyen az gimnázium, orvosi szakellátás, államigazgatási helyi intézmények, mozi, étterem. Ahhoz, hogy megjárjuk az oda-vissza utat, ne legyen szükség egy egész napra. Szerencsés esetben egy város vonzáskörzetével együtt alkothatja a járást vagy kistérséget. Ez az a keret, ahol koordinálni érdemes a hulladékkezelést, a közmű-ellátást, ahol értékelni lehet és érdemes a közszolgáltatásokat.
Az országon belül is jelentős eltérés van a település-szerkezetben, ezért 10-60 e fő lehet egy város és átlagos vonzáskörzete, s ezt tekinthetjük az önkormányzatiság 2. szintjének.
Jellegzetes döntések: költségvetés; iskola vagy mozi kifestése; helyi sportkör támogatása; szociális keretek elosztása; munkahelyteremtő programok felügyelete/támogatása; pedagógusi, háziorvosi pályázatok értékelése; közösségi- és szociális munkaprogramok jóváhagyása; helyi adók kivetése
(Egy kis játék: az országban a 837 gimnáziumban 240 ezer diák tanul – 1 gimnáziumra átlag 286 diák jut; 660 ezer fő a 15-19 éves korosztály, melynek ha a fele gimnazista, s a korosztály az össz-népesség 6,6 %-a, így a 286 diák 9 ezer fő népességhez tartozik: tehát ez lehet egy kistérség létszámának a minimuma.
Az ország teljes népessége 10 m fő, 200 járás van: 50 e fő/járás – a két szám alapján tehát 10-60 e fő lehet egy város átlagos vonzáskörzete, s ezt tekinthetjük az önkormányzatiság 2. szintjének.)
3. Magas szintű ellátási központok - régiók
Legyen egyetem és főiskola, széles kulturális kínálat színházzal, legyen integrált és magas szintű egészségügyi ellátás.
Legyen kapcsolódás a gyorsforgalmú közlekedéshez, 1 napon belül oda-vissza elérhető legyen bármely intézmény.
A központ területén belül legyen értelme a közösségi közlekedés optimalizálásának (közút vs vasút), ezen belül közvetlenül hatnak a kiemelt fejlesztések (munkaerő, helyi kkv-k kapcsolódása, stb.)
A már kialakult struktúrákhoz igazodva kb. 100 km-es átmérőben 1,5-2,5 millió ember alkothat 1-1 életképes régiót.
Jellegzetes döntések: költségvetés (delegált és /vagy bevételi források alapján) regionális közlekedési hálózat optimalizálása; szociális- és működési keretek elosztása; regionális közmű- és szolgáltatásfejlesztési projektek jóváhagyása; regionális közmű- és szolgáltatás felügyelete és /vagy működtetése; EÜ, oktatás, kulturális költségvetés jóváhagyása;
4. Nagyrégió
Jellemzője az egységes piaci működés, integrált (együttműködő) kultúrák és politikák léte, a közvetlen környezeti hatások egységes kezelésének igénye (árvíz, élővíz, erdők-mezők, stb.).
Kialakulása és kerete történelmi, földrajzi, politikai helyzettől függő – a nemzeti kereteket általában meghaladó képződmény. Pl: Észak-, Közép-, Dél-Kelet-, Dél-Nyugat, Nyugat-Európa; Dél-Amerika régiói: Andok-beli államok, a Guyanák, a Déli kúp és Kelet-Dél-Amerika.
Jellegzetes döntések: költségvetés; egységes mezőgazdaság és környezetvédelem, fejlesztési programok; adózási rendszerek; nyugdíj- és EÜ ellátási rendszer; biztonságpolitika; adózás.
5. Országok, nemzetek, nagyvilág
Jellemzője: bármilyen piti belpolitkai csatározás kihathat a világpolitikára, illetve ennek a szintnek a sikere függvénye a világrendszerek alakulásának, ahol az üzleti-gazdasági élet átnyúlik a politikai határokon, s nemzeti keretek közt nem szabályozható.
Jellegzetes döntések: az egész Földre kiterjedő kontroll- és szabályozás az erőforrások felhasználásáról, a fegyverkezés ellenőrzése, regionális fejlesztési programok, Tobin-adó beszedése, stb.
Természetesen az előző szinteken is megjelennek az egyéni- és csoportérdekek, de itt tovább bővül, bonyolódik a helyzet: a nemzeti, pártpolitikai, vallási-kulturális különbségek sokfajta megközelítést igényelnek.
Hogyan működjön a közvetlen és a részvételi demokrácia?
Gyakorlati tapasztalat, hogy 5-9 embernél több már csak nagy nehézségekkel tud közvetlenül megvitatni valamit
- egyre több- és több szempontot, témát vetnek be
- önkontroll hiánya miatt sok a hozzászóló
- megjelennek a hatalmi, befolyásolási játszmák és praktikák
- a rámenősség érvényesül a tudás helyett, stb.
- elveszik az eredeti cél
Közismert a mondás: „Ha valaminek a megoldását lehetetlenné akaros tenni, hozz létre egy bizottságot”.
Egy társadalmi vitában többféle szereplőre/funkcióra van szükség:
- természetesen a legfontosabb az eltérő érdekű, véleményű csoportok (stakeholderek) léte és működése. Munkájuk szervezésére, álláspontjuk kialakítására hasonló módszerek alkalmazására van szükség, mint ami
- moderátor (vitavezető): akinek a segítségével a felek megállapodnak a szabályokban, keretekben, s aki menet közben ügyel a vita folyamatára, a döntéshozatalra. Szükséges az elméleti tudás és a tapasztalat, tárgyalástechnika, konfliktus-menedzsment, probléma-megoldás. A feladat nagyságától függően van szüksége segítőkre – a célok, megállapodások, probléma-térképek nyilvántartására, a technikai háttér biztosítására. Alapvető moderációs elv, hogy nem csak meghallgatni kell a másik felet, hanem meg is kell érteni, mit miért mond - s ezek alapján van esély, hogy a felek megtalálhassák a közös metszeteket.)
- szakértő/értékelő: olyan független személy vagy testület, aki/mely rendelkezésre tudja bocsátani az adott témával kapcsolatos tényeket, ellenőrizni tudja a vita során felmerült évek valóságtartalmát, s így fel tudja hívni a figyelmet az „elkalandozásokra”. Az ő dolga, hogy a szimpátia-, rész- vagy végszavazásoknál meghatározza, hogy az egyes változatok valósak, ismertek-e az előnyök-hátrányok.
Csak akkor lehet érdemi a vita, ha egyértelműek, s közösen elfogadottak a célok és a prioritások. Ennek pontosítása, rögzítése már önmagában egy vita-fordulónak tekinthető – s már itt szerepe van nem csak a moderátor(ok) felkészültségének, hanem az értékelő(k)nek is.
Sokszor már az egyes vélemény-csoportok kialakítása sem egyszerű, ráadásul ezek száma menet közben is változhat. Minimum 2 csoport legyen, amikor az egyik az „ördög ügyvédje” szerepét játssza el – de lehetőleg ne legyen több 5-7-nél.
Minél nagyobbak az egyes csoportok, annál nehezebb a tagok aktív részvétele. A csoportok önmagukat is a jelen elvek és gyakorlat szerint működtessék. Célszerű, hogy az egyes csoportok szóvivőket választanak maguk közül – s a nagy csoportot minél jobban tudják tagolni egyes rész-funkciók mentén, pl. a változat költség-hatása, időbeli megvalósíthatóság, stb.
Menet közben többször is lehet un. szimpátia-szavazásokat tartani, a vita során arra kell törekedni, hogy lehetőleg konszenzusos álláspont alakuljon ki.
Természetesen az egész csak internetes felületen és háttérrel valósítható meg – Blogok a vitaindítókhoz és vitákhoz, szavazások, döntés- és fogalomtár, körlevelek, perezentációk- és egyéb anyagok tárhelye, stb.
A fentiek alapján belátható, hogy időigényes egy ilyen vita lefolytatása – azonban biztosítható a tömeges részvétel, az átláthatóság és az objektivitás.
Mindezekből az is következik, hogy a közvetlen részvétel felől egyre inkább a delegálásos demokrácia felé kell elmozdulni, az alapelvek azonban – nyíltság, átláthatóság, objektivitásra törekvés – nem változnak. Vagyis legyenek meg a párbeszéd fórumai (meghallgatni, megérteni, megtalálni a közöst), létezzenek elfogadott testületek a "közjó" megfogalmazására, stb.
Ugyancsak a delegálásos megoldás kerül előtérbe, amennyiben szűk időkeret áll rendelkezésre.
Míg a tárgyalástechnikának, a csoportos döntéshozatalnak, ismertek a módszerei, s széles az irodalmuk – a közvetlen és részvételi demokráciáról jóval kevesebb mind az elméleti, mind a gyakorlati ismeretünk.
http://www.facebook.com/pages/Puzzled-by-Policy/167052726656341 - EU-s döntések
Az izlandi példa: http://www.opendemocracy.net/thorhildur-thorleifsdottir/from-people-to-people-new-constitution
Már a kollektív bölcsességen és a közös okoskodáson alapuló demokratikus döntéshozatal is egy tudományág: http://www.co-intelligence.org/I-compactCIvision.html
A fenti példák alapján belátható, hogy a közvetlen demokrácia valós keretei szűkek, de a részvételi demokrácia minden szinten alkalmazható – ugyanakkor a képviseleti demokrácia már csak praktikussági okokból sem nélkülözhető.
[1] http://lexikon.katolikus.hu/K/k%C3%B6zj%C3%B3.html
[2] Zoltayné Papp Zita: Döntéselmélet
[3] http://patyicivil.hu/wp-content/uploads/2010/05/reszveteli_koltsegvetes.pdf
[4] http://mitigernek.hu/ http://www.meltanyossag.hu/node/84
