HTML

Geo blogja (régi)

Friss topikok

A társadalmi kohézióról

2013.01.07. 20:36 Geo_

A társadalmi kohézió meghatározó módon hozzájárul a társadalom versenyképességéhez, annak alapja. – ha csak ennyit írok, közhely, rózsaszín álmodozás. Ezért érdemes elolvasni Csery Péter részletes és meggyőző elemzését: Az íráshoz néhány megjegyzés.

A társadalmi kohézió meghatározó módon hozzájárul a társadalom versenyképességéhez, annak alapja. – ha csak ennyit írok, közhely, rózsaszín álmodozás. Ezért érdemes elolvasni Csery Péter részletes és meggyőző elemzését: Az íráshoz néhány megjegyzés.

Az írás lényege – ha jól értem – a fenti tétel bizonyítása szociológiai és közgazdasági alapokon. Nem meglepő módon a skandináv modell erre a legjobb példa, ahol a társadalmi kapcsolatokra a döntéshozatalban a konszenzuskeresés, az esélyteremtésre, az egyéni szabadságjogok kiterjesztésére pedig a kiterjedt jóléti állam a jellemző. Írásomban egyrészt erősíteni szeretném az állítást, majd a skandináv modelltől való távolságunkról okoskodom.

A kohézió támogatására a nem túlzottan mély ismereteim alapján [1]a szociológia és a közgazdaságtan mellett a matematikát is fel lehet sorakoztatni. Így a hálózatelmélet: a társadalom egy olyan hálózat, mely abban az értelemben nem „demokratikus”, hogy nem egyenlő mindenki kapcsolata, másokhoz való kapcsolódása. Ez azt jelenti, hogy hierarchiák alakulnak ki egy-egy csomópont körül. Ha a csomópontok egymással vetélkednek a kapcsolatokért, erőforrásokért, akkor egyrészt kialakulhatnak hatalmas hálózatok, melyeket monopóliumoknak vagy diktatúráknak is nevezhetünk – ezekben azonban megszűnnek az un. gyenge (nem hierarchikus) kapcsolatok, a rendszer rugalmatlanná válik, majd részeire esik szét. A kettő között van az az állapot, melyet társadalmi értelemben demokráciának nevezhetünk: nem alakul ki egy központi csomópont, a kialakuló új- és új kapcsolatok új- és új modulokat hoznak létre, ezek integrálódása rugalmasságot, változásképességet biztosít. Lényegében ennek megfelelő a skandináv modell, ahol alap-értelmezésként nincsenek társadalmi szakadékok, a hierarchiák (erős) mellett fontosak társadalmi és civil (gyenge) kapcsolatok, a társadalmi-politikai megállapodás nem versengésen, hanem egyeztetéseken alapulnak. Vagyis, „alkalmazzák” a matematika egy másik modern területét, a játékelméletet, mely szerint nyertes-nyertes játszmákra törekszenek. (Az előbbiek egyben azt is megmagyarázzák, hogy miért is olyan sérülékeny a magyar társadalom: a bipoláris politikai két központi csomópontot jelképez, ahol ezek között nincsenek kapcsolatok, hiányoznak azok a szakmai, civil és egyéb hálózatok, melyek a rendszer egészének a stabilitását biztosítanák. Ugyancsak jellemző, hogy miközben társadalmi szinten bőven van lehetőség a nyertes-nyertes játszmákra, a másik mindenáron való legyőzésére törekvés vesztes-vesztes játszmákba torlódik – s itt nem csak 1 dollárról van szó.)

Ha a szavazatomon múlva, már tegnapelőttől a svéd modell szerint élnénk – sokan vannak így[2]. de látnunk kell, hogy ennek nem csak a gazdasági alapjai hiányoznak – egészen más kultúrára épül a skandináv társadalom. Csery is említi, hogy a magyar „néplélekre” (társadalmi kultúrára) specifikus jellemzők a „finitizmus” és a szemlélődő realizmus. A „finitizmus” a magyar nép vágyát jelöli az elzárkózásra, szeparációra, valamint a rejtőzködésre, míg a szemlélődő realizmus a magyarok óvatosságon és bizalmatlanságon alapuló passzivitására utal. Mindez talán alapvető feltétel volt a török és osztrák uralmak túlélésének, azonban ahogy a világ kulturális térképén látszik, a magyar mentalitás leginkább balkáninak nevezhető – de a protestáns európaitól, a skandinávtól nagyon messze van.

Egy kívánatos jövőképet könnyű lenne elfogadni – mivel ezt már megtette Hankiss tanár úr.

Nekünk persze a svéd modell a tetszetősebb – de a balkáni állapotunkból nem tudunk fokozatokat átugorva oda eljutni, másrészt a bevándorlás, a globális átrendeződés miatt kérdéses, hogy milyen formában maradhat fenn az egész.

A társadalmi esélyegyenlőség modern eszméje a református kultúrákban alakult ki – ez valószínűleg az üldözöttségből, az összetartozásból-összezártságból, a közösség tagjainak a segítéséből jött létre. Az egyik irány a skandináv modell – ahol az állam épp azért biztosít magas szintű szolgáltatásokat, hogy kibontakozhasson az egyéni szabadság, hogy így valósulhasson meg az egyéni és közösségi felelősségvállalás szimmetriája.

Az USA modellben az egyéni felelősséget és szabadságot hangsúlyozzák, majd erre épül a közösségi tevékenység – nagy a szerepe a helyi közösségeknek, önkormányzatoknak – s a közösségi munkának.

Talán egy előre megtervezett módon „konvergálhattunk” volna a skandináv modellhez – de úgy látom, ahhoz, hogy ezt a kívánatos állapotot elérhessük, az amerikai úton kell elindulnunk – majd félúton válthatunk Skandinávia felé. Ugyanis meg kell küzdenünk az un. kultúraváltoztatási paradoxonnal: ahhoz, hogy megváltoztassuk a működésünket, más kultúrára van szükség, azonban ez a változás nem lehetséges a működés megváltoztatása nélkül. Ez az egyéni felelősségvállalást jelenti – gondoljunk bele, mennyire mások a vízfogyasztási szokásai annak, akinek saját mérőórája van – mint annak, aki a közösből fogyaszt. Vagy utalhatok arra, hogy szerző anno végig lógta a gimnáziumi éveket – majd felnőtt fejjel komoly pénzeket fizetett ki, amíg megszerezte a nyelvvizsgáját. S ezt érdemes az élet minden területén végiggondolni – s tudatosuljon mindenkiben, hogy ma már csak a jó szó és a mosoly van ingyen – még a tiszta levegőért is fizetnie kell valakinek. S azon a félúton eldönthetjük, hogy co-paymentet alkalmazzunk, vagy már olyan tudatos adófizetők vagyunk, hogy kontrollálni tudjuk azt is, hogy az állam mire költi a pénzünket. Addig kialakíthatjuk azt a társadalmi szerződésünket is, ami alapján eldöntjük, hogy az egészségügyet, nyugdíjat valóban biztosítási alapra helyezzük-e. Az egyik legsürgősebb talán az, amit Hankiss így fogalmaz meg: szociális háló jellegében és sűrűségében. Minimum abban, hogy ebben az országban senki sem éhezhet, fázhat, és senkinek sem kell fedél nélkül élnie. Az valószínűleg hosszabb időt igényel, hogy mindenki belássa: a szolidaritás nem egyszerűen karitatív tevékenység, hanem hosszú távú befektetés – ha valaki képessé válik a gyerekeit taníttatni, aktív munkaerő-piaci szereplővé válni, akkor adófizető polgárrá válhat. S a témák folytathatók, részletezhetők. Ne legyen kétségünk: önmagukban a pártok erre nem képesek, ezért egy „klasszikust” idézek: Egy nagyvállalatnál egyszerűbb a megoldás: a vezetés meghirdeti az új elveket, ennek megfelelően alakítja át a folyamatait, belső kapcsolatrendszerét, majd a vezetés ezek szerint működik, s ezt – képzésekkel, tréningekkel támogatva – el is várja a cég alkalmazottjaitól. Ebben némi kényszert is tud alkalmazni – akár a vezetők, munkatársak cseréjével is. Egy országban mások a feltételek. Az új elveket, működési modellt nem a vezetés fogalmazza meg, hanem értelmiségi körök, műhelyek. Pl. a korábban említettek, s olyan intézmények, melyek tekintélyesek, nem a szűken vett pártérdekeket képviselik. (Hamecz István, Eötvös Károly Intézet, Demos, Haza- és Haladás, IDEA, Méltányosság – csak néhány példa. Előbb-utóbb nem zárnám ki a Századvéget s hasonló intézményeket sem.) Ez a közeg lefolytathatná a vitákat, eszmék ütköztetését – s ki is alakíthatja a követendő irányt. Megszervezhetik, hogy civil közösségek e szerint kezdjenek élni és működni – s hogy mindezzel szembesítsék is a politikai erőket. Ugyanis a pártok sok mindenre képesek a szavazatokért – miért ne teljesítenék a választói igényeket, ha az a közjót szolgálja? Igaz, ebben nincs nagy gyakorlatuk – de a „tulajdonosi jogokat” mégis csak a nép gyakorolja. A gyakorlásnak pedig van tere és lehetősége!

 


[1] Barabási Albert-László vagy Csermely Péter nem biztos, hogy szívesen vállalják a rájuk történő hivatkozást J

[2] Pogátsa: http://www.ujreformkor.hu/node/36 http://scheiringgabor.blog.hu/2012/10/08/a_latin-amerikai_baloldal_verhetetlen

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://geo2.blog.hu/api/trackback/id/tr188247772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

14055 2013.01.08. 05:22:18

Hiába van tonna szám pénzem, amiből fizetnék bármennyit bárkinek, ha nincs valaki, aki megcsinálja.. A dolgok nem maguktól lesznek, és a pénz meg nem varázspálca...

12347 2013.01.08. 10:05:47

1. KerekesZS Igen, az oktatás alapfeltétel.