HTML

Geo blogja (régi)

Friss topikok

Szanyi kapitány, újratöltve! (?)

2012.10.29. 18:41 Geo_

Az MSZP harcos kapitányát – tanulmányai, sokrétű államigazgatási, üzleti és politikai tapasztalata ellenére – nem az elvont fogalmi gondolkodás, hanem a gyakorlati fellépések jellemzik. Posztom előzményei a Népszavában és a Galamuson olvashatóak:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=594898&referer_id=toplist

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=170465:valasz-schiffer-annanak&catid=65:az-olvasok-irasai&Itemid=101

 

Szanyi úr burzsojozza, kizsákmányolókhoz tartozóknak tartja a "külsős" miniszterelnököket. Néhány tény: az eddigi 4 miniszterelnök közül Horn pártelnök, Medgyessy már ennek a kormánynak is tagja, Gyurcsány pedig MSZP-tag volt, Bajnai egy rendkívüli helyzetben lett az. Szanyinak tudnia kell, hogy keresték-e Medgyessy Pétert a közös gondolkodásra – ő ebben biztosan partner lenne. A Gyurcsánnyal való szakításnak Szanyi az élharcosa volt – Bajnai pedig deklaráltan nem volt párt-elkötelezett.

Bizonyára lehetett volna több MSZP-s politikust miniszteri székbe ültetni – magam is hallottam arról, hogy volt, ki a külügyminiszteri tisztség terheit vállalta volna szívesen magára – de azt sem szabad elfelejteni, hogy egyrészt koalíciós kormányzás volt, másrészt a 4 ex-miniszterelnök nagyon jól tudta, hogy a választási eredményektől függetlenül az MSZP csak a társadalom egy részét képes lefedni.

Azt megértem, hogy egy igazi balosnak csípi a szemét, ha választott vezetői „a nemzeti tőke elit sztárjai” – s bármennyire is nagyra értékelem, hogy Szanyi úr a politika kedvéért odahagyta vezérigazgatói, illetve ügyvezető igazgatói állását – azért az is jelent valamit, ha egy politikust nem köti az anyagi-megélhetési kényszer, a politikusi mivolthoz való ragaszkodás.

Mindezek után azon végképp nem szabad csodálkozni, hogy „ma az MSZP-vel szemben - jobb esetben párhuzamosan, de semmiképp sem velünk - fogalmazzák meg jövőképüket?”. Jóérzésű és tanult ember ugyanis messze kerüli az olyan demagógokat, akik kizsákmányolásról, kizsákmányolókról beszélnek – hiszen az, aki egykoron a „harmadik út” igehirdetője volt, tudhatná, hogy a modern szociáldemokrácia éppen a tőke-munka együttműködésében találta meg a fejlődés lehetőségét, s egyetemet végzett emberként többet illene tudnia a kizsákmányolásról. (Alapfokú szemináriumi szinten érvelőknek szintén alapfokon: nem a „tőke” s nem a tulajdon jelenti a kizsákmányolást – hanem az aszimmetrikus helyzet, a hatalommal, monopol-helyzettel való visszaélés). Ugyancsak kellő távolságot javaslok mindazoknak, akik képesek belátni, hogy bármennyire is jogos igényt elégítettek volna ki a 100 napos programok – azok irrealitása, megalapozatlansága máig élően hat gazdasági helyzetünkre. Ezt nem beismerni, s a 13. havi nyugdíj okozta szavazatvesztésen keseregni – már összeér a fideszes demagógiával.

Értelemzni kellene, hogy „miért nem most”-ra szól az összefogás, s miért 2014-re? Szanyi úr, az MSZP elnökségi tagja tán úgy gondolja, hogy előtte is le lehet váltani a mostani rezsimet? Addig is van idő az összecsiszolódásra – s a szanyizmus semlegesítésére. Ideje, hogy az általa képviselt MSZP is értékelje kormányzása 8 évét – s abban szót ejtene „a teljességgel előkészítetlen egészségügyi reform”-ról. Ugyanis ha egy képviselő így látja, nem lehet csodálkozni, hogy a közvéleményhez nem jutott el, hogy mi a reform és mi a kényszerű megszorítás – s becsüljük meg, ha valaki bátran és őszintén előáll azzal, hogy részese volt a reform megbuktatásának – de fel se tegyük neki azt a kérdést, hogy ma hol tartanánk annak a bevezetésével, hisz meg sem értené. (Természetesen komoly hiányossága is volt az un. többiztosítós modellnek – az, hogy nem szerepelt benne egy állami láb, hogy mindazok, akik idegenkedtek a piacosított ellátásszervezéstől, abba léphettek volna be.) S a történeti hűség kedvéért: a vizitdíj bevezetését nem a burzsujok – hanem az MSZP-s pénzügyminiszter sürgette. Azt pedig már kiemelkedő szellemi teljesítménynek tartom, hogy valaki egyszerre burzsujozik – majd azzal dicsekszik, hogy ő bizony nem szavazta meg a vagyon-törvényt.

Látványos érvelés, hogy a párt elnökségében „ma már messze nem a korábbi időszak felelősei osztják az észt, hanem egy teljesen megújult csapat”. Ilyesmit az LMP is tud. De mennyivel többek ők, mint Lendvai Ildikó – vagy éppen Katona Tamás? S nem tagjai-e még mindig a frakciónak a „királycsináló” volt pártpénztárnok, a korábbi miniszterek és államtitkárok? Vagy csak a „burzsujok” a felelősek – kik legalább akartak valamit?

 

Amíg az MSZP-t képviselők így jelennek meg a nyilvánosság előtt – nem szabad csodálkozni, hogy sokakban ott a tartózkodás. Megértem, s nem is akarom elvitatni azt a sikerélményt, hogy ma a legerősebb ellenzéki párt az MSZP. Azért intenék a realitásokra is: természetes, hogy a politikai inga egy erősebb pártot keres – de ez még nagyon kevés ahhoz, hogy már 2014 előtt el lehessen küldeni a mostaniakat – s az is nagy kérdés, hogy majd akkor az MSZP minderre egyedül is képes legyen.

Szanyi demagógiája bizonyára jó pár szavazatot hoz mindehhez – s legalább ennyit távol is tart az MSZP-től.

(Schiffer Annának: elfelejti, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban már volt a kormány és az ügyészség, rendőrség viszonya, mint manapság. Hiába tudta a kormány, hogy veszélyes a Kossuth téri táborozás, a nagygyűlés az Astoriánál – az engedélyek megadása „rendőrszakmai” kérdés volt.)

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://geo2.blog.hu/api/trackback/id/tr728247748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

251002 2012.10.29. 22:06:49

"Jóérzésű és tanult ember ugyanis messze kerüli az olyan demagógokat, akik kizsákmányolásról, kizsákmányolókról beszélnek – hiszen az, aki egykoron a „harmadik út” igehirdetője volt, tudhatná, hogy a modern szociáldemokrácia éppen a tőke-munka együttműködésében találta meg a fejlődés lehetőségét, s egyetemet végzett emberként többet illene tudnia a kizsákmányolásról." Nekem az ilyen fogalmazás "bántja a szememet". Érzésem szerint Önnel ezt a kérdést korrekt módon nem lehetséges megbeszélni, ezért beérem azzal a megállapítással, hogy Ön a saját világnézetét axiómaként fogalmazta meg és ezzel eleve kizárta a vitát. Ez a "vitamódszer" eleve nélkülözi a korrektséget, de mondhatjuk úgy is, hogy az Ön véleménye a megtestesült liberális demagógia. Ezzel természetesen nem Szanyi úr nézeteit kívánom védeni, mert azokat valójában nem is ismerem. Csak hangot szeretnék adni a véleményemnek, hogy némi "alapfokú szemináriumra" Önnek is szüksége lehet e kérdésben. "Ugyancsak kellő távolságot javaslok mindazoknak, akik képesek belátni, hogy bármennyire is jogos igényt elégítettek volna ki a 100 napos programok – azok irrealitása, megalapozatlansága máig élően hat gazdasági helyzetünkre." A kizsákmányolás kérdéskörének rendezése nem 100 napos programok kérdése kellene, hogy legyen, ennyiben egyetértek Önnel. Azonban hogy Ön mit nevez "irrealitásnak" vagy mit tart megalapozatlan dolognak, az ismét csak vita tárgya lehetne. De látom, hogy Ön "kinyilatkoztat", így vitába szállni ismét csak nem látom értelmét Önnel.

251002 2012.10.29. 22:08:52

A "modern szociáldemokrácia" is megérne egy misét. Ezt ki is felejtettem a hozzászólásomból.

ejmiakő 2012.10.30. 10:33:27

1. aLEx Az uzsoradiktatúra korában teljesen egyetértek veled. Az az aranyos, hogy a szerzö is valszeg "baloldalinak" tartja magát. Ö tudja miért, én nem.

69910 2012.10.30. 10:48:36

Geo (szerző) Kissé fellengzős nicknevet választottál magadnak. Főként a posztod színvonalához viszonyítva. Ez egy rosszindulatú zagyvaság. Még arra sem érdemes, hogy bármely pontját (sok pontja van, összevissza) vitát érdemelne.

69910 2012.10.30. 10:53:16

3 -ra Ejmiakő (Apafia) Ez az uzsoradiktatúra marhaság a Jobbik egyik agyalmánya. Ez éppen olyan észjárásra vall, mint a szerzőé. A szerző nem baloldali, hanem a te eszmetársad. Szeretni kellene nektek egymást.

12347 2012.10.30. 12:10:40

Kedves Sándor! - Sajnálom, ha kinyilatkoztatásnak veszi - korábbi írásaimban próbáltam összefoglalni a tőkéről, munkáról, kizsákmányolásról tanultakat, tapasztaltakat - ezért nehéz lenne axiómának minősíteni, de ez nem is lényeg. Azt sajnálom, hogy összekeveri a bázisdemokráciát a valódi vitával: az egyik esetben bárki bármit szólhat - ez a szólsszabadság - de vitának csak azt lehet nevezni, amikor a felek elfogadnak bizonyos TÉNYEKET - s azután persze ebből különböző következtetéseket vonhatnak le. Pl: ha van 100 egység rendszeres bevételem, akkor irreális dolognak tartom, ha ennél rendszeresen többet fogyasztok. "Modern szociáldemokrácia" - a kifejtés szükségességében igaza van, ezzel is adós Szanyi úr.

12347 2012.10.30. 12:14:26

4. szazados90 Nicknévként elég idős ez a Geo, már nem szeretnék rajta változtatni - de valószínűleg nem a fellengzős a legjobb szó rá - annál összetettebb:-)) Lehet, hogy zagyvaság - lehet, hogy nem olvasta az előzményeket. De köszönöm a - bizonyára építő jellegű - kritikát, de ilyen rövid beszólás alapján nem igazán tudom hasznosítani.

263397 2012.10.30. 13:47:37

5. Világos, hogy nem érted, de én baloldali vagyok. Mondjuk, nemzeti baloldali, ha skatulyázni akarod. Az uzsoradiktatúrárol nálunk valóban csak a Jobbik beszél, de ez leginkább a magukat "baloldalinak" nevezö globalisták szégyene. Az ugyanis a legnagyobb probléma, hogy az adósságcsapdával tagoznak be mindenkit a hatalmuk fenntartói közé, azon keresztül tartják fenn az USArmyt, tartanak "rendet" a világban, foztják ki a népeket s fosztják meg öket önállóságuktól, teszik gyarmatukká az országaikat. Elég kollaboráns dolog ezt a globalista hatalmat támogatni.

12702 2012.10.30. 16:56:38

http://rodosto1.nolblog.hu/archives/2012/10/30/Egy_torol_fakadtak_egy_a_celjuk/

69910 2012.10.30. 17:23:46

8 ra Apafia, Hadd próbáljam rendszerezni a jelzőhalmazodat: 1/ Globalizmus van. A fejlődés legújabb fokozata. Sok lett az ember és kicsi lett a világ az embereknek. Ma már ez a világ kevés az emberi tudásnak, technikának. Akár tetszik egyeseknek, akár nem. 2/ az adósságcsapda az az egész világnak rossz. Senki sem akarta, hogy eladósodottság után gazdasági válság következzék be. De így lett. Mi is okozói vagyunk saját adósságcsapdáknak. nem kellett volna rendszerváltást csinálni és kidobni az ablakon mindenünket, mert elavult. Kivéve a mezőgazdaságunkat. Az nem avult el. De kidobtuk a fürdővízzel a gyereket is. Nem a baloldaliak tették. A globalisták sem baloldaliak. Ugye nem nevezhető baloldalinak az USA, NSZK, Anglia, Oroszország, stb. 3/ Kollaboráció? Tudod mi az? Magyarul együttműködést jelent. És abból sokféle van, létezik. Horthy is kollaboráns volt. Kezdetben lelkesen, majd kiábrándultan, majd kiugorni akarván, de sikertelensége miatt továbbra is kollaboráns maradt, de mér csak kényszerből. (meg fia életéért reszketve adta el az országot) Szálasi pedig lelkes kollaboráns volt. A szovjet megszállás alatti állami vezetés is kollaboráns volt. És az 56 utáni is. Ha nem vállalták volna a kényszerű együttműködést, akkor a magyar nemzet, a magyar állam meghalt volna. 4/ USA Armit ebből, a mi adósságcsapdánkból pénzelik? Ez ostobaság. Mérhetetlen ostobaság. Az eladósodottak összes pénze nem volna elég az USA Armi fenntartására. A világ legtermelékenyebb nagyhatalmának erre nincs szüksége. De emlékezz pajtás arra, amikor az USA légierő lebombázta az újvidéki Dunahidakat. Ha nem teszi, a szerbek úgy bevonultak volna Magyarországra, mint Boszniába, Hercegovinába, Horvátországba. 5/ Nemzeti baloldali vagy? Ez is ostobaság. Nacionalista vagy e, vagy sem. Ez itt a lényeg. A nacionalizmus nagyon költséges dolog egy kis nemzetnek. Csak ráfizethet. Mert ha mindenki nacionalista, akkor az világháborút jelent. S az erősebb nacionalista legyőzi a gyengét. A nemzeti öntudat éppen úgy benne van és összefér a baloldali eszmékkel, mint a jobboldaliakkal. Nem a jobboldaliak sajátossága az. S a nemzeti öntudat összefér az internacionalizmussal is. A túlzott nemzeti öntudat, azaz a nacionalizmus az amely nem hajlandó az együttműködésre. Nézd csak barátom, amikor Streicher pártja győzött Ausztriában, Csurka magömlést kapott örömében. Rá egy évre Romániában győzött a nacionalizmus, majd Szlovákiában is. Csurka ennek már nem örült. Miért nem? azért, mert a szlovák és román nacionalisták a magyarokat baszogatták, nyomták el. Az osztrákok, meg nem törődtek a magyarokkal, ők a négereket, meg az arabokat basztatták. Ez kell neked? Gondolkodj pajtás, mielőtt a falnak mész a nagy eszeddel. Százados.

69910 2012.10.30. 17:32:50

7 re Geo, nem volt szándékomban "építő" kritikát mondani. Azon a gondolatmeneten, amiről a posztod szól, nem lehet építeni. Mert nem jó szándékú, hanem kirekesztő. Így csak minősíteni lehetett. Százados

12347 2012.10.30. 17:38:38

10. szazados90 Hogy a tárgynál maradjunk: például mindezért veszélyes a burzsujozás, a kizsákmányolás nem megfelelő használata.