HTML

Geo blogja (régi)

Friss topikok

Glokalizáció, planetáris szemlélet

2012.07.02. 19:43 Geo_

Szerkesztés alatt... A hazai következményekkel egy következő bejegyzésben szeretnék foglalkozni

Rengeteg hír, esemény, értékeléssel találkozhat az ember fia és lánya, ha nyitott a világ dolgaira. Önmagukat tudósnak vagy felelős politikusnak tartók állítanak egymással homlokegyenest ellenkező dolgokat.

Szerkesztés alatt... A hazai következményekkel egy következő bejegyzésben szeretnék foglalkozni

Rengeteg hír, esemény, értékeléssel találkozhat az ember fia és lánya, ha nyitott a világ dolgaira. Önmagukat tudósnak vagy felelős politikusnak tartók állítanak egymással homlokegyenest ellenkező dolgokat.
Néhány példa: Fel kell lépni a külföldi tőke ellen, mert csak kizsákmányolnak minket; helyette meghatározó állami szerepvállalás kell minden téren. Vagy hogy meg kell szabadítani a folyamatokat az állami bürokráciától. Meg kell sarcolni a bankokat, mert nekik köszönhető, hogy kialakultak korábban a dot.com, ma pedig az ingatlan lufik, a spekuláció megöli a gazdaságot. Nem kell az adósságot visszafizetnünk, mert már többszörösét adtuk, mint amit kaptunk. Vámokkal kell védenünk a hazai gazdaságot. Védenünk kell a magyar földet, a családi gazdaságokat támogassuk. Globalizmus helyett nemzetállamokra van szükség. Vissza kell állítani a munka becsületét, akár kényszerítéssel, zsarolással is. Vannak „finomabb” érvek is: baloldali fordulatra van szükség, a tőke és a munka ellentétében a munkát kell képviselni. El kell zavarni a kormányokat, a politikusokat, a „nép” vegye kezébe a világ sorsának az irányítását. Minden tevékenységet be kell szüntetni, mely káros a környezetre. Távol kell tartani a bevándorlókat, mert elveszik a munkahelyeket, a szociális forrásokat – vagy éppen bevándorlókat kell foglalkoztatni, hogy fennmaradjon a népesség, hogy legyen, kik elvégzik az alja munkát. Integrált, nagy mezőgazdasági formációkra van szükség. Az olvasónak pedig zúg a feje.

Aki pedig ezt az írást olvassa, jogos kritikákat fogalmaz meg: általam triviálisnak vélt dolgokat nem magyarázok, mást pedig túlbonyolítok; keveredik a megszerzett (ellopott) tudás hipotézisekkel – de ha érdemi reagálások születnek, annak csak örülni tudok.

 

Ahhoz, hogy reálisan láthassuk Magyarország lehetőségeit – tudnunk kell, hogy mi folyik a világban. A globalizáció világában. Sokan negatív jelentést tulajdonítanak ennek a fogalomnak – de attól még létezik, s könnyen belátható, hogy a jelenséget csak úgy tudnánk visszafordítani, ha egy világméretű katasztrófa után visszazuhannánk az ősközösségi, törzsi társadalomba. De az rajtunk múlik, hogyan alakítjuk.

A globalizáció: a gazdasági, technológiai és kulturális egymásra utaltság fokozódásnak folyamata, mely túllép a nemzeti kereteken. (EU)

Merre halad a világ? Az alapvető kérdések:

  • A fogyasztás növekedése vagy minőségi jellemzők jelentenek-e alapvető értéket?
  • Elzárkózó, ellenséges vagy együttműködő hatalmak?
  • Fenntartható fejlődés vagy katasztrófák?
  • Átlátható, szabályozott gazdaság, komparatív előnyök vagy globális monopóliumok?
  • Nemzetközi vagy nemzeti intézmények?
  • Ellenséges vagy kooperáló kultúrák?
  • Globális vagy lokális szemlélet?
  • Értelmes munka vagy „panem et circensem”?
  • Milyen időtávban gondolkodunk?

 

Mit adott a globalizáció:

  • Egységesebb piac
  • Gyors technológia transzfer
  • Kultúrák intenzív találkozása
  • Világméretű szolgáltatások
  • Nyitottabb, demokratikusabb társadalmak
  • Növekvő gazdasági jólét a globalizációban résztvevőknek
  • Komparatív előnyök kiaknázásának lehetőségét

 

Globalizáció hátrányai:

  • Pénzügyi és reálszféra elkülönülése
  • Politikai, társadalmi ellenőrzés csökkenése
  • Nemzeti szuverenitás csökkenése
  • Hazai kisvállalkozások szerepe csökken
  • Kisközösségek biztonságérzete, status quo elvesztése
  • Aszimmetrikus csatlakozás
  • Erőforrásigény növekedése
  • Környezeti ártalmak

 

A fentebbi kérdésekre adható pozitív válasz – mely bizonyára sokak szerint túl ideális, a realitásoktól elrugaszkodva inkább óhajokat fogalmaz meg. Ezért majd külön is meg kell vizsgálni a felvázolt világkép realitását.

 

A világról:

 

A gazdaságban a globalizáció visszafordíthatatlan tény, a növekedés-orientált világban azonban veszélybe került a fenntarthatóság. A reál és pénzügyi szféra elkülönülése jelentős bizonytalanságot hordoz magában, a kreatív pénzügyi technikák ellenőrizhetetlen alkalmazhatósága felnagyítja a kockázatokat és válságokat.

A világ GDP-jének sokszorosa a mozgó pénzmennyiség! Az arany-standard megszűnése, az olajválság hatalmas pénzek kumulálódásával járt, amit nem tudott lekötni a reálgazdaság. A Thacher-Reagan pároshoz köthető neoliberális gazdaságpolitika a korlátok lebontásában, a hitelezés könnyítésével –állami be-nem avatkozás, óh! – elősegítette, hogy már nem csak a beruházásokhoz, a termelés fenntartásához vettek igénybe hiteleket, hanem az ingatlanvásárláshoz, a napi fogyasztáshoz is. Vagyis tovább növekedett a reál- és a pénzügyi szféra különbsége. Az aszimmetriát csak növeli, hogy míg a pénz a fénysebesség gyorsaságával képes mozdulni, a reálszféra reagálási ideje sokkal lassabb.

Természetes folyamat, hogy a tőke olyan helyet, terepet keres magának, ahol kedvezőbbek a megtérülési feltételek. Amíg ez „csak” azt jelenti, hogy a kevésbé fejlett technológiák a perifériára kerülnek, s az eltérő fejlettségű régiók között érvényesülnek az un. komparatív előnyök – addig ez a fejlődés normális menete. A bajok akkor kezdődnek, ha a szegényebb régiók versenyelőnye a mesterségesen nyomott munkabérből, az olyan járulékos költségek hiányából adódik, mint a munka- és környezetvédelem. Ugyancsak állami beavatkozás, s egyben jelentős versenytorzító tényező, amikor az egyes országok egymás alá ígérnek az adókedvezményekkel, befektetési támogatásokkal. (Erre a pontra még érdemes visszatérni.)

A pénzmennyiség helyet, s ne tagadjuk, profitot keres magának. S az elektronika segítségével egyre csökkennek azok az időszakok, ami alatt sikert kell felmutatni. A klasszikus stratégia menedzsment még 15 éves időtávban gondolkodik, de a tőzsdei cégeknek jó, ha negyedéves időt adnak a részvényesek – a befektetési pénzintézetek menedzsmentje viszont napról-napra, óráról órára méretődik meg. Könnyű ezek ellen hangulatot kelteni – hiszen valóban sok tekintetben felelőtlenül alakították a „termékeiket” – de belegondolunk-e, hogy ők kezelik a kisnyugdíjasok befektetéseit, megtakarításait is? S hogy ne lehessen egyértelműen el- és megítélni az állami beavatkozást: nem az robbantotta-e ki a súlyos válságot, hogy nem mentették meg a Lehman-Brotherst az összeomlástól? S ha a bank/pénzügyi rendszernek szóló jogos kritikán túlmenően támadjuk a hazai bankokat – tudjuk-e, hogy ezek kevésbé foglalkoztak a forró pénzekkel, s látható, hogy megsarcolásuk mekkora pénzhiányt okoz a reálgazdaságban? Ha nincs beruházás, fogyasztás – csak az export jelenthet növekedési potenciált – de ennek kényszerű erőltetése nem járul-e hozzá az ország kiszolgáltatottságához?

A regionális súlyok és szerepek módosulnak, az euró-atlanti dominancia megszűnőben van. Az USA- a technológiai innovációban betöltött vezető szerepe mellett – a dollár tartalék valuta szerepéből profitál, Kína az ország nagyságára épít, az egyéb BRIC országok természeti erőforrásaikra, és az olcsó termelésre alapozhatnak. A felhalmozott olajdollárok keresik a helyüket, a legjobb megtérülést biztosító területeket. Azt látjuk, hogy a globalizációból kimaradó országok viszont egyre jobban leszakadnak.

A komparatív előnyök érvényesülése helyett a hálózat-elméletből is következően az a tendencia érvényesül, hogy a fejlettebb központok „elszívják” a periféria növekedési potenciálját.

Bár az európai integráció célja a sikeres globális szerepvállalás, az EU szabályozása a stabilitásra, nem innovációra ösztönöz, az integráció mértéke a szükségesnél alacsonyabb (pl. egységes adó- és energiapolitika hiánya). A lemaradó Európához alapvetően sikeresen, de sok tekintetben aszimmetrikusan csatlakoztunk, néhány multi a húzó erő, vegetáló hazai kkv-k innováció- és foglalkoztatás-képtelensége jellemzi az országot. Az orbánizmus szembe megy az EU integrációs törekvéseivel, növeli az ország kiszolgáltatottságát

 

A ma technológiáját a gyors elévülés, a fogyasztói társadalom kiszolgálása, sőt, gerjesztése jellemzi. A globális ökológiai hatások lokálisan nem kezelhetők. Miközben a termékekben magas tudás-érték jelenik meg, a csökkenő élőmunka szükséglet foglalkoztatási gondokat jelent. Általános mega-trend, hogy a legfejlettebb országokban a növekedést, gazdagodást mutató GDP növekedési üteme – a válsághatásoktól megtisztítva is – csökken. A technológiai fejlődés, fejlesztés ellentmondásossága, hogy a hosszú távon fenntarthatóságot támogató technológiával foglalkozó cégeknek is rövid távon, a részvénypiacokon kell megméretőzniük.

 

A korábbi kétpólusú politika helyett bizonytalan, hogy az egymással versengő pólusok között kooperáció vagy élesedő harc bontakozik-e ki. (Tudálékosan: belátják-e az országok, régiók, hogy az együttműködés a felek számára hasznosabb, a konfliktus – hogy a nagy tragédiák akkor következnek be, amikor egy pozitív összegű játszma lehetőségét nem ismereik fel, s azt vagy-vagy alapon, zérusösszegűként játsszák le. mint Követő és erélytelen a nemzetközi együttműködés (ENSZ, Kyoto), de változó WTO, IMF szerep érzékelhető. Így nincs ellensúlya a „forró tőkének” (radikális és naiv anti- és alterglobok, gyenge munkavállalói együttműködés), érvényesülhetnek az eltérő verseny/környezetvédelmi/munka stb. szabályozások.

Bürokratikus, de az integrációt, versenyképességet kevéssé támogató az EU szervezete. A klasszikus parlamenti demokrácia gyengülése figyelhető meg, de amíg egyes helyeken a civil és deliberatív demokrácia erősödik, máshol erős központosító törekvések érvényesülnek. A ma uralkodó magyar politika úgy akar részesülni a világgazdasági előnyökből, hogy közben elzárkózik az együttműködéstől.

 

 

Szociális, társadalmi kérdések közül is az a legfontosabb az, hogy az etnikai, vallási, vagyoni rétegek közti  együttműködés, vagy az elkülönülés, netán a szembenállás felé haladunk-e?

Gyorsuló mértékű a hagyományos értékek gyengülése, újak kialakulása. Miközben Európában az öregedő, fogyó társadalom – addig Keleten perspektívátlan fiatalok nagy tömege a gond. Látnunk kell, hogy az általunk tökéletesnek gondol liberális demokrácia modelljétől eltérő értékrendek is vannak a világok – s a politikai hatására is, de ezek néhol éles konfliktusban állnak egymással (arab-izraeli konfliktus, Irán, a harcos iszlám, stb.) Az általános növekedésnek egyben velejárója, hogy jelentős jövedelemkülönbségek alakultak ki, különösen a globalizációból kimaradó térségekben. A megugró egészségügyi és nyugdíj kiadások kikezdték a szociális piacgazdaság kereteit.

Magyarországon alacsony mobilitás, nagy a fogyasztási „éhség”, kicsi a megtakarítási hajlandóság. Elmaradó, nem konvertálható tudás az általánosan jellemző, gyenge civil-tudat, egyéni felelősségvállalás.

 

Egyre többek számára ismertek azok a vizsgálatok, melyek azt bizonyítják, hogy a növekedést és anyagi gazdagságot mérő GDP-bűvöletből ki kell lépnünk, s helyette az életminőség sokkal komplexebb megközelítése a kívánatos, a haladást szolgáló szemlélet. Anyagi értelemben sokkal gazdagabbak vagyunk, mint 50-100, de akár 20 éve is – de elmondhatjuk-e, hogy ez a jólétünk jól léthez vezetett? Az újfajta megközelítés egyik példája ú.n. Kanadai Jóléti Index (CIW) szempontrendszere.

 

1. Munka: biztos és tartalmas munkahely, kielégítő bevétel, kielégítő táplálkozás, megfizethető hajlék, arányos jövedelem-eloszlás.

2.  Időbeosztás: Fizetett, nem fizetett munka és a szabadidő közti egyensúly megteremtése, egyéni döntési lehetőség az időfelhasználásban, stressz, túlterheltség.

3.  Egészség: egészségérzet, várható élettartam, csecsemőhalandóság, alacsony születéskori súly, halálozás, depresszió és öngyilkossági arány, testtömeg index, dohányzás és mozgás.

4. Környezeti egészség: Jó levegő és vízminőség, egészséges erdők, termőföldek és tengeri élőhelyek, üvegházhatást keltő gázok, hulladékfeldolgozás.

5. Oktatási színvonal: analfabetizmus, műveltség, számolni tudás, iskolázottság, részvétel az oktatásban, oktatás minőségi indikátorai.

6. Közösség vitalitása: biztonságos közösségek, kultúra, művészetek és rekreáció.

7. Állampolgári részvétel: értelmes participáció, demokratikus intézményrendszer.

 

Európában – nem meglepő – a skandinávok és a britek járnak az élen.

 

Milyen is legyen a világ?

(Mielőtt bárki felhorkanna, hogy nem égre festett képekre van szükség: a rákövetkező részben épp az lesz a kérdés, hogy van-e esélye a pozitív megoldásnak, vannak-e támogató erői?)

 

  1. Rapid helyett távlati, stratégiai gondolkodás: az unokáinktól kölcsönkapott Föld. A többi szempont szinte ennek a részletezése, kibontása: fenntarthatóság a gazdaságban, a kultúrák, politikai tömbök között, az ember-ember közti viszonyokban.
  2. Aszimmetria helyett komparatív előnyök a gazdaságban
  3. Pozitív összegű játszmák, fenntartható hálózatok

A gazdaságban a fenntarthatóság egyrészt azt követeli, hogy a termelési tényezők között nagy szerepe legyen a természeti erőforrások felhasználásának, az externáliák figyelembevételének, vagyis hogy a termék árában szerepeljen a hulladékok, maradékok megsemmisítése, a természeti erőforrások pótlásának a költsége.

Fenntarthatósági követelmény, hogy ne indukálódhassanak világválságot indukáló buborékok. Ezért a forró pénzeket le kell hűteni, a reál és a pénzügyi szférát fokozatosan közelíteni kell egymáshoz. Ez csak az egész világot átfogó szabályozással, ellenőrzéssel, s fokozatosan lehet megvalósítani. (Gondoljunk arra, hogy a buborékok hirtelen kidurranása mennyire megrázná a gazdaságot, felszámolódnának a kisnyugdíjasok filléreit kezelő nyugdíjalapok, stb.) A monopóliumok keletkezését meg kell akadályozni, beleértve a tulajdon és hatalom koncentrálódását is. Az átláthatóság, a közvélemény nyomása mellett ennek eszköze lehet a vagyon- és örökösödési adó  - távlatosan pedig a Liska féle modell is. Biztosítani kell a komparatív előnyök érvényesülését. Mindez nem csökkenti a verseny, a vállalkozás szabadságát, az újra való törekvéseket – csak mederben tartja.

 

A holnap technológiáját a fenntarthatóság érdekében kell fejleszteni. Ezt a korábban említett adók egy részéből pályázatokkal, forrásokkal kell támogatni. A fenntarthatóságot szolgáló technológiákat „nyílt forráskódúakként” kell kezelni.

 

A politika az a rendszer, melyben „a politikusok csak akkor hajlandóak ésszerűen viselkedni, ha már minden egyéb lehetőséget kimerítettek”. Ahogy a forró pénzek elváltak a reálgazdaságtól – úgy különült el az aktualitások szorításában lévő politika a távlatos közjótól. Ezért a politikai csak a tekintélyes tudós és civil szervezetek segítségével lehet képes betölteni a küldetését: a gyakorlatba átültetni azt az egyszerű felismerést, hogy az együttműködés minden fél érdeke, vagy az ellentétek kiéleződése minden fél pusztulásával fenyeget. Az egymásnak feszülő erők esetében ez nem könnyű – de a másik fél megismerése majd megértése vezethet a közös pontok megtalálásához. A jövő a föderatív világállam lehet – de ez csak akkor valósulhat meg, ha a nacionalizmusok helyébe a másság és a kisebbségek megértése, a kulturális sokszínűség lép.

Az internet technikai lehetőségei már ma lehetővé teszik, hogy az emberek közvetlenül tudjanak véleményt nyilvánítani. E lehetőség megfelelő formába öntése, a delibaratív demokrácia biztosíthatja a polgárok felelős, de mégis széles körű részvételét a társadalmi vitákban, a demokratikus döntéshozatalban.

 

Szociális, társadalmi kérdések: ha megnézzük azokat az országokat, melyek a XX. sz-ban irigylésre méltó, élhető körülményeket formáltak maguknak, azt találjuk, hogy ott megoldották a tőke – és a munka „összebékítését”, gondoljunk a szociális piacgazdaságra, különösen ennek skandináv változatára. Láthatjuk, hogy mindez működőképes volt mindaddig, amíg a felek egy-egy országot, vagy kiterjesztve (Nyugat-) Európát képviselték. Mára azonban a tőke globálissá vált – vele helyi szinten nem lehet egyezkedni, mert ha be is látja, hogy a bérből- és fizetésből élők magasabb életszínvonalat szeretnének – de könnyedén továbbáll oda, ahol alacsonyabb a munkaerő költsége, keveset kell költeni munkavédelemre, s elnézőek – ha egyáltalán léteznek – a környezetvédelmi hatóságok. Mindez arra utal, hogy a „New Deal”-t is - s ezen inkább a szociális piacgazdaság modelljét kell érteni - globális szinten kell megkötni, beleértve az üzleti élet átláthatóságának, a vagyonfelhalmozás szabályozásának a biztosítását is.

Sokan támadják a kapitalizmust, a globalizációt azért, mert a tőkések kisajátítása, vagyonfelhalmozása mértéktelen jövedelemkülönbségekhez vezet. Ha e bekezdésben mellőzzük is az erkölcsi aggályokat, belátható, hogy ez gazdasági kérdés is: amennyiben megbomlik az egyensúly a termelési tényezők között, akkor az aránytalanság lufik kialakulásához, válságokhoz vezet. Ez nem csak egy országon belül igaz: a fejlettebb régiókba irányuló profit csak egy határig nőhet, mert egyébként buborékot képez. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az elmaradott régiók nem képesek automatikusan felzárkózni – ehhez ugyanis fel kell készülniük fizikai és üzleti infrastruktúrában, képzettségben. Ez ugyancsak indokolttá teszi a felzárkóztatási programokba való visszaosztást. Erre azonban kevésbé cégek, mint inkább államok, fejlesztési intézmények lehetnek csak képesek.

Az előbb említett felzárkóztatás azonban más kérdéseket is felvet. Egyrészt elvárható-e a szegényektől, hogy lemondjanak a GDP alapú fejlődésről a globális fenntarthatóság érdekében – másrészt az a kérdés is felmerül, hogy a nyugati típusú fogyasztás mekkora konfliktust okoz a létező életmóddal, kultúrával. (A busmanok is a fejükre esnek?). Reálisan elvárható-e, hogy a legfejlettebb országok állampolgárai átállítsák életvitelüket, gondolkodásukat, s a jól-lét érdekében megosszák jólétüket – miközben a globális változások az ő helyzetüket is rontják?

Kivédhetetlen, hogy a hagyományos élőmunka iránti igény jelentősen csökken – a nem túl távoli jövőben akár meg is szűnhet – így a foglalkoztatás javításának nem eszköze a hagyományos növekedés. Ugyanakkor ha megnézzük a jól-lét kritériumait, nyilvánvaló, hogy a munkaidő megosztásával, az oktatásban, egészségügyben, szociális szférában elméletileg korlátlanul növelhető a „foglakoztatás”. A „zöld ipar”, a mezőgazdaságban a „zöld gazdálkodás” szintén sok embert foglakoztathat.

Planetáris népfront

Utópia vagy esély, hogy a kívánatos irányba haladjunk, vagyis hogy kik lehetnek a globális deal aláírói, a Planetáris népfront tagjai?

 

A szereplőknek be kell látniuk, hogy ha rövidtávon gondolkodnak, s egyéni céljaikat követik, akkor mindnyájan rosszul járunk (ld: közlegelő csapdája). A józan észre való hivatkozás: önmagában gyenge érv. Tudjuk, hogy egy ilyen, kívánatos világnak lesznek vesztesei, lesznek veszteségei is. A hagyományos nemzetállamoknak fel kell adniuk szuverenitásukból, a régi hagyományok, értékek egy része helyébe újak lépnek, a pénzügyi szféra és mai monopóliumok helyzete gyengül, nehezen találják majd a helyüket a korlátozott tudásúak, megszűnhetnek hagyományos iparágak, a szövetséges nélkül gyenge szereplők is vesztesnek érezhetik magukat.

 

Az egyik fél meghatározása látszólag egyszerű: multi cégek, bankok, „A” tőke. Egyrészt a fenntarthatóság technikai feltételeit biztosító ágazatok megtalálják a maguk közvetlen érdekeit is. A közösségi célokra személyesen is sokat fordító Soros Györggyel, Bill Gates-szel bizonyára könnyebb leülni, mint a nagy befektetési alapokkal – akik tulajdonosai gyakran kisemberek, nyugdíjasok. S bár a cégek társadalom-tudatossága sokszor csak PR – akik elfogadják a Globális Gazdasági Ethosz-t, azokon ez mégis csak számon kérhető. Ez az ellenőrzési szerep az államra és a társadalmi szervezetekre vár.

Jelen van az állami tulajdon is, de meghatározóbb az állami szerep: támogatják saját (?) nemzeti (?) cégeiket a globalizációs versenyben – s védik a nemzeti piacokat másokkal szemben. Belátható, hogy ilyen intézkedésekre csak átmenetileg lehet szükség – ott, ahol a kevésbé fejlett országok tervezetten, módszeresen kapcsolódnak a világ gazdasági-társadalmi hálózatába. Az állami szabályozó, ellenőrző funkciónak globálisnak kell lennie – s belátható, hogy ennek érdekében érdemes az egyes államoknak lemondaniuk szuverenitásuk egy részéről. Csak így lehet megoldani, hogy a reál- és a pénzügyi szféra újból „egymásra találjon”, hogy átlátható és ellenőrizhető legyen a tőke mozgása, a tulajdonlás. Csak így lehet biztosítani a szimmetrikus viszonyokat, a komparatív előnyök érvényesülését. El kell kerülni azonban az inga túllendülését is: az innováció, a verseny szabadsága nélkül nem működhet a gazdaság. E gondolatkörhöz – minden aktuális bajai ellenére – legközelebb az európai államok állnak.

A Föld lakói kulturális sokszínűséget képviselnek – ez olyan érték, melyet meg kell tartani. A globális ellenőrzés és koordináció nem ad választ arra, hogy helyben fejlesztésekre, a kulturális sokszínűséget megtartó programokra van szükség – ezt regionálisan lehet csak kezelni. Ugyancsak belátható, hogy a közvetlen beleszólás, a deliberatív demokrácia ott működőképes, ahol a döntéshozók rendelkeznek a szükséges ismeretekkel és információkkal – s ennek a határait a regionális önkormányzatiság szintjén határozhatjuk meg.

A XX. Században a munka világát elsősorban a szakszervezetek, a szocdem pártok képviselték. A korábban tán létezett osztálystruktúra ma biztos, hogy nem létezik – a mai társadalmakban sokszínű és sokrétegű identitás-csoportok léteznek, melyek azonban még „nem definiálták” önmagukat, nincsenek valós szervezeteik és közösségeik – vagy ezek még nagyon erőtlenek.

Nagy a szerepe a tudósoknak: Nobel-díjas közgazdászok, a hálózatelmélet szakértői alapján törvényszerűnek tűnik, hogy a pénz, a jövedelem a periféria felől a centrum felé vándorol. Ha ez befolyásolhatatlan folyamat, akkor békésen várhatjuk, míg „túlnövik” magukat a centrumok, s felbomlik, netán szétrobban a világ, s kezdődik előröl az integráció, a hálózatosodás – vagy éppen lokális erővonalak, a kulturális sokszínűség fenntartásával kialakítható egy élhető, egyensúlyi állapot – a glokalizáció állapota.

 

A progressziónak tehát meg kell találnia önmagát, illetve „népfrontos” szövetségeseit – a nagyvilágban. Azok között, akik közvetlenül hatnak a politikusokra – mivel az ő szavazatiktól függenek. Ha időnként túlzóak is, de ilyenek a környezetvédők – főleg, ha nem csak a legfejlettebb országokban ténykednek. Szövetségesek a szakszervezetek, akik nem háríthatják el, hogy mások munkabiztonságáért, megélhetéséért is felelősséget érezzenek – lehet, álságos, de a kínai munkások munkahelyi és szociális biztonsága egyben a „hazai”, euró-atlanti munkavállalók helyzetét is javítja. A szakszervezetek konkrét ügyekben a minél magasabb bérekben érdekeltek – de „A” munkavállalók nem érdekeltek abban, hogy a vállalkozások veszteségessé váljanak. Szövetséges az amerikai vagy német kisnyugdíjas – aki talán nem is tudja, hogy az ő pénze úgy fial, hogy a legvadabb kizsákmányolás árán jut magas osztalékhoz. S szövetséges lehet a tőkés is – akkor, ha nem a tőke tulajdonlását, a profit létét tekintjük erkölcstelen kizsákmányolásnak, hanem azt, ha a profit a monopol-erővel való visszaélésből, a természeti erőforrások kisajátításából, a fejlett világban létező, de a fejletlenben/fejlődőben nem alkalmazott munkavédelmi, környezetvédelmi törvényekből, illetve az ebből fakadó költség-előnyből keletkezik. Míg a „személytelen” tulajdonos – ld. befektetési alapok – hajlamosa a profitot hajszolni – a „személyes” csatlakozik a globális gazdasági ethoszról szóló kiáltványhoz. S lehet, egyeseknél csak a vállalati imidzs része a szociális felelősség hirdetése – de ez már számon kérhető. Az egyedi vállalkozás a profitja maximalizálásában, s így ha lehet, monopólium kialakítására törekszik – de „A” tőke abban érdekelt, hogy az előállított termékét/szolgáltatását legyen, aki meg is veszi. Az egyes államok lehet, támogatják nemzeti cégeiket, még akár „falaznak” is nekik – összességében tudniuk kell, hogy a cégeknek, a tulajdonosi struktúrának, a termékeknek és a tranzakcióknak átláthatónak és ellenőrizhetőnek kell lenniük. Szövetséges lehet az a kis- és középegzisztencia, aki képes belátni, hogy ha nem keletkeznek munkaalkalmak a fejlődő világban, akkor neki kell kizárnia az ott születetteket a saját világából – ami túl azon, hogy embertelen, de a védelmi költségek, saját mozgásterének szűkítése miatt számára sem kifizetődő megoldás.

Abban nem bízhatunk, hogy máról holnapra altruistává válnak a viszonylag jómódúak – s abban sem bízhatunk, hogy a gazdasági jólét automatikusan kitermeli az új világszemléletet. De az sem igaz, hogy az ember kizárólag a hasának, növekvő gazdasági jólétének alárendelt lény lenne. Szükségünk van az önbecsülésre, elismerésre – s ha a társadalom ezt nem a szomszédok autómárkáján méri, akkor fokozatosan előre juthatunk.

 

 

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://geo2.blog.hu/api/trackback/id/tr818247728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

251002 2012.07.04. 12:01:37

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet I. Korábbi vitáinkra tekintettel úgy látom, hogy ebben a blogbejegyzésben lényeges előrelépések vannak (ezért nyomtam is egy + értékelést). De hogy az itt elhangzottak mennyire vehetők komolyan vagy csak egy tudatos etetés szándékát tükrözik, ahhoz alaposan elemezni kellene a dolgokat. Mert hiába pozitív ennek a postnak a tartalma, ha a második blogbejegyzés a tárgyban rögtön így kezdődik: „A rendszerváltáshoz legatyásodva érkeztünk...” Amit a szerző kategorikusan kijelent és nem szándékozik sem megvitatni, sem kielemezni, főképpen pedig nem szándékozik az akkori lehetséges megoldási alternatívákat megtárgyalni. Azaz vélhetően ma is van egy prekoncepciója a továbblépés lehetőségeiről, amelynek kereteit fixen megszabja. A szerző bevezető szavai önmagukban nem jelentenek semmit, hiszen a mai politikusok (és pártok) csak egymáshoz képest tudják önmagukat meghatározni, így semmi csodálkozni való nincs abban, hogy „Önmagukat tudósnak vagy felelős politikusnak tartók állítanak egymással homlokegyenest ellenkező dolgokat.” El kellene dönteni tehát, hogy aktuálpolitikáról beszélgetünk vagy elvi síkon, általános érvényű dolgokról. Az előbbi engem egyáltalán nem érdekel, mert részigazságai akármelyik hazudozónak lehetnek és a kiút lehetőségét én részigazságokban nem látom. Például abszolút tévesnek tartom a globalizáció és a nemzetállamiság szembeállítását, amikor mind a kettő a tőkeviszonyokat akarja konzerválni. A szerző kérdésfelvetéséből pedig teljesen kimarad az a verzió, hogy a magyar társadalom egy baloldali Európai Uniós fejlődésben érdekelt, de nem érdekelt a nemzetközi nagytőkének való egyoldalú kiszolgáltatottságban. A szerző olyan alapvető dolgokkal nem is foglalkozik, hogy az internacionalista szolidaritás és a kapitalista globalizáció egyszerre „nemzetközi”, ugyanakkor mégis gyökeresen ellentétes dolgok. A hozzászólásomat az áttekinthetőség érdekében részekre bontom és szigorúan követem a szerző cikkének sorrendiségét.

251002 2012.07.04. 12:33:29

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet II. „A Thacher-Reagan pároshoz köthető neoliberális gazdaságpolitika a korlátok lebontásában, a hitelezés könnyítésével ... elősegítette, hogy már nem csak a beruházásokhoz, a termelés fenntartásához vettek igénybe hiteleket, hanem az ingatlanvásárláshoz, a napi fogyasztáshoz is.” Ezen a ponton hiányzik egy alapvető ténynek a beismerése. A fogyasztási hitelek nélkül a jóléti társadalom nem jöhetett volna létre, nem lett volna elképzelhető. Azaz maga a jóléti társadalom egy fiskális hazugságon, egy hitellufin alapult, mely egyik napról a másikra kipukkant. A globális kapitalizmus óriási termékfeleslegei nem is lettek volna eladhatóak másképpen, mint a fogyasztás jelentős megfinanszírozásával, hisz a tőkés kizsákmányolás a fejlett ipari társadalmakban is régen elérte már azt a szintet, hogy a kereslet-kínálat egyensúlya felborult, minek következtében a kiáramló munkajövedelmek nem képeznek fedezetet a piaci árukínálat értékesülésére. A bankszférában pedig hiába halmozódik a pénz, a bankszféra nem fogyasztó a termékek és a szolgáltatások piacán. Nálunk Magyarországon ez a tény, ha lehet, még élesebben jelentkezett, hiszen a jóléti társadalmakhoz képest nálunk a rendszerváltás után az alapvető megélhetés és az alapvető szociális szolgáltatások kerültek azonnal veszélybe, tekintettel arra, hogy a mi társadalmunk a nevetséges (fiktív) szocialista bérszínvonalon tért át a kapitalizmus építésére.

251002 2012.07.04. 12:45:23

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet III. „Természetes folyamat, hogy a tőke olyan helyet, terepet keres magának, ahol kedvezőbbek a megtérülési feltételek. Amíg ez „csak” azt jelenti, hogy a kevésbé fejlett technológiák a perifériára kerülnek, s az eltérő fejlettségű régiók között érvényesülnek az un. komparatív előnyök – addig ez a fejlődés normális menete. A bajok akkor kezdődnek, ha a szegényebb régiók versenyelőnye a mesterségesen nyomott munkabérből, az olyan járulékos költségek hiányából adódik, mint a munka- és környezetvédelem. Ugyancsak állami beavatkozás, s egyben jelentős versenytorzító tényező, amikor az egyes országok egymás alá ígérnek az adókedvezményekkel, befektetési támogatásokkal.” Ezzel a bekezdéssel egyet tudok érteni. De vajon hogyan képzelhető el, hogy a multik ne tartsák a béreket mesterségesen nyomott szinten és ne várják el a nekik nyújtott előnyöket, mint például a környezetvédelmi szabályok hiánya vagy az adókedvezmények. Hiszen a szerző a második blogbejegyzésében máris az ellenkezője mellett teszi le a voksot, amikor így fogalmaz: „A szabad kereskedelmet persze lehet kárhoztatni – de azért ajánlott megérteni is. Mert a tőke természetesen a kedvező feltételeket keresi – de nem a régiónk országai vetélkedtek egymással a kedvezmények nyújtásában? A minimálbér autark emelése nem lehetetlenítette el az alacsony bérre épülő ágazatokat?”

251002 2012.07.04. 12:56:40

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet IV. „...nem az robbantotta-e ki a súlyos válságot, hogy nem mentették meg a Lehman-Brotherst az összeomlástól? S ha a bank/pénzügyi rendszernek szóló jogos kritikán túlmenően támadjuk a hazai bankokat – tudjuk-e, hogy ezek kevésbé foglalkoztak a forró pénzekkel, s látható, hogy megsarcolásuk mekkora pénzhiányt okoz a reálgazdaságban? Ha nincs beruházás, fogyasztás – csak az export jelenthet növekedési potenciált – de ennek kényszerű erőltetése nem járul-e hozzá az ország kiszolgáltatottságához?” Persze meg lehetett volna menteni a Lehman-Brotherst és a stabilitást még ideig-óráig fenn lehetett volna tartani, de lett volna más bank, amely az összeomlás szélére kerül. Összességében, hosszú távon ez a helyzet biztosan nem lett volna fenntartható, mint ahogy a mai helyzet sem fenntartható. nem véletlen a megfogalmazás, hogy a kapitalizmus elérte a fejlődési korlátait. A mai magyar társadalomnak nem az a problémája, hogy a bankok megsarcolása pénzhiányt okoz a reálgazdaságban. A REÁLGAZDASÁGNAK A FIZETŐKÉPES KERESLET HIÁNYA A KRÓNIKUS PROBLÉMÁJA. A bankok megsarcolása csak tüneti kezelés, de szó nem esik a valós problémáról. Arról, hogy nincs munkahely, nincs munka és akinek van munkája, annak is nevetséges a bére.

251002 2012.07.04. 13:08:34

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet V. „A komparatív előnyök érvényesülése helyett a hálózat-elméletből is következően az a tendencia érvényesül, hogy a fejlettebb központok „elszívják” a periféria növekedési potenciálját.” S ha a centrum országok elszívják a periféria növekedési potenciálját, akkor a fejlettebb országok magasabb életszínvonala is ebből az „elszívásból” van. Ez nyílt beismerése a globális kizsákmányolásnak. Örömmel tapasztalom, hogy a szerző eljutott idáig! „Bár az európai integráció célja a sikeres globális szerepvállalás, az EU szabályozása a stabilitásra, nem innovációra ösztönöz, az integráció mértéke a szükségesnél alacsonyabb (pl. egységes adó- és energiapolitika hiánya). A lemaradó Európához alapvetően sikeresen, de sok tekintetben aszimmetrikusan csatlakoztunk, néhány multi a húzó erő, vegetáló hazai kkv-k innováció- és foglalkoztatás-képtelensége jellemzi az országot. Az orbánizmus szembe megy az EU integrációs törekvéseivel, növeli az ország kiszolgáltatottságát.” Az előző idézethez képest itt már csak féligazságok vannak. Ha a globális kizsákmányolás alapvető vonása az Európai Uniónak, akkor hogyan lehet a csatlakozásunk „alapvetően sikeres”? Mert akár az a vélemény is jogos lehet, hogy értelmetlen áldozat volt. És hiányzik a következtetések levonása, hogy milyennek kellene lennie a magyar Uniós politikának. És szinte lényegtelen intermezzo az orbánizmus bírálata, amikor az egész 20-22 év politikája kérdőjeleződik meg.

251002 2012.07.04. 14:16:29

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet VI. „A globális ökológiai hatások lokálisan nem kezelhetők. Miközben a termékekben magas tudás-érték jelenik meg, a csökkenő élőmunka szükséglet foglalkoztatási gondokat jelent.” Nagyon fontos megállapítás és alapvetően igaz. Később visszatérek ehhez a kérdéshez, mert a levont következtetéseket és a javaslatokat tartom hiányosnak, de nem akarok elébe vágni az írás logikai menetének. „Általános mega-trend, hogy a legfejlettebb országokban a növekedést, gazdagodást mutató GDP növekedési üteme – a válsághatásoktól megtisztítva is – csökken.” Itt talán indokolt lenne újra elővenni a marxi teóriákat a csökkenő értékráta elméletéről, hogy a kapitalizmus fejlődésének alapvető ellentmondásait megértsük. Ugyancsak szükséges volna beszélni arról, hogy bár a közvetlen termelő tevékenység élőmunka szükséglete csökken, ennek ellenére új érték a termelés során kizárólag az élőmunkából képződik. Ez akkor is igaz, ha a műveleteket gépek vagy robotok végzik és a folyamatot komputerek irányítják. Ezek ugyanis nem „képesek” nagyobb értéket létrehozni, mint amit az alkotó ember eleve beléjük épített. A globális kapitalizmus azonban a munkavégző ember szükségletét kizárólag kalóriában ismeri el és a hatékonyság növekedést kizárólag a befektetett tőke hozadékának tartja. Az alkotó ember tudását pedig éhbéren sajátítja ki. Bagóért veszi meg a K+F munkaerőt is, hiszen a munkaerőpiacon nyomottak az árak. Értékesülési oldalról pedig egyértelmű, ahogyan csökken az élőmunka szükséglet, úgy csökken a munkabérekből képződő fizetőképes kereslet is az előállított termékek iránt. Azaz farkába harapott a kígyó: az egyoldalú profitszemlélet eleve felrúgja a kereslet-kínálat törvényét olyannyira, hogy az ma már nem is létezik. Helyette a hitelből megvalósuló termékkínálat és a hitelből fedezett kereslet egyensúlytalansága létezik, amely olyan, mint a buborék. Amely 200-ban annak rendje-módja szerint ki is pukkant. „A technológiai fejlődés, fejlesztés ellentmondásossága, hogy a hosszú távon fenntarthatóságot támogató technológiával foglalkozó cégeknek is rövid távon, a részvénypiacokon kell megméretőzniük.” Nem egyedül a részvénypiacokról van szó. A kapitalista fejlődés fenntarthatatlansága a tőkeviszonyok ellentmondásaiból származik. Lehet kerülgetni a forró kását, de ennek beismerése nélkül csak részigazságokról van szó.

251002 2012.07.04. 14:43:56

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet VII. „A korábbi kétpólusú politika helyett bizonytalan, hogy az egymással versengő pólusok között kooperáció vagy élesedő harc bontakozik-e ki.” A rendszerváltás utáni állítólagos „kétpólusú politika” mint olyan – szerintem – nem létezik. Az a két pólus valójában csak egy, mert nem jelentenek egymáshoz képest alternatívát. A „pólusok” kialakítása önkényes és nem fedi le a társadalom igényeit. Ennek a politikai válságnak vagyunk jelenleg tanúi. „Szociális, társadalmi kérdések közül is az a legfontosabb az, hogy az etnikai, vallási, vagyoni rétegek közti együttműködés, vagy az elkülönülés, netán a szembenállás felé haladunk-e?” Egyértelmű, hogy a társadalom polarizálódik, ebből az következik, hogy a szembenállás felé haladunk. Legfőképpen persze azért, mert a politikai osztály nem óhajtja felvállalni a társadalom baloldali igényeit. A jobboldaliság és a szélsőjobboldaliság előtt ezzel szemben szabad a pálya. Ez a folyamat veszélyeztet társadalmi robbanással. A baloldaliság iránti igény ugyanis megvan. Ha a politika nem képes ezt a baloldaliság iránti igényt beintegrálni a polgári demokráciába, az spontán módon fog megszerveződni. Biztosak lehetünk benne, hogy ez csak idő kérdése. „Gyorsuló mértékű a hagyományos értékek gyengülése, újak kialakulása. Miközben Európában az öregedő, fogyó társadalom – addig Keleten perspektívátlan fiatalok nagy tömege a gond. Látnunk kell, hogy az általunk tökéletesnek gondol liberális demokrácia modelljétől eltérő értékrendek is vannak a világok... ... Az általános növekedésnek egyben velejárója, hogy jelentős jövedelemkülönbségek alakultak ki, különösen a globalizációból kimaradó térségekben. A megugró egészségügyi és nyugdíj kiadások kikezdték a szociális piacgazdaság kereteit.” Napjainkban szabályos értékrendi válság van és egyenlőre nem látom az új értékrend kialakulását. Nem is volna semmi gond, ha látnám már az új értékrendet. A perspektívátlan fiatalok nagy tömege nem csak Keleten gond, én ugyanezt látom Nyugaton is. Akinek nincs munkája, annak nincs perspektívája sem. Aki nem hitelképes Nyugaton, az nem tagja a „fogyasztói társadalomnak”, azaz mindennapi megélhetési gondjai vannak. Ugyanúgy a társadalom perifériájára szorul, ahogy a munkanélküli és minimálbéres népesség. A fejlett ipari társadalmak is polarizálódnak és a liberális demokrácia modellje ott is veszít vonzerejéből. A kapitalista globalizációnak ugyanis – a szerző szavaival élve – mega-trendje a munkahelyek tömeges megszűnése és nagyobb megtérüléssel kecsegtető régiókba való áttelepülése. A jövedelmi különbségek tehát Nyugaton is nőnek, ha egyenlőre nem is olyan mértékben mint nálunk. De a globalizációnak a bérből és fizetésből élő réteg a fejlett ipari társadalmakban is vesztese. Arról pedig szó sincs, hogy az egészségügyi és nyugdíj kiadások megugróak volnának, csak a fogyatkozó költségvetési bevételekhez képest azok. Trendjükben nem tudják követni az igényeket, de maguk a jóléti kiadások csökkennek a világon mindenütt. És a világon mindenütt kikezdik a piacgazdaság kereteit.

251002 2012.07.04. 14:56:03

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet VIII. „Egyre többek számára ismertek azok a vizsgálatok, melyek azt bizonyítják, hogy a növekedést és anyagi gazdagságot mérő GDP-bűvöletből ki kell lépnünk, s helyette az életminőség sokkal komplexebb megközelítése a kívánatos, a haladást szolgáló szemlélet. Anyagi értelemben sokkal gazdagabbak vagyunk, mint 50-100, de akár 20 éve is – de elmondhatjuk-e, hogy ez a jólétünk jól léthez vezetett?” Lehet, hogy ez igaz a fejlett ipari országokra, de Magyarország tekintetében egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy jobban élünk, mint 20 éve. Már hallani olyan hangokat, hogy újra a 3 millió koldus országa vagyunk. Szakemberek meg leírják, hogy „sikerült” elérnünk a ’78-as életszínvonalat. Kiléphetünk a GDP mint mutatószám bűvöletéből, de önmagában ettől nem fogjuk szebbnek látni a világot és nem fogjuk jobban érezni magunkat a bőrünkben.

251002 2012.07.04. 16:14:56

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet IX. A „Milyen is legyen a világ?” című fejezet annyira általánosan fogalmaz, hogy érdemi tartalma alig van, amihez hozzászólhatnék. Általánosságban természetesen egyet lehet érteni vele, csak több kellene! „Fenntarthatósági követelmény, hogy ne indukálódhassanak világválságot indukáló buborékok.” Természetesen. „A monopóliumok keletkezését meg kell akadályozni, beleértve a tulajdon és hatalom koncentrálódását is.” Ez nagyon semmitmondó. Jómagam a tulajdont eleve felapróznám, ami természetesen a hatalom koncentrációt csökkenti. Miért kerülgetjük a kását? A monopóliumok önmaguktól nem fognak engedni a pozícióikból, tovább fognak terjeszkedni. „Az átláthatóság, a közvélemény nyomása mellett ennek eszköze lehet a vagyon- és örökösödési adó - távlatosan pedig a Liska féle modell is.” Ezek jó gondolatok, de kevés! Ha a tulajdon- és hatalmi viszonyok nem változnak, akkor ki fogja meghozni a vagyon- és örökösödési adóra vonatkozó törvényeket? Ha meg hoznak is ilyen törvényeket, azok csak engedmények és morzsák lesznek a kizsákmányolásban.

251002 2012.07.04. 16:56:47

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet X. „A politika az a rendszer, melyben „a politikusok csak akkor hajlandóak ésszerűen viselkedni, ha már minden egyéb lehetőséget kimerítettek”. Ahogy a forró pénzek elváltak a reálgazdaságtól – úgy különült el az aktualitások szorításában lévő politika a távlatos közjótól.” Ez a mondás találó. Megkérdezhetem, hogy kitől származik az idézet? „Ezért a politikai csak a tekintélyes tudós és civil szervezetek segítségével lehet képes betölteni a küldetését: a gyakorlatba átültetni azt az egyszerű felismerést, hogy az együttműködés minden fél érdeke, vagy az ellentétek kiéleződése minden fél pusztulásával fenyeget.” Önmagában ezt kevésnek tartom. Nem látom a garanciát arra nézve, hogy a közjó érvényesül. Attól, hogy egy politikus közjónak nevez valamit, még nem biztos, hogy az valóban az. Többször visszatérő fogalom a „deliberatív demokrácia” . megkérdezhetem, hogy mit jelent? Garanciát ugyanis ebben sem látok. Lehet megengedni a társadalmi vitákat anélkül, hogy azok eredményeit bárki érdemben figyelembe venné. Azaz lehet csupán látszólagos az egész párbeszéd. „Szociális, társadalmi kérdések: ha megnézzük azokat az országokat, melyek a XX. sz-ban irigylésre méltó, élhető körülményeket formáltak maguknak, azt találjuk, hogy ott megoldották a tőke – és a munka „összebékítését”, gondoljunk a szociális piacgazdaságra, különösen ennek skandináv változatára. Láthatjuk, hogy mindez működőképes volt mindaddig, amíg a felek egy-egy országot, vagy kiterjesztve (Nyugat-) Európát képviselték. Mára azonban a tőke globálissá vált – vele helyi szinten nem lehet egyezkedni, mert ha be is látja, hogy a bérből- és fizetésből élők magasabb életszínvonalat szeretnének – de könnyedén továbbáll oda, ahol alacsonyabb a munkaerő költsége, keveset kell költeni munkavédelemre, s elnézőek – ha egyáltalán léteznek – a környezetvédelmi hatóságok. Mindez arra utal, hogy a „New Deal”-t is - s ezen inkább a szociális piacgazdaság modelljét kell érteni - globális szinten kell megkötni, beleértve az üzleti élet átláthatóságának, a vagyonfelhalmozás szabályozásának a biztosítását is.” A periféria, a leszakadók, a gyarmatok problémáira ez nem ad választ. A „szociális piacgazdaságok” és annak skandináv változata is az új-gyarmatosítók közé tartoznak, egyszerűen nem is reális a velük való összehasonlítás. Kétségbe vonom, hogy bárhol a világon megoldották volna a tőke és a munka „összebékítését”. Ezen nincs is mit vitatkozni, mert ez világnézeti alapokat érintő kérdés. Egy ilyen kijelentéshez bizonyításra volna szükség, mert vitatkozni csak azon lehet. Bizonyítás nélkül az egész állítás lóg a levegőben. Tulajdonképpen kitérésről van szó a kérdés elől. Az idézetnek az a része viszont nem vitatható, hogy a globális kapitalizmussal nem lehet helyi szinten párbeszédet folytatni. Akár párbeszédről, akár osztályharcról van tehát szó, az csakis globális szinten lehet esélyes. Viszont ez nem jelentheti azt, hogy egy magyar politikustól vagy komoly pártoktól ne várhatnánk el, hogy kialakult nézeteik, koncepciójuk, taktikájuk és stratégiájuk legyen a globális kapitalizmussal szemben, amelyeket a választópolgárokkal megosztanak és amelyeket jól ellenőrizhetően képviselnek. A jelenkori magyar demokratikus ellenzéket szemlélve nyíltan kijelenthetjük, hogy a globális kapitalizmussal kapcsolatban nemcsak hogy a kritikus véleményüket nem ismerjük, de egyáltalán a gondolataikat se. Ez a kérdés 2010 előtt nem is volt kérdés soha és a magyar társadalom joggal él a gyanúperrel, hogy a demokratikus ellenzék az előző 20 év során elvtelen kiszolgálója volt a nemzetközi nagytőke érdekeinek. Az üzleti élet átláthatóságát, a vagyonfelhalmozás szabályainak a biztosítását ebben a vonatkozásban is kevésnek tartom. Saját írásaimban megemlítettem például, hogy a működőtőke szabad áramlásának korlátozását látom szükségszerűnek, mivel adózatlan tőkejövedelmekről van szó. A saját adózott személyi jövedelmét természetesen mindenki ott költi el vagy ott fekteti be, ahol csak akarja.

251002 2012.07.04. 17:47:24

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet XI. „Sokan támadják a kapitalizmust, a globalizációt azért, mert a tőkések kisajátítása, vagyonfelhalmozása mértéktelen jövedelemkülönbségekhez vezet. Ha e bekezdésben mellőzzük is az erkölcsi aggályokat, belátható, hogy ez gazdasági kérdés is... ... Ez ugyancsak indokolttá teszi a felzárkóztatási programokba való visszaosztást. Erre azonban kevésbé cégek, mint inkább államok, fejlesztési intézmények lehetnek csak képesek.” Ebben az idézetben ugyancsak látok közeledést a korábbi vitáinkhoz képest. A kizsákmányolás valóban gazdasági kérdés IS (meg persze gazdasági jogi is), mely alapján is helyteleníthető. A kapitalizmus jobbításának útja megkívánja, hogy ezekről a kérdésekről a konszenzus igényével folytassunk párbeszédet! természetesen nemzetközi, azaz globális szinten. A magam részéről egy ilyen párbeszédben nem az az elvárás, hogy a globális kapitalizmus filantróp érzésektől vezérelve ismerje el a kizsákmányoltak méltányos érdekeit, hanem az, hogy amiről tudományos alapossággal bizonyítható, hogy kizsákmányolás, az törvényileg nemzetközi szinten rendezésre kerüljön! A politikai osztály pedig érezze ezt kutya kötelességének globális és lokális szinten egyaránt! Ha ezen a téren nem születik előrelépés, akkor a magam részéről azt vagyok kénytelen megállapítani, hogy a tőketulajdonosok és az alkalmazotti rétegek érdekei továbbra is antagonisztikusak, bármennyire is szeretnénk az ellenkezőjét elhitetni. „Kivédhetetlen, hogy a hagyományos élőmunka iránti igény jelentősen csökken – a nem túl távoli jövőben akár meg is szűnhet – így a foglalkoztatás javításának nem eszköze a hagyományos növekedés. Ugyanakkor ha megnézzük a jól-lét kritériumait, nyilvánvaló, hogy a munkaidő megosztásával, az oktatásban, egészségügyben, szociális szférában elméletileg korlátlanul növelhető a „foglakoztatás”.” E végre a beismerése annak, hogy a munkabérek határértéke az idő függvényében matematikailag a nullához tart. Ebben végre megfogalmazódik a kapitalista termelési mód legfőbb ellentmondása, ami miatt maga a kapitalizmus elérte fejlődési határait és ami miatt a fejlődés nem fenntartható. Korábbi vitáinkhoz képest itt is érzek közeledést. Meg szeretném azonban jegyezni, hogy a munkaidő megosztása nem csak azt jelenti, hogy a termelésben feleslegessé váló munkaerőt foglalkoztatni lehet a nemtermelő ágazatokban. Ugyanis a közalkalmazotti béreket a befizetett adókból kell kigazdálkodni, azaz a kizsákmányolás továbbra is szándék kérdése marad. Illetve annak a kérdése, hogy az uralkodó tőkésosztály hatalmát képviselő politikai osztály milyen mértékben kollaboráns kiszolgálója a kapitalizmusnak, illetve milyen mértékben hajlandó a kizsákmányolt tömegek érdekeit felvállalni. Az idézettel szemben fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a termelésben is lehet növelni a foglalkoztatást a munkaidő csökkentésével. A dolgozónak is érdeke, hogy kevesebb munkával részesüljön a termelékenység növekedésének hasznából. Ez egy teljesen normális lehetősége volna a munkanélküliség globális szintű azonnali felszámolásának. És ha globális szintű a megoldás, akkor az egyes lokális termelőegységek nemzetközi versenyképességében sem történne lényeges változás. Illetve várható módon olyan volna a változás, hogy a mesterségesen alacsonyan tartott bérek versenyképességi előnye mérséklődne, mert ahol nagyobb a munkanélküliség, ott jobban kell csökkenteni a munkaidőt. Van azonban még egy lehetőség, amiről szintén beszélni kell. Mert a fentiekből látható, hogy a munkabérekben és az adókban a kizsákmányolást megszüntetni nem lehet. A kérdés megoldásának a kulcsa maga a dolgozói résztulajdon. Ha ugyanis tudományos alapossággal bizonyítani sikerül, hogy a profitnak egy bizonyos része nem a tőke hozadéka, hanem az emberi munkából származik, akkor máris megvan a jogalapja a dolgozók tulajdonba emelésének. Azaz ha a dolgozó saját maga is tulajdonossá válik, akkor a megélhetési lehetősége azután is biztosítható, amikor a termelés élőmunka igénye megszűnik.

251002 2012.07.04. 18:18:26

RE: Glokalizáció, planetáris szemlélet XII. „S szövetséges lehet a tőkés is – akkor, ha nem a tőke tulajdonlását, a profit létét tekintjük erkölcstelen kizsákmányolásnak, hanem azt, ha a profit a monopol-erővel való visszaélésből, a fejlett világban létező, de a fejletlenben/fejlődőben nem alkalmazott munkavédelmi, környezetvédelmi törvényekből, illetve az ebből fakadó költség-előnyből keletkezik.” Korábbi vitáinkhoz képest érződik itt is pozitív változás. De megjegyezném, hogy a monopolhelyzettel (hatalommal) való visszaélésből származó profit fogalma sokkal tágabb annál, mint ami az idézetből kiderül. Létezik ilyen hatalommal való visszaélés a legmagasabban fejlett ipari társadalmakban, a leginkább jóléti államokban, a példának felhozott a skandináv országokban is. Ott, ahol van munkanélküliség, ott nyomot munkaerőpiaci bérek vannak, ott erőfölényes helyzetben kötött béralku van. A munkanélküliség „normálisnak” tekintett szintje 4-5% bárhol a kapitalista világban. Teljes foglalkoztatottsághoz közeli állapot – a volt szocialista országokat kivéve – tudtommal sehol a világon nem volt. Például az Egyesült Királyságban a történelme során a legkisebb munkanélküliségi ráta a II. világháborús hadigazdálkodásban volt, amikor a munkaképes korú férfi népesség jelentős része katonai szolgálatot teljesített. A normál „munkanélküliségi” rátát a kapitalizmus akár a munkaerő szabad áramlásának (a bevándorlásnak) engedélyezésével is fenntartja, a tőketulajdonost ugyanis nem érdekli, hogy a bevándorlók tömegei milyen szociális problémákat okoznak a társadalomban. Ennek terhei nem a tőketulajdonosoknál jelentkeznek. Egyebekben a blogbejegyzés utolsó részével egyetértek. Hozzászólásaimban igyekeztem tárgyilagos véleményt megfogalmazni. Helytállónak érzem a legelső hozzászólásban tett észrevételt, hogy korábbi vitáinkhoz képest ebben a blogbejegyzésben lényeges pozitív előrelépést tapasztalok. Ahol további közeledést várnék, ott jeleztem kommentjeimben.

12347 2012.07.05. 11:44:32

1. Alex, Alex... etesse a macskáját! Ha nem tudja eldönteni, hol van szó elvekről, hol aktuálpolitikáról - hát kérdezzen. Segítek: a bevezetővel foglalkozott. "Például abszolút tévesnek tartom a globalizáció és a nemzetállamiság szembeállítását, amikor mind a kettő a tőkeviszonyokat akarja konzerválni." - ha hozzáteszi, hogy a tőkeviszonyok szempontjából tartja tévesnek a kettő szembeállítását - akkor csak zavaros dolgot ír, de ha megérti, akkor elfogadja a kettő különbségét és "szembeállását" Ha előbb elolvassa az egészet, nem írt volna olyat, hogy kihagytam volna az erős EU-t. 2. "hiányzik egy alapvető ténynek a beismerése" - az Ön fejében, kedves Sándor. 3. Előre szaladt. 4. Szokásos etikátlan stílus: itt nem beszélek Mo-ról, amúgy bizony gondot okoz a pénzhiány, s ez az egyik tényezője a hazai bajoknak. 5. Tarttózkodjék kérem, hogy valamit igazságnak/féligazságnak minősít. Innen nem az én következtetésem hiányzik - de bizonyára még nem olvasta végig az egészet. 6. "ennek ellenére új érték a termelés során kizárólag az élőmunkából képződik" Marhaság: attól, hogy ezt mondja Orbán és a vulgármarxisták - még nem lesz igaz. 7. 8. Nem nagyon tudja, hol van - s így azt sem, hogy miről is ír :-( 9. Erről írtam az elején: van, amit trivialitásnak tartok, ezért nem is részletezem. ad. 10.: a blog tetején ott a szerző (Kérem, ne írjon olyasmit, hogy bármiben közeledtem volna Önhöz! Ugyanis a mostani megjegyzések, részek nagyrészt korábbi írásaimból valók.) ad.11.: akár dolgozói résztulajdon, akár akármi - a gazdasági szabályok ugyanúgy érvényesek.

251002 2012.07.05. 15:02:34

Kedves Geo! Azt hiszem, hogy elég komolyan kifejeztem a tiszteletemet azzal, amennyi munkát fektettem az írásának az elolvasásába és megválaszolásába. Sajnálom, hogy ezt Ön a válaszában nem viszonozza. Sajnálom, hogy nem a párbeszédet választja, hanem megmarad a szokásos stílusánál, a másik fél lefitymálásánál. Ne haragudjon, de nem értem, egyáltalán minek publikál Ön a NolBlogon, ha ennyire nem kíváncsi az olvasók véleményére?

12347 2012.07.06. 08:29:11

14. Kedves aLEX! Kommentje híven tükrözi az orbáni és a vulgár-marxista szemléletet, a konkrét fizikai munka fetisizálását. Hajlandó vagyok elismerni, hogy ez egy hosszú, nem igazán olvasmányos - vagyis akár rosszul szerkesztett, fogalmazott írás - de azért kommentjeire igyekeztem tartalmi választ adni.

251002 2012.07.06. 16:21:59

15. Kedves Geo! Kommentjére nem kívánok reagálni.

12347 2012.07.12. 12:50:10

Kedves aLEX - már megtette :-))