HTML

Geo blogja (régi)

Friss topikok

2012.01.15. 23:02 Geo_

A. Menet-vázlat: Választások valószínűleg 2014-ben lesznek – s a Fidesz előállt a számára jelenleg legkedvezőbbnek tűnő választási törvénnyel. Az eddigiek alapján egyfordulós, az egyéni körzeteket az eddigiekhez képest felülértékelő rendszer várható – ami azt jelenti, hogy egy egységes, nagy párt lehet csak az esélyes. A választópolgárok számára a "jogállamiság", "alkotmány", "hatalommegosztás" ma nem hívószavak - mindaddig, amíg ezek negatív hatását nem érzik a bőrökön, a pénztárcájukon. Nem ilyen áron szeretnék begyűjteni a demokratikus közösségek a protest-szavazatokat! Ha 14-ben sikerül leváltani Orbánt – ez csak a demokratikus erők széles összefogásával lehetséges. Ma még minden erő az önmeghatározás, öndefiníció korszakában van – ebbe a 4K, Milla, DKP s egyebek mellett az MSZP és az LMP is beleérthető. Mindkét pártra, de a Szolidaritásra is az jellemző, hogy önmagukat gondolják váltópártnak, vagyis hogy ők legyenek a megalakuló koalíció vezetői. Nagyon sokan az MSZP-vel és/vagy Gyurcsánnyal szemben határozzák meg önmagukat. Ezért önmagától nem alakul ki egy esetleges olajfa/szivárvány koalíció. Ehhez nem feltétlenül egy részletesen kidolgozott, szakpolitikákat tartalmazó program kell a politikai szereplők részéről – hanem elsősorban elvek, irányelvek – s a kidolgozást inkább kerekasztalokra, vagy szakmai/civil szervezetekre kellene hagyni, mint amilyen pl. a válságkezelési tervet kidolgozó Reformszövetségi program volt. Hasonló volt a pártfinanszírozás kérdése is. (Konszenzus nem a részletekből kiindulva alakítható ki! Először az elvekben, irányokban kell megállapodni.) Az eddigi vitákból is kiderült, hogy különböző céljai lehetnek egy ilyen koalíciónak – pl. rendrakás és új választás, vagy akár 4 éves program. Mindez az egyeztetések során tisztázható. Ahhoz, hogy a különböző erők elfogadják, hogy egy közös listán mekkora legyen az ő részük – legitimációs háttér kell. Ennek egy lehetséges módszere egy „előválasztás” lehet. - A demokratikus erők létrehoznak választási bizottságokat, ahol regisztrálniuk kell a zállampolgároknak. - A szavazás az interneten történne - mindenki kap 1 azonosítót, ehhez persze kell egy ugyancsak hitelesített szavazó szoftver. Persze, nem mindenkinek van internetje - ők a szavazási időszakban bemehetnek a választási bizottságokhoz, s ott leadhatják a szavazatukat. - A szervezetek közben kampányoljanak - az olcsó és kreatív kampányok lennének a nyerők. - Tudjuk, hogy 1-2 alapos közvélemény-kutatás megbízható képet adhatna az egyes szervezetek támogatottságáról - de maga ez a választás is mozgósítás lenne a kormány ellen - ráadásul komoly esélyt (de legalább: más módszereknél jóval komolyabbat) adna a parlamenten kívüli erőknek. (Persze, az MSZP és az LMP abban bíznak, hogy majd ők söpörhetik be a protest-szavazatokat - viszont egy ilyen koalícióba tán könnyebben lépnének be.) A fentiek értelmében meg kell keresni a politikai szervezeteket, mozgalmakat – másrészt a politikákat kidolgozó műhelyeket – valamint azokat a személyeket, intézményeket, melyek a folyamatokat moderálhatják, a próbaválasztást lebonyolíthatják. Meg kellene kérni ehhez egy-két intézetet - Eötvös, Méltányosság, nagyjából erre a körre gondoltam, akik ezt hitelesen kidolgoznák, majd ellenőrizhetnék az előválasztás lebonyolítását. A javaslat viszonylag kedvezőtlen az MSZP, DKP, LMP számára – melyek „hagyományos pártként” a protest - szavazatok megszerzésében reménykedhetnek, s meglévő infrastruktúrájukra számíthatnak. A javaslat kedvező a parlamenten kívüli, most szerveződő erőknek. Jól tudom, az egész megszervezése mégis csak költséges dolog – de mi lenne jobb kampány-lehetőség, mint egy ilyen akció? B. A kerekasztalt szervezők számára (pl. Szolidaritás, Milla) ajánlható felhívás szövege: TÁRSADALMI KEREKASZTAL A Szolidaritás Mozgalom és a Milla közös gondolkodásra és cselekvésre hívja mindazokat, akik egyetértenek abban, hogy: Az ország bajait nem lehet a szegények és kiszolgáltatottak rovására, a gazdagok javára megoldani A jogállamiság biztosítására, újjáépítésére van szükség. Kiemelt célok: Ügynöklisták nyilvánosságra hozatala A pártfinanszírozás rendszerének átalakítása a közmédia anyagi és politikai függetlenségének biztosítása. egyértelmű elköteleződés az Európai Unió pénzének bevezetése; az EU politikai, gazdasági intézményeinek tiszteletben tartása mellett. A fentiek érdekében nagyon sok szervezetben fogalmazták meg saját céljaikat – de az együttműködés keretének csak a fenti pontokat tekintjük. A Szolidaritás és a Milla vállalja a házigazda szerepét. - várjuk a kerekasztalhoz a politikai szervezeteket és közösségeket - a társadalmi és civil szervezeteket, akik elfogadják a kiindulási pontokat - szakértőket és intézményeket - egy széket üresen hagyunk a jelenlegi kormányzat számára, melyet elfoglalhat, ha beismeri jelenlegi politikájának kudarcát, s képes azon változtatni Tisztában kell lennünk jelenlegi helyzetünkkel és jövőbeni lehetőségeinkkel, s ennek megfelelően kell megfogalmaznunk társadalmi és politikai céljainkat. Javasolt munkamódszerünk Közösen kérjünk fel hiteles, szakmájukban elismert és megbecsült szakembereket az alábbi témákban: Makrogazdasági pálya és lehetőségek Jogállamiság és alkotmányosság Társadalmi esélyegyenlőség Történelmi örökségünk, a magyar társadalom helyzete Oktatás, ezen belül köz-, szak- és felsőfokú képzés Fenntarthatóság és szolidaritás az egészségügyben Fenntartható és igazságos nyugdíjrendszer Állam és önigazgatás Állampolgári részvétel Nemzeti és szomszédsági politika Fenntartható fejlődés Vidékfejlesztés Foglalkoztatottság Közteherviselés Nyilvánossá tesszük az elemzéseket, majd a megfogalmazott társadalmi, politikai célokat. Előre is tudjuk, hogy minden témában számos változat képzelhető el – s ezek mindegyikének vannak előnyei és hátrányai, illetve az egyes területek kihatnak a többiekre is. Elsősorban ezek megfogalmazásában, kimutatásában várjuk a szakértők támogatását. Könnyen belátható, hogy a jövő érdekében a jelenben kell beruházni – vagy ha több forrást szánunk az egyik területre, azt csak más rovására tehetjük. A vitákat is a társadalom nyilvánossága előtt folytatjuk – a tájékoztatást felvállaló médiában, az interneten. Lehetővé tesszük, hogy az állampolgárok elmondhassák a véleményüket – valódi társadalmi vitát, nem pedig előre manipulált kérdéseket akarunk! Tudjuk, nem fog minden részvevő mindenben egyetérteni – az alap az közös lesz: társadalmi igazságosság és jogállamiság! A kerekasztal részvevői eldönthetik, hogy a következő parlamentben képviseltetni akarják-e magukat. Ezért lehetővé tesszük, hogy mindenki önállóan is megmérethesse önmagát, támogatottságát – a közös listára majd ez alapján kerülhetnek fel a tagok, a képviselő-jelöltek. Elsődleges szándékunk a parlamenti 2/3-ad megszerzése – ekkor elegendő felhatalmazást kapunk az alkotmányosság visszaállításához. Ennél kedvezőtlenebb eredménnyel arra lesz lehetőségünk, hogy a jogállamiságra vonatkozó javaslatainkat népszavazásra bocsássuk. Természetesen abban is bízunk, hogy a kerekasztalnál helyet foglalók többsége a hatékony kormányzásra is képes lesz programjaik egyeztetésével.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://geo2.blog.hu/api/trackback/id/tr988247706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.