HTML

Geo blogja (régi)

Friss topikok

A köztársaság kiáltványa

2012.01.06. 23:30 Geo_

Amikor először elolvastam - nem hozott tűzbe: valójában nem mondott újat, jól összefoglalta azt, ami egy ilyen anyagba belefér.

De egy kicsit körbenézve, találkoztam értetlenséggel, ellenségességgel. Ez utóbbiakból próbáltam egy-egy szalonképes összefoglalót adni - s persze, ezekre a válasszal is megpróbálkoztam. Igaz, egyben soknak tűnik - de korábbi bejegyzéseimben mindez megtalálható pontonként is. Kezdjük:

1. Nyugatos polgári demokráciát kívánunk, jogállammal, parlamentarizmussal, szociális piacgazdasággal és a szabadságjogok érvényesülésével.

1. Nyugatos polgári demokráciát kívánunk, jogállammal, parlamentarizmussal, szociális piacgazdasággal és a szabadságjogok érvényesülésével.

Miért kell nekünk a nyugatot majmoljunk, amikor láthatóan Kína, India és a korábban fejlődőnek nevezett országok jutnak vezető szerephez – amikor állandóak a parlamenti botrányok, a korrupciós ügyek? Miféle szociális piacgazdaságot akarunk, ha azt hallani, hogy az már megbukott?

Az un „fogyasztói társadalom” került válságba, nem a szociális piacgazdaság: míg az első esetben mindent alárendeltek a rövid távú növekedésnek, így megalapozatlanul is ösztönözték a fogyasztást – addig a szociális piacgazdaság a tőke és a munka világa közti megegyezés a fenntartható fejlődésről: a tőke egyrészt nem tud hasznosulni, növekedni, ha nincsen fogyasztás, ha nincs képzett munkaerő – másrészt a munkavállalóknak is be kellett látniuk, hogy ha nincs hozzáadott érték, akkor nem éri meg termelni, üzleti vállalkozásba fogni – ami végső soron a munkahelyek csökkenéséhez vezet.

Lehet és kell is kritizálni a létező viszonyokat, de látni kell, hogy egy jogállamban jóval nagyobb az esélye az átlátható működésnek, a korrupció leleplezésének, mint ahol csökevényes a demokrácia.

2. Elutasítjuk a Fidesz keleties, önkényre épülő, féljogállami, a piacgazdaság eszméjét megkérdőjelező politikai rendszerét. Úgy látjuk, hogy a rendszerváltás ’89-es programját ma egyik politikai párt sem képviseli következetesen a Magyar Országgyűlésben.

Miért ragaszkodunk 89-hez, amikor az láthatóan megbukott?

Abban az értelemben bukott meg 89, hogy az új rendszer keretei közt alakulhatott ki az „orbanokrácia”. Kiderült, hogy a létrehozott formák csak ideig-óráig működnek tartalom nélkül: a demokráciának feltétele, hogy legyenek demokraták. PR-szempontból látványosabb a Negyedik Köztársaság – s valóban, az orbánizmus után egy új köztársaságra van szükség – ugyanakkor ha nincs, aki „felvállalja” 89-et, akkor mindenki a Fidesz oldalára kerül. Polgári demokrácia, hatalommegosztás, piacgazdaság – ezt miért kellene megtagadni?

3. Elkötelezzük magunkat a nyugati világ szellemi hagyományának érvényessége mellett; a zsidó-keresztény tradíciót, a görög-római antikvitás örökségét és a felvilágosodás szellemiségét tekintjük az európai kultúra közös alapjának. A hatalom által elfojtott szabadság-, függetlenség- és szeretetvágy kifejezésének nagy közösségi megnyilvánulásaként tekintünk 1848-ra, 1918-ra, 1945-re, 1956-ra, 1968-ra és 1989-re.

48-at mindenki a magáénak vallja – de 18-ban Károlyi elárulta az országot, ebből az árulásból következett Trianon; 45-ben az orosz csapatok voltak itt, 56 pedig a kommunizmus elleni felkelés volt, 68 a polgári demokrácia elleni lázadás, 89 pedig az értelmiség egyezkedése.

Károlyi azért lett és lehetett az első köztársaság elnöke, mert mindvégig a háború legkövetkezetesebb ellenzője volt. Az ország, a frontról hazatérő katonák békét akartak. Ugyanakkor aljas rágalom, hogy elárulta volna a hazát, hogy miatta következett be Trianon: mindvégig kitartott a tárgyalások mellett (valójában a „Nem, nem soha!” az ő nevéhez kötődik), majd amikor belátta, hogy a tárgyalások eredménytelenek, akkor adta át a hatalmat. A Tanácsköztársaság belpolitikáját sokban lehet kritizálni – de az tény, hogy honvédő háborút folytatott. Éppen Horthy volt az, aki a követelményeket elfogadta. Trianon: történelmi seb. A legfontosabb ok az 1867-es kiegyezés, amikor az osztrákok az egyéb nemzetiségek kárára egyeztek meg a magyarokkal, ráadásul ezzel könnyebbé is vált az osztrákok saját dolga. Az Osztrák-Magyar Monarchia, az elvesztett háború után fenntarthatatlanná vált. Az újonnan megalakuló államok éppen a magyarokkal szemben váltak, válhattak nemzetállamokká – így ez a számukra történelmi igazságtétel. Az, hogy magyarokkal sűrűn lakott területeket is elcsatoltak az anyaországhoz – érthetően történelmi seb. A megoldás: ld. 21. pont. 1945: senki sem tagadhatja, hogy demokratikus átalakulás kezdődött, földosztással, államosításokkal, a társadalmi mobilitás megugrásával. Köztársaság lettünk. Mindez akkor is érték, ha 49-re minden megváltozott. 68: érdekes kettősség. Miközben a „világban” lázadtak a konformizmus, a bemerevedő struktúrák ellen – nálunk az akkor Új Gazdasági Mechanizmus néven jelentős, a bolsevista dogmákkal szakító reformok indultak. Bár az intézmények és működés szintjén pár év múlva visszarendeződtek a dolgok – a gondolkodás, a szellem „kiszabadult” a palackból. 89: a nemzeti, politikai, közösségi, egyéni szabadságot jelképezi.

4. Értékeink, céljaink Európához kötnek bennünket; hisszük hogy a XXI. századi Magyarország csak az Európai Unió és a transzatlanti biztonsági együttműködés megbecsült tagjaként lehet sikeres. Tudjuk, hogy az európai integráció elmélyítése, a tagállamok szorosabb gazdasági együttműködése hazánknak is érdeke.

Miért, ha az EU csődhelyzetben van – Kínával, Oroszországgal nem juthatunk előbbre?

Magyarország abban érdekelt, hogy kölcsönös előnyök alapján minél több országgal álljon kapcsolatban. De amikor arról beszélünk, hogy „komp ország” vagyunk – akkor is Európa két feléről van szó. A két nagyhatalom számára addig vagyunk érdekesek, míg rajtunk keresztül könnyebben érhetik el az EU-t, Európát. Mi akkor lehetünk erősek – ha részesei vagyunk egy erős szövetségnek, uniónak.

5. Azt valljuk, hogy a jog uralma, a jogbiztonság, az alkotmányos garanciákkal védett egyéni és közösségi szabadság, az egymásért viselt felelősség és szolidaritás, az igazságosságra törekvés, a kisebbségek jogainak tisztelete, valamint a köztársasági eszme képezik alkotmányos rendünk alapjait.

Miért beszélünk erről, ha sérült a jogbiztonság 2006. október 23-án, a rendőri túlkapásokkal; ha meghamisították a statisztikákat? Mennyivel nyújtottak többet az előző kormányok?

Már 2006 novemberében megalakult a vizsgálóbizottság. Komoly baj van mindazok jogérzékével, akik szerint úgy kezdődtek a dolgok, hogy a rendőrség visszaütött. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Rendőrség nem volt megfelelően felkészülve ilyen akciókra, de az is, hogy lényegében egy csapat volt, melyhez a túlkapások, törvénytelenségek zöme köthető. A rendőrség nem lehet büszke a teljesítményére – de a dologhoz hozzátartozik, hogy egy jól megalapozott és megdolgozott közvéleményhez jutott el (a közszolgálati rádióból!!!) az 5 mondatra megcsonkított őszödi beszéd, s hogy egyértelműen provokáció volt a Fideszes nagygyűlés Astoriához szervezése. (Valószínűleg hiba volt a helyükön hagyni a minisztert és a rendőrségi vezetőket – de jellegzetes hazugság, hogy Gergényit a rendőrrohamokért tüntették ki, ugyanis a kitüntetést már jóval korábban, a Fidesz támogatásával ítélték oda). Statisztika: nem hamisították meg, ugyanis a statisztika az a tényekről szól. Ami tény: 2006-ban a választások előtt nem változtattak a korábbi előrejelzéseken – melyek még arra épültek, hogy több tételt is – 2002-höz hasonlóan – a költségvetésen kívül lehet elszámolni (MANYUP, autópálya-építések, PPP konstrukciók). Azon lehet vitatkozni, hogy mindez bűn volt-e vagy hiba – de azt tudjuk, hogy a kampány nem a józan észre épül. Ne feledjük, az egyik kormánypárt figyelmeztetett, hogy a választások után rendbe kell tenni a költségvetést – amiről egyébként mindenki tudhatott. Igaz, senki sem számolt akkora, 13,5 %-os hiánnyal, mint a 14. havi nyugdíjat ígérő Fidesz. Hogyan látott hozzá a Gyurcsány kormány a megszorításokhoz, a konvergencia programhoz? Még a kormányprogram elfogadása előtt leültek az OÉT-tel, az érintettekkel – akik ha nem is lelkesedtek, de legalább megértették, mi miért következik. Sokan azt emelik ki, hogy nem volt kész program, sok volt a rögtönzés. Ebben van igazság – de három területen akartak komoly változtatásokat: regionális alapon átalakítani az államéletet, új alapokra helyezni az egészségügyet és az oktatást. A regionalitáshoz nem volt meg a szükséges kétharmad, az egészségügyben összekeveredtek a megszorítások és a reformok, az oktatásban is elég sok zavar volt – de a PISA jelentések szerint mégis csak sikeres volt. Előbb konvergencia-bizottságot, majd Költségvetési Tanácsot hoztak létre. Ha mindezt összevetjük azzal, ami 2010 óta történt: nyilvánvaló, hogy a jog, a jogbiztonság még annál is fontosabb egy ország életében, mint ahogy korábban gondoltuk. (Konzultációk beszüntetése, Költségvetési Tanács kiherélése, AB jogainak csökkentése, szegények adóztatása a gazdagok javára, stb.)

6. Az európai hagyományok szellemében elismerjük és védjük az egyének és közösségek polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogait. Hirdetjük, hogy a politikai szabadság elsősorban a szabad identitásválasztásban, a szabad gyülekezés, egyesülés, szólás és véleménynyilvánítás jogában, a szabad vallásgyakorlásban, végeredményben a szabad választáson és versengő többpártrendszeren alapuló parlamentarizmusban nyilvánul meg. A gazdasági életben a szabadság teremti meg a garanciákkal védett tulajdont, a szabadság szüli a versenyt és a piacot.

Mire a jogok, ha nincs kenyér? Mit kezdjünk a szabadsággal – a globális tőke monopóliumával, a bankok uralmával szemben? Biztonság kell, lakás és kaja – e nélkül mit ér a szabadság?

Biztosak lehetünk-e jogainkban, ha olyanok uralkodnak, akik mindenkiről tudják, hogy kire szavazott? A piaci követelmények a munkaerőhelyzetre jelentenek kihívást: az alacsony foglalkoztatási szint miatt új munkahelyeket kell teremtenünk, miközben a produktív munkaerő iránti kereslet csökken. A BRIC országokba húzódó termeléssel csak alacsony munkaerő-költséggel vagy éppen a tudás-tőkével lehetünk versenyképesek. Miközben alapvető emberi szükséglet a biztonság – elsősorban a munkában – a konkrét munkahelyek biztonsága nem szavatolható, s csak azok pozíciója „biztos” a munkaerőpiacon, akik folytonos változásokra képesek. Ennek a több ismeretlenes egyenletnek, az egymásnak feszülő feltételeknek megfelelő megoldása ma még nincs.

7. Hisszük, hogy a polgári, politikai, gazdasági szabadság bátorítja az egyéni kezdeményezést, ami pedig forrása a gyarapodásnak, az innovációnak, a fejlődésnek, az emberi életminőség jobbra fordításának.

Mi ez? Fogyasztói társadalom?

Nemzetközi szabályozás kell, átlátható és kontrollálható működés. Szomorú tapasztalataink vannak a piaci viszonyok kikapcsolásának a hatásairól. Elvileg elképzelhető lenne, hogy korlátlan erőforrások birtokában közvetlenül is kielégíthetőek legyenek az igényeink – de lássuk be, hogy ez mindenképpen egy távoli utópia. Ami ma elképzelhetetlen, az az innovációk kikapcsolása. Piac nélkül ki vállalná fel a bukás kockázatát? Mi biztosítaná, hogy valódi hozzáadott érték termelődjön? A kérdésre legkorábban akkor szabad visszatérni, amikor elérhető közelségbe kerül az igények korlátlan kielégíthetősége.

8. Tudjuk, hogy a magántulajdon, a piac és a verseny hatékonyan méri össze az egyéni erőfeszítéseket, osztja el az erőforrásokat, azaz szolgálja a magánérdek érvényesítését. De azt is látjuk, hogy a piac és a verseny önmagában nem képes harmonizálni sem az eltérő magánérdekeket, sem a magánérdeket a közérdekkel.

Szép szöveg – de semmit sem lehet tenni itt Mo-on. Most akkor zavarjuk el a multikat, a bankokat?

A józan észre való hivatkozás: önmagában gyenge érv. Tudjuk, hogy egy ilyen, kívánatos világnak lesznek vesztesei, lesznek veszteségei is. A hagyományos nemzetállamoknak fel kell adniuk szuverenitásukból, a régi hagyományok, értékek egy része helyébe újak lépnek, a pénzügyi szféra és mai monopóliumok helyzete gyengül, nehezen találják majd a helyüket a korlátozott tudásúak, megszűnhetnek hagyományos iparágak, a szövetséges nélkül gyenge szereplők is vesztesnek érezhetik magukat. A fentiekkel akkor is számolnunk kell, ha tudjuk, sokoldalú támogatásra is lehet számítani: Távlatosan gondolkodók (Pl: Római Klub), reálszféra (persze, elsősorban a környezetipar), a fenntarthatóság és az új életminőség elkötelezettjei, a személyes, nevesített tulajdonos, a felzárkózók, a korábbi példák, mint a New Deal és a szociális piacgazdaság (egy államra vagy régióra) létező/létezett modellje, a társadalmi nyomás (pl: CSR vállalások betartatása), a keleti és természeti kultúrák – s természetesen a kormányok, amennyiben polgáraik ezt igénylik.

9. Megtanultuk, hogy a piac és a verseny szükséges a gazdaság hatékony működtetéséhez, de nem tudja kordában tartani a társadalmi egyenlőtlenségeket, létrehozni és fenntartani a társadalmi szolidaritás intézményeit és szabályait.

Miért legyek szolidáris, ha nekem is kevés van?

Ha eltekintenénk a dolog erkölcsi oldalától, akkor is belátható, hogy a képzett, változásra kész emberek új értéket tudnak előállítani, gyorsan képesek reagálni a változásokra – s adófizető állampolgárok. Belátható, hogy a segélyezés, a leszakadók körében óhatatlanul jelentkező megélhetési, majd radikális bűnözés komoly költségeket jelentenek a társadalom számára – s az egyre növekvő védelmi költségek sem elegendőek a megoldáshoz. S mindez csak akkor, ha eltekintünk a dolog erkölcsi oldaláról…

10. Valljuk, hogy modern balközép politika minden társadalmi konfliktus során következetesen a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő fél mellé áll, védi a gyengébbek jogait és jogos érdekeit. Társadalompolitikánk a társadalmi szolidaritást megvalósító „Több felelősséget fent, több lehetőséget lent!” elvén nyugszik.

Vegyük el fentről? Mert adni nem adják.

Mindenki számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy életpályája során vagyon szerezhessen, magas életszínvonalat biztosíthasson maga és családja számára. A vagyon azonban felelősséggel is jár. Sok vagyonos ember fordít komoly összegeket alapítványokra, társadalmi, közösségi célokra – Soros, Bill Gates – de ez nem általános. Az általános emberi normák szerint is a saját teljesítményt kell elismerni, s nem fogadhatóak el a születési egyenlőtlenségek. Az esélyegyenlőség forrása ezért a progresszív vagyon- és örökösödési adó.

11. Elismerjük, hogy a munkavállalói akarat kifejezésének legitim módja a kollektív érdekképviseletek, szakszervezetek működése. A társadalmi párbeszéd részeként szükségesnek tartjuk a demokratikus érdekegyeztetési mechanizmus működtetését.

Ez szépen hangzik – de akkor miért voltak annyira kikelve Gaskóék sztrájkjai miatt? Akkor hol, miben egyeztettek?

Mindig lesznek önérdekű szakszervezeti vezetők – de érdemes arra visszaemlékezni, hogy a 2006-os konvergencia-program, a Gyurcsány-, majd a Bajnai „csomagok” OÉT tárgyalásai eredményeként a felelős szakszervezetek belátták azok szükségességét.

12. Hisszük, hogy a közérdek megfelelő képviseletéhez, érvényesítéséhez hatékony államra, jó kormányzásra van szükség. Az állam célkitűzése a közjó megvalósítása. A piac magánérdeket követő szabad működésének és a közjó érvényesítését célzó állami szabályozásnak olyan összekapcsolása szükséges, amely a társadalmi méltányosság, igazságosság és a környezeti szempontok érvényesítése mellett teret enged a gyors gazdasági fejlődésnek.

Akkor miért nem tettek ennek érdekében kormányon?

Ez így – nem igaz. A megelőző ballib kormányok persze nem voltak hibátlanok, s a választási kampányokban a mi oldalunk is beszállt a licitálásba, s jól tudjuk, ez mihez vezetett 2006-ban. De tanultunk, ezért is vezettük be a (független!) Költségvetési Tanács intézményét. Más példa: ha tán késlekedve is, de az állami szabályozás vezetett el oda, hogy ma már sokkal olcsóbbak a gfbk-k, ha visszaemlékezünk, a bankok között is beindult a verseny, vagy hogy 2009-re gyakorlatilag megszűnt a deviza-hitelezés. Nem véletlen, hogy törvény van arra, hogy csak hatástanulmányok alapján lehet új törvényeket hozni, vagy a meglévőkön változtatni. Tudjuk, a politika szükségszerűen ciklusokban, rövid távban gondolkodik – ezért kell növelni a független szakmai és civil szervezetek kontrollját – jó példákat is találhatunk, pl. a mitigernek.hu, a Reformszövetség, vagy napjainkban a Haza és Haladás alapítvány.

13. Valljuk, hogy a társadalmi igazságosság megvalósításához méltányos közteherviselés, mindenki számára elérhető modern köz- és felsőoktatás, kiváltságoktól mentes, magas színvonalú egészségügyi rendszer, valamint a hátrányos helyzetű polgárok és térségek számára egyenlő esélyeket teremtő politika szükséges.

Miért akartak tandíjat bevezetni, miért akarták fizetőssé tenni az egészségügyet? Megbukott a szociálpolitika?

Korábban már volt arról szó, hogy az esélyteremtés nem pusztán emberbaráti szempontokból fontos. Ugyanakkor látni kell, hogy erőforrásaink korlátosak, s ha javul is az ország helyzete, akkor is azok maradnak. Ezért nélkülözhetetlen, hogy egyértelműek legyenek a prioritásaink – legfontosabb a jövő építése, az oktatás; állami, társadalmi ösztöndíj-rendszerrel kell biztosítani, hogy megvalósulhasson az esélyteremtés és a tehetséggondozás, legyen átmenet az „ingyenes” és a „fizetős” rendszer között. Valódi társadalmi és szakmai viták alapján kell arról dönteni, hogy a biztosítás-alapú, zárt rendszer kereteibe mi fér bele, hogyan lehet pótlólagos erőforrásokat bevonni. "Klasszikus" baloldali betegség, hogy társadalmi "osztályokat", csoportokat akartak támogatni - de bebizonyosodott, hogy az ilyen jellegű programok, támogatások rendre célt tévesztenek, gyakran az igazi kedvezményezettek nem a legjobban rászorulók. Pl: egy távhő- vagy gázár támogatásból nem sok haszna van annak, akinek nincs radiátora vagy gáz-tüzelése sem.

14. Azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon ma az államhatalom lezüllött és erőszakos. Bár a Fidesz törvényes úton került hatalomra, az önkényuralmi rendszer kiépítése illegitim: a demokratikus rendszer felszámolására demokratikus úton sem szerezhető felhatalmazás, az államhatalom korlátozottsága parlamenti választásokra, népakaratra hivatkozva sem oldható fel. Hisszük, hogy a jog a hatalom korlátját és nem az uralom eszközét jelenti. Az állam korlátlan szabadsága megöli a Köztársaságot.

1994-ben is egyoldalúan módosították az önkormányzati választások rendjét.

Ez egy példa – azóta is ezt halljuk, miközben az egész orbánizmus a jogállam gyengítésén, felszámolásán alapul. De tanultunk az esetből.

15. Valljuk, hogy a szabad, demokratikus politikai közösség a Köztársaságban formálja meg önmagát. A Köztársaság a szabadságra, a jog uralmára, a polgárok egyenlőségére és egymás iránt érzett felelősségére, az emberi méltóság megóvására, a többség felhatalmazásával működő kormányzásra, a kisebbség védelmére épül. A köztársasági hatalom alkotmányosan korlátozott, a kormányzás a hatalommegosztáson, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerén alapul. A Köztársaságban egyedül a nép szuverén.

A „szuverén” nép elment a népszavazásra, s majd választott is. S különben is, miből áll a „szuverenitás”, ha csak ilyen ritkán érvényesül?

Korábban azt tekintettük demokratikusabbnak, ha minél több emberre terjedt ki a szavazójog. Ebben az a formai megközelítés érvényesült, hogy a demokrácia=népuralom. Érdemes azonban minőségi tartalmat is figyelembe vennünk, s ez alapján azt tekintsük a demokrácia „jóságfokának”, ha biztosítható a közjó(1)érdekében nép döntése(1). Tekintve, hogy a közjó fogalma nehezen meghatározható, tán elegendő megelégednünk azzal, ha nem a pillanatnyi, hanem a távlati érdekeket tekintjük annak. A döntés problémamegoldás, a cselekvési változatok közüli választást jelenti. Külön kell foglalkozni a demokrácia, illetve annak gyakorlásának kérdésével: a közvetlen demokratizmusnak ma már adottak a technikai feltételei, akár naponta lehetne népszavazásokat tartani – de tudjuk, ez könnyen populizmushoz, demagógiához vezethet. A hatalom ne beszéljen, hanem cselekedjen! Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek. (Goethe). Tehát nem a népuralmat kell korlátozni, hanem azt kell értelmezni, hogyan is dönthet a nép – mik a jó döntés feltételei. Látnunk kell, hogy a valódi demokrácia nem egyszerűen a szavazás lehetősége, hanem az az eljárás, melyben valóságos és kiérlelt, kitárgyalt változatok közül kell választani, az előnyök-hátrányok mérlegelésével. A társadalmi csoportok együttműködésén alapuljon, konszenzusra törekedve, hogy megelőzzék a későbbi ellentéteket. Szép, ideális kép – s még könnyű elképzelni, hogy működik a dolog, ha nyilvános a képviselőtestületi ülés, moderált és higgadt vita folyik a helyi honlapon arról, hogy mennyit is költsenek iskolára vagy útfelújításra – s ezek fedezetére mennyivel emeljék a helyi adókat. Ebben az esetben valóban jó és közös megoldás születhet, mivel a döntésben résztvevők tudása, ismeretanyaga azonos vagy hasonló, vagyis szimmetrikus. Bizonyára nem kell különösebben magyarázni, hogy egy népszavazás, netán a költségvetés esetében mennyire aszimmetrikus a szakértők, politikusok, polgárok tudása – s valódi demokrácia helyett a demagógiát, ezen keresztül a zsarnokságot segítenénk csak elő a döntéselméleti szempontból legkevésbé megalapozottnak tartott többségi szavazással. A közvetlen demokrácia gyakorlásának vannak sikeres mintái – de ma még szükség van egy ország irányításában a képviseleti demokráciára. A liberális parlamenti – de bármilyen - demokrácia is csak ott működőképes, ahol demokraták vannak. Legalább annyira azok, hogy képesek legyenek akár saját hatalmuk korlátozására, belátva, hogy a hatalommegosztás egy másik ciklusban éppen az ő érdekük lehet. Ugyanígy belátható, hogy a választók tudás-aszimmetriájának csökkentése közös érdek: a több párt jobb, mint az egy – de a demagógia-spirál elkerülését még jobban szolgálja, ha civil szakértők értékelik a a programjaikat, tevékenységüket . (Az igazságot a PR-osok csak egy kicsit változtatják meg – egy aprócska betű eltüntetésével.) A parlamenti demokrácia meghatározó eleme a pártok létezése. A szociáldemokrata pártok hagyományosan tömegpártok voltak, a társadalmi bázis elsősorban a szakszervezeti tagság jelentette. Máshol. Mint korábban már láthattuk, a társadalom szerkezete mindenhol megváltozott, s ahol ez korábban jellemző volt, ott is töredezik a tömegpártiság szerepe. Bár egy egyfordulós választási szisztéma a kétpártiság kialakulását kényszerítheti ki, a tömegpárt kialakításának nincs esélye. A „visszademokratizálásnak” már van elvi forgatókönyve – a szereplőket kell megtalálni hozzá.

16. Kimondjuk: Magyarországon a regnáló hatalom megbecstelenítette a Köztársaság ügyét. Korlátozza a polgárok szabadságát, a felelősség helyett az önzésre, a bűnbakképzésre épít, hamis nacionalizmust keltve elzárkózik Európától, abszolutizálja a pillanatnyi többség jogát és felhatalmazását. A mai hatalom fő politikai célja – illegitim alaptörvényébe foglalt – rendszerének hosszú távú fenntartása.

Minden politikai erő a saját hatalmát akarja.

Egy dolog, ha egy politikai erő a saját céljait akarja megvalósítani – s egy másik, ha a hatalmát akarja bebetonozni.

17. Óvjuk a Köztársaság polgárait, hogy a XX. századi magyar történelem tragédiáiért remélt kárpótlásban, a „történelmi idő helyrebillentésében”, az erős kéz politikájában, a piacgazdaság jelentős korlátozásában, az állam széleskörű gondoskodásában lássák az ország felemelkedésének zálogát. A fennálló hatalom a múlt század magyar történelméből jól ismert hazug „kompromisszumot” ajánlja polgárainak: az állam a polgári és politikai jogokról való lemondásért cserébe megvéd a piactól, a versenytől, a „külföld ármányától”. Történelmünk világosan üzen: ha a pillanatnyi boldogulásért lemondunk a szabadságról, előbb-utóbb a boldogulásunk is veszélybe kerül.

Miért nem fáj a ballibeknek Trianon?

De, fáj. Ld. 3. pont. Sokak szerint „Olyan politikai narratívára van szükség, amely a nemzeti érdeket és értékeket helyezi a középpontba anélkül, hogy az irredentizmust erősítené. Ha a centrista elit nem lesz képes erre, akkor a szélsőjobb fogja betölteni az űrt.” Lehet, de remélem, a józan szó is hatásos lehet.

18. Tudjuk, hogy hazánk ma már nem demokrácia és még nem diktatúra. Magyarországon az állam korlátlan szabadságát építő, a polgárok szabadságát korlátozó „féljogállam” működik. A hatalom fenntartásának alapját nem a polgárok többségének demokratikus akarata, hanem a mindennapi életet átszövő félelem és félelemkeltés jelenti.

Miért gond az, ha egy párt él a kétharmadával?

Élni nem azt jelenti, hogy visszaélni.

19. Valljuk, hogy a széles körű jog- és létbizonytalanság ellen a jog uralmának, a törvény előtti egyenlőségnek, a méltányos jog kiszámíthatóságának és betarthatóságának biztosításával, a saját teljesítményre és öngondoskodásra ösztönzéssel, a változásokhoz való alkalmazkodás képességének elsajátításával, a szolidáris közösség által fenntartott széleskörű szociális rendszerrel, a kiszolgáltatottak védelmével, új munkahelyek teremtésével kell és lehet küzdeni.

2006 óta megszorítások vannak – az előző kormányok is ezt tették.

Nagy hiba volt, hogy hagytuk összekeveredni a megszorításokat és a szerkezeti reformokat. Az átalakítások megszorításnak tűnnek akkor is, amikor egy rendszer működtetését a lehetőségekhez, a fenntarthatósághoz igazítjuk. Ennek tán legmarkánsabb példája az egészségügy – ahol a befizetésekből nem biztosítható a mindenki számára azonosan hozzáférhető, magas szintű ellátás. Ma már látjuk, milyen közvetlen – negatív – hatása van a gazdaságban, az életszínvonalban a kiszámíthatatlan jogi(?), jogalkalmazási ámokfutásnak. Éppen ezért van szükség a kiszámíthatóságra: ahol a döntések az érdekeltek bevonásával történnek. Szintén az EÜ lehet a példa: valódi társadalmi vita kell, hogy eldönthesse a társadalom, hogy milyen egészségügyet akar – s ehhez mekkora forrást hajlandó hozzárendelni.

20. Tapasztaljuk, hogy mind a hétköznapok világa, mind a politikai élet mélyen átitatott a törvénytelen „szívességek” félig rejtett, félig nyílt normaszegő hálózatával, korrupcióval. Küzdünk az egészségügy működését aláásó, mindenkit megszégyenítő hálapénz, a közös költségvetést szétziláló sokféle adóelkerülés és a politikai intézmények legitimitását megkérdőjelező fekete pártfinanszírozás ellen.

Zushlag, Hagyó – nem a mostani kormány emberei!!

Felesleges az ellenpéldákat sorolni – a lényeg a valódi és érdemi változtatásokon van. Ezért javasoltuk a pártfinanszírozás átalakítását, a közpénzek átláthatóságának a biztosítását.

21. A XX. század tragédiáiból okulva nem hiszünk a nemzet és az állam hamis összemosásában. Egyetértünk a határon túli magyarság legjelentősebb politikai erőinek vezetőivel abban, hogy az általuk képviselt magyarok érdekeit jobban szolgálja a szülőföldön való boldogulás, valamint a kulturális és területi autonómia anyaországi támogatása, mint a magyar állampolgárság kiterjesztése.

A kettős állampolgárság elutasításával a ballib oldal elárulta a nemzetet, a határon túli magyarságot.

Ld: 3. 17. pontok. Alapos csúsztatás és gaz hazugság. Senki sem gondolhatja, hogy ne az legyen a legfontosabb, hogy a határon túli magyarok a szülőföldjükön boldogulhassanak – mert egyébként megszűnik korábbi identitásuk, gyengülnek a közösségeik. Nagyon sok variáció és megoldás létezhet – de éppen a magyar történelem mutat rá arra, hogy a nemezt, mint történelmi-kulturális közösség nem azonos egy adott ország lakósságával, állampolgárságával, s ez felel meg a modern államszervezés elvének is. Tisztességtelenül próbálták meg ránk sütni ezt a bélyeget. Az igazság az, hogy 2000-ben az Orbán kormány volt az, mely lemondott a kettős állampolgárságról. Valljuk: az állampolgárság egy adott állam polgársága. Valójában Orbánék „átverték” mindazokat, akik rájuk, a kettős állampolgárságra szavaztak, hiszen nem adták, nem tudták megadni: továbbra is egyéni elbírálás alapján történhet – ahogy korábban is. A dolog furcsaságára jól utal: milyen állampolgár az, akinek mások a jogai és a kötelességei – pl. parlamenti választásoknál, az adófizetésnél? Ágálhatunk ellene, de a világ abba az irányba halad, hogy a korábbi nemzeti szuverenitásokból minél többet kell magasabb szintre telepíteni, ezzel egyidejűleg válik a korábbiaknál is fontosabbá a nemzeti-kulturális identitás és sokszínűség.

22. Célunk az 1918-ban, 1946-ban és 1989-ben megalapított Köztársaság negyedik újraalapítása, a józan, mérsékelt politizálás hitelének és becsületének helyreállítása. Mindehhez Orbán rendszerének – a demokraták széleskörű összefogásán alapuló és az országot sújtó hideg polgárháborúnak véget vető – leváltásán keresztül vezet az út.

Bukott párt bukott politikusai mért akarják újra a hatalmat?

Más a cél és más a hatalom-mánia. Tudjuk, milyen veszélyes, amikor a hatalom megszerzése-megtartása maga a cél, illetve hogy ezek után milyen nehéz is élni az igencsak korlátozott hatalmi lehetőségekkel.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://geo2.blog.hu/api/trackback/id/tr908247704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.