HTML

Geo blogja (régi)

Friss topikok

Ez a vita nem Gyurcsányról szól

2010.05.17. 12:18 Geo_

Galló Béla kérdezi: http://nol.hu/lap/forum/20100517-jojjon__ne_jojjon_ Nem ez a kérdés - ma biztos nem.

Előljáróban érdemes leszögezni: amikor elvált a szociáldemokraták és a kommunisták útja, a szocdemek a liberális utat választották: elfogadták a magántulajdonon alapuló piacgazdaságot és liberális parlamenti demokráciát. (Maga a történelmi folyamat ennél sokkal színesebb és árnyaltabb – pl sok helyen a munkásosztály magáért a parlamenti demokrácia kiterjesztésért harcolt.)

Itthoni viszonyainkat tekintve: Horn a liberalizmussal és a liberális párttal megerősödve akart kormányozni. 2002-től pedig már a parlamenti matematika szerint is koalíciós kényszer volt.

Ha a (Medgyessy és) Gyurcsány kormányok teljesítményét nézzük, azt kell észrevennünk, hogy alapvetően a liberális oldali kritikusoknak volt igazuk, még ha a liberális politikusok részesei is voltak a kormányzásnak. (100 napos programok, D-209-es ügy, alap-rendszerek átalakítása).

Teljesen nyilvánvaló, hogy a kormányzáshoz eleve kevés lett volna a baloldali bázis támogatása. Ami, ne feledjük, létezett: ritka kivételtől eltekintve a szakszervezetek nem sztrájkoltak, a nyugdíjasok – köszönet érte! – higgadtan elviselték a megszorításokat a saját kormányuktól.

Gyurcsány, kormányzati politikusként, akkor hibázott, amikor „baloldali” volt: részese volt a 100 napos programnak, a 2006-os hiány kialakulásának, mely az ígéretek ellenére mégiscsak választási költségvetésből futott rekordra – s akkor, amikor „bársonyossá” akarta tenni a reformokat, illetve a „baloldali” nyomás miatt engedte szétcincálni az EÜ reformot, s nem vállalta fel a nyugdíj rendszer kiigazítását.

Pártelnökként más a helyzet, de 1990-től a mindenkori MSZP vezetése testületként és egyénileg is felelős azért, hogy elsikkadt a korszerű, baloldali szociáldemokrácia értelmezése, így – az alapok hiányában - a működés, szervezet megújítása is.

A másfél millió szavazó elvesztése talán összetettebb dolog, minthogy csak Gyurcsánynak kellene ezzel elszámolnia. Mert biztos, hogy van felelőssége az osztogatás (amúgy: tipikusan baloldali betegség) és a megszorítás (mint szükségszerűség) közötti ellentmondások kialakulásában és nem megfelelő kezelésében, visszavonulásának ütemezésében, az átalakítások következetlenségében. De milyen egyszerű lenne mindent az ő nyakába varrni! Ekkor ugyanis elkerülhetjük a valós folyamatok és okok fáradtságos, önkritikára is kényszerítő elemzését.

24 komment

Címkék: liberális MSZP Gyurcsány

A bejegyzés trackback címe:

https://geo2.blog.hu/api/trackback/id/tr18247634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

15349 2010.05.17. 12:50:56

Azt hiszem, Körösényinek van igaza. :-)

12347 2010.05.17. 13:09:27

Azt hiszem, jehu-nak van igaza :-)) (Galló rendszeresen ott volt, talán szervezőjeként is a Szili - Krausz spektrum vitáin - de akkor letettek az ungarishe Die Linke léterhozásáról.) A baj az, hogy az ideológiai és a személyi kérdések így keverednek.

10940 2010.05.17. 18:19:23

Gallóval nagyon vigyázni kell, mert ha elfogynak az érvei, ütni is tud.

156793 2010.05.17. 19:55:35

Nem értem, hogy miért ragaszkodtok Gyurcsány Ferenchez. Egy biztos, hogy amit Gyurcsány Ferenc akart volna megvalósítani, az Bokros Lajos kisujjában van. És ha Gyurcsány kampányában nem beszél mellé - mint ahogy állította, zavarta is anno -, akkor lehet, hogy hasonló eredménnyel is jár. Bár kétség kívül a média nehezebben lehetetlenít el egy nagy pártot ennyire, mint az MDF-et szerette ellehetetleníteni jobb dolga nem lévén. És az állításom azért is igaz, hogy Bokros Lajos kisujjában van Gyurcsány Ferenc, mert amit a volt miniszterelnök nem tudott elérni, tudniillik egy az egységes és őt támogató párttagságot - nem akármilyen személyekből álló pártvezetést -, azt Bokros Lajos elérte, ez, az igazi egység komoly nehézségekkel jár, azonban másképp az országért tenni akarni nem hiteles.

12347 2010.05.17. 22:57:20

katolikus , Nem Gyurcsány védelmében írtam ezt a reagálásomat. Itt nem arról van szó, hogy valaki ragaszkodik-e Gyurcsányhoz vagy sem. Egyrészt az MSZP nem ragaszkodott hozzá sem mint miniszterelnökhöz, sem mint pártelnökhöz - s ha hinni lehet, most már nem is akar tisztséget. Az pedig az MSZP megújulásának egyik jele, ha rájön arra, hogy a belső döntések - még nem jelentenek döntést, csak jelölést. Semmivel sem ismerem jobban Gyurcsányt, mint bármely NOL-olvasó: ha intelligens, tudja, hogy most nem is szabad tisztségre törnie, s visszatérnie is csak akkor szabad, ha megváltozik a róla kialakult kép - aminek azért túl nagy esélye nincs. Az MSZP-ről, a baloldalról, gazdaságról, a magyar társadalomról sokan, sok okosat írtak már - de Gyurcsány el is tudta hitetni, hogy meg tudja csinálni. Nem tudta. Érdekes a Bokrossal való összehasonlítás. Bokros egy sokk-terápiát valósított meg - egyéb intézkedései pedig "koraérettek" voltak. Az is igaz, hogy támogatta a párttagság - talán ezért kellett mennie, potenciális miniszterelnök jelöltként. Gyurcsányt lehet, és kell is kritizálni - de egy személyben őt tenni meg bűnbakká - csak hátráltatja a dolgok elemzését, megértését.

10940 2010.05.17. 23:28:00

Bokros nagy rendszereket érintő átalakítást nem tett, ezért a programja csak rövidtávú hatással bírt, kiigazító jellegű volt, így a gondok újratermelődtek, miután a Fidesz elherdálta az eredményeit. Gyurcsány legalább két reformnak nekiment.

relatív 2010.05.18. 01:33:33

Jó gondolatokkal teli írás, és - talán - a jelen időben legjobban megfogalmazható kérdéseket veti fel. Nevezetesen a mostanában igen sok blogban felvetett " baloldaliság " érhető, napi ismeretekre lebontható megfogalmazása körül kialakult - szerintem igen nagyon zavaros - elméletek, melyek többsége ( még a magát sokra tartó egyes blogíró IS ! ) egyszerű kijelentésében semmi igazi tény nem szerepel : az MSZP nem baloldali párt ! Ezt úgy an blokk kijelenteni egyszerűen badarság ! Mert mire alapozzák ezt a kijelentésüket : semmire, csak kijelentik és kész ! A párt - melyről természetesen nem lehet egyértelműen beszélni, mivel egy nagy létszámú, több irányzatot magába foglaló, és a mindig változó körülményeknek megfelelően politizáló párt - ténykedése folytán - szerintem mindig - lehetősége maximumáig - követte a baloldalra jellemző, és gyakorlatában kötelességének érzett megvalósítani azokat ! A világon ismert baloldali pártok - legyenek kormányon ( ahol sokkal nehezebb baloldaliságukat hangsúlyozni kapitalista környezetben ), vagy ellenzékben sehol nem tettek, tesznek mást, többet, mint tett az MSZP, vagy ha igazságosak akarunk lenni még annyit sem ! Hogy ez nem eléggé volt elfogadható a hosszú időt megélt "un. szocializmusban" élőknek, az igaz, más lehetőségek mentén kellett politizálnia 1990 után a pártnak, mint előtte ! És azt IS ki kell mondani, nem mindig a legjobb irányú politizálást követték, de hogy nem baloldaliként, az bizony hazugság ! Az ellenzék erős támadásai közepette - ami a személyeket IS erősen "erodálta" - bizony még nehezebb volt a dolguk, amit sajnos kommunikációjuk - aminek megint sok oka volt, ami a személyeskedés mellett egy bizonyos belső okra IS vissza vezethető - alacsony színvonala még csak tetézett. Mindezek együttes hatása egy erősen félre értelmezett támogatási negatívumot okozva a mai helyzetbe manőverezte magát, ami viszont egy látható kétségbeesést generált a párton belül. Indokolatlannak vélem ezt, mert más pártok voltak már hasonló, agy még rosszabb helyzetben, mégis talpra tudtak állni, melyre gondolom ők IS képesek lesznek, minden ellenpropaganda ellenére IS ! Ezt mindenképpen egy nem lázas, hanem nyugodt önkritika nyomán a fiatalabb, és az idősebb tagok megfelelő arányával kell megoldani, és egy világos baloldali elkötelezett eszmeiség kinyilvánításával egyetemben, ami mind az 1990 előtti, mind az azutáni időkhöz való megfelelő állásfoglalást tartalmazza a továbblépés érdekében. szerintem...

151806 2010.05.18. 06:48:45

5. Geo (szerkesztő) ˝Nem Gyurcsány védelmében írtam ezt a reagálásomat.˝ Elfogadom, hogy nem Gyucsányt véded, de úgy néz ki. Ezért van egy pár dolog amit meg kellett volna írni, hogy a kép teljes legyen. A cikket olvasva az az érzésem, hogy Gyucsány legnagyobb hibája az, hogy ˝részese volt a 100 napos programnak˝ és folytatta is. Hát azért voltak ennél jóval súlyosabb problémák is. Ugye? Amit, szerintem, próbálsz mondani, hogy mások is súlyosan hibáztak, őket is felelősség terheli, az úgy van. De ez sem jön keresztül elég erősen.

14745 2010.05.18. 06:51:23

Az a legnagyobb baja Gallónak, hogy csakis és kizárólag személyi kérdésekké degradálja azt, amit elméletileg és a politikai értékek alapján meg és ki kellene vitatni! De ettől félnek azt hiszem a legjobban és ezért azt is személyi kérdésként kezelik, ami NEM AZ!!! Na és ami a legfeltűnőbb! Talán az ő ( és a Szili csapatnak!) a véleménye összecseng a fidesz szlogenekkel, hogy egy személy, nevezetesen a Gyurcsány a hibás! Ezt a kérdést legalább a Földes színvonalán lennének képesek közre adni, akkor még lehetne érdemi vitát is folytatni velük! Sokkal bonyolultabb és még csak nem is az MSZP-t érintő kérdés halmazról van szó, csak! Mélyebb társadalmi folyamatok, és főleg a társadalom felszínén jelen lévő tudattartalmak és magatartás módok azok amelyeket elemezni kellene! Persze az MSZP-ben zajlott és zajló folyamatokat is, mert nemcsak a jelenlegi állapot, hanem az ide vezető folyamatokat is fel kellene tárni és akkor nyilván nem csak személyről és nemcsak személyekről szólna az érdemi vita! Ezzel persze nem akarom a személyek felelősségét sem kisebbíteni, de mégsem az a döntő! Galló, talán éppen ezt nem érti, vagy érti, de elfogultságai miatt éppen erre "hegyezi ki" véleményét! De el fog múlni, még az is lehet, hogy nála is!

15349 2010.05.18. 08:57:18

Bokros legutóbbi szerepvállalásával legalábbis hosszú időre kiírta magát a magyar politikából. És ez jól van így: mit is tehetne olyan politikus, akiből annyira hiányzik a józan ítélőképesség, mint belőle? - hiszen előre tudható volt, mi fog történni. Vajon miben reménykedett? Gyurcsányt lehet szidni, lehet dicsérni - feltűnése pillanatától az volt a véleményem, hogy nagyon rizikós pali. Egyben majdnem bizonyos vagyok: a nyilvánosság előtt is megszólaló szoci kritikusai semmilyen szempontból sem versenyképesek vele. Ettől még persze taccsra tehetik.

12347 2010.05.18. 09:38:35

8. kadar Ha megengeded, pontosítanék: nem állítom, hogy nem védem Gyurcsányt, ld. pl. 10.jehu megjegyzését - de annál több dolog vezetett a mai állapotokhoz, hogy mindent az ő nyakába lehessen sózni. Pl: az újbalosok beszélnek sokat a fenntartható fejlődésről - ami egyértelműen csak globális keretek között biztosítható - de "elfelejtkeznek" arról, hogy milyen politikai, gazdasági környezetben kell működnie Mo-nak. Személyes alapon legetim dolog, ha valaki nem vállalja fel, hogy kiemelt dologa versenyképesség javítása, mert ahhoz a szociális kiadásokat és az újraelosztást kell csökkenetni - azonban politikai erőként ez azt jelenti, hogy kormányzás-képtelen. Szép és baloldali gesztus megszorongatni a nemzetközi tőke tökét - de az ilyesfajta szexus helyett inkább továbbállnak. Az is igaz, hogy Gyurcsány viszont nem csak min.elnök volt, akinek feladata a versenyképesség, ezért ő ezzel azonosulva a kritikákat hajlamos a politikája elleni támadásnak venni - hanem pártelnök is (volt), s a párt lemondott a tőkés rendszer kritikájáról (nem az elvetéséről!!!), így észre sem vettük, hogy a gazdasági válság után a világ egyfajta baloldali fordulatot vett (szabályozás, felügyelet, stb.). Gyurcsány valóban rizikós pasi: kijelentette, hogy nem lesz különbség a politikusi és a magánemberi véleménye között - de sajnos, ehhez tartotta magát. Az újbalosok gyakran kibeszéltek - s szétcincálták az elképzeléseket. Tudom, hogy a Reformbizottságban egészen más dolgokat akartak - mint ami megvalósult. Különösen szembetűnő ez az EÜ területén. Egyenesen hátbatámadásnak tartom, ha valaki neoliberálisnak nevezi az elmúlt időszakot, stb, stb. Szép dolog újbaloldalinak lenni - de amire/akire szükség van, az az önmagáért felelősséget vállaló "polgár" - csak ez sokkal kevésbé vonzó, mint szakszervezetisként fellépni.

94528 2010.05.18. 11:51:27

Szerintem a legföbb probléma, hogy mindenki csak az mszmp-töl örökölt káderokkal, vagyis lényegében mindig csak hatalmi kérdésekkel (a hatalom megszerzésével, megtartásával foglalkozik, ami magyarul leforditva az anyagi javak hozzájutásának puritán megszerzésének módja). Ilyen a viszony különben a többi pártokhoz is. Igy teljesen lényegtelen baloldalról, vagy bármiféle baloldaliságról beszélni, ebben a gárdában gyakorlatilag senkinek semmiféle baloldali nem jutott eszébe (hogy a nyugdij biztos és biztos lesz, annak annyi közve a baloldalisághoz mint Makó Romától (Texas). Ami pedig Gyurcsányt illeti, neki minden nap valami korszakalkotó eszébe jutott ugyan (vagy valaki ilyesmiket juttatott eszébe), de sajnos nem lehet minden nap más ötlettel a világot megváltani. Ehhez jött még egy személyes handicap: Gyurcsány minden idök legfelkészületlenebb és leglustább magyar miniszterelnöke volt. Erre egyszerüen teljesen alkalmatlan volt.

12347 2010.05.18. 14:17:25

belgien, érdemes megnézni Gráf 13+1-es videóját. A lustaság biztos, hogy nem áll meg - mentalitása, habitusa, tapasztalata pedig lehet, hogy szerencsétlen volt. Akkor lehetett volna sikeres, ha van mögötte egy robotos, a belső működésre figyelő, egyeztető, építkező csapat. Bár írásai alapján azt hiszem, hogy képes volt a különböző szakterületek szintetizálására, az irányt is jól látta - de csak a döntésig keresett támogatókat, a végrehajtásra már nem. Ezért a sok ötletelés, cikk-cakk, vagy amit mi láttunk belőle.

40751 2010.05.18. 15:00:45

...hmm...! 7. relatív + 11. Geo ...teljesen egyetértek veletek...! ...talán annyit kiegészítésül, hogy amit Geo is említ, hogy "...a gazdasági válság után a világ egyfajta baloldali fordulatot vett (szabályozás, felügyelet, stb.)." tulajdonképen az abszolut liberalitás bukott meg, a "mohóság" szabályozatlansága miatt...! ...azaz, bizonyítást nyert - ami eddig nem létezett -, hogy a piac nem képes ön szabályozni...! ...illetőleg, bebizonyosodott, hogy sok esetben egyszerűen nincs is piac ott, amire ráfogják...! ...másrészt, az MSZP-ben, de máshol is, a fentebb említett "mohóság" sok személyt érintett, ám ezek megítélése, már nem a párt ügye, hanem az igazságügyi intézmények feladatköre...! ...a valóságban ezen szervezetek (a JOGI IPAR!) hatalmas mulasztásai, "segg meresztései" azok, amelyek - most -, az MSZP-t, - a valóságban -, a padlóra küldték...! ...de jönnie KELL a többieknek is, - szerintem -, csak ez hosszú, időigényes folyamat...! ...innen KELL felállni...! ...és akinek nincs "vaj a fején", vagy csak rágalmazták, nem szabad hogy "megfutamodjon"...! ...igen, a hosszú ideje a "frontvonalban tüzelő" képzett és tapasztalt politikusaikat "hátra vonni" szükséges (önkormányzatokba, szakterületekre) átmenetileg, merthogy nem terem minden bokorban jó politikus, hogy a második vonalnak is módjában álljon "tűzkeresztséget" szerezni, még akkor is, ha sokan elbuknak ezenközben...! ...ezt a lépést, akár a "politika alatti" tömegek is jó néven vennék, majd az újabb lehetőség, vagy konszolidáció után, a "régi arcokat" elfogadja már, a "politika alatti" tömeg...!

Kovács Sándor 2010.05.18. 15:41:25

Kedves geo! Van igazság abban ami ír. Ezért szoktam én mondani, hogy a mai MSZP a liberálisok és a régi pártnomenklatura szövetsége (időnként persze a kettőben vannak személyi átfedések: a pártbürokraták egy része milliárdos lett és liberális). Két út áll az MSZP előtt: vagy kettéválik ez a két irányzat vagy folytatja tovább össze nem egyeztethető gyász-táncát... és lassan elporlad... ha csak nem keletkezik z emberekben mérhetetlen szükség a pártbürokrata liberálisok iránt..:) Én ezt kétlem.

156793 2010.05.18. 18:58:37

Kedves Geo, azzal én is maradéktalanul egyet értek, hogy Gyurcsányt bűnbakká tenni, butaság, abból semmilyen érdemi változás nem származik. Azért én mégis csak azt mondom, hogy az Isten óvjon minket az olyan megváltó jelöltektől, mint ő. Bokrost főleg a mostani tettei miatt hoztam fel példának, ő körül kialakulhatott egy olyan párt - közösség -, mely tartalmilag ért egyet személyével, nem pedig csak az üres lelkesedés miatt. Ami a Gyurcsányjelenség, egy nagy lufi, és különben is inkább tünete az MSZP-s "betegségnek", mint lenne a betegség maga - ami, ha már beszéltem róla, valóban a (meg)határozott tartalom nélküliség. Programtalanság (végrehajtható, következetes és irányadó). Nagyon érdekes innen nézve, hogy az MSZP médiája, megnyilatkozásai programérzékeny, maguk mégsem veszik a fáradságot csinálni egyet. És itt csatlakozok Belgien megállapítására, ami igazán elgondolkodtató, főleg az esetleges gyökerei azok, hogy Gyurcsány valóban mint lusta miniszterelnök lehetne jellemezhető. "Mindarra, amit elítéltek, fény derül, s ami így világossá válik, fényforrás lesz." Ef 5, 13 Én teljesen egyetértek Szanyi megállapításával, hogy Gyurcsánynak valójában semmi köze a szociáldemokráciához, de ő valamiért mégis a fejébe vette, hogy az akar lenni, ezért teljesen kiforgatja a fogalmakat, viszont ezáltal cselekvésre képtelen - mert hát programot nem tud írni, mert amit írna, az nem szociáldemokrata lenne, vagy ha azt írna, akkor egyéb megnyilatkozásaival és kormányzásával kerülne teljesen szembe.

156793 2010.05.18. 19:01:03

(Az emberekben jehu, nem ok nélkül.)

12347 2010.05.18. 20:18:59

17. katolikus Sajnos, erős túlzás, hogy Bokros mögött/körül kialakult volna egy közösség - sajnálom, hogy az MDF, Bokros nem jutott be a Parlamentbe. Ezt a postot azért írtam, mert károsnak tartanám, ha egy Gyurcsány-Szanyi vitára egyszerűsödne a dolog - mot pedig mégis ebbe az utcába szeretnél bevinni? :-)) Hamár: Gyurcsány inkább hiperaktív - mint lusta. Természetesen jogod van egyetérteni Szanyival - de ebben az esetben engedd meg, hogy én meg veled ne értsek egyet. http://geo.nolblog.hu/archives/2009/08/31/Mi_a_gond_a_Szanyik_baloldalisagaval/ Program: hidd el, programot könnyű írni - pl. http://kapcsolat.hu/kampany/geo_for_president, vagy ennek egy részlete: http://geo.nolblog.hu/archives/2009/07/16/Programok_hianya_es_tulburjanzasa/ Elárulom: Gyurcsánynak is volt programja, a Reformbizottság összehozott egy koherens programot, mely valóban, sok újbalosnak nem tetszett - s nem is lett belőle sok, csak sokk. Nem tudom, hogy (rajtam kívül :-))) van-e valakinek XXI.szi- szocdem programja - de a szocdem nem egyenlő a hülyével vagy a szakszervezetekkel - s magam azt tartom programnak, ami kormányon és ellenzékben egyaránt vállalható. (A PR körítést most hanyagoljuk.)

123927 2010.05.18. 20:19:50

A mély társadalmi beágyazódással rendelkező baloldali néppártból egy liberális SZDSZ utódpártot fabrikáltak mindenféle- nem tudok rá olyan jelzőt írni ami ne lenne sértő-apró trükkökkel.A választási eredmény egyértelmű.Az SZDSZ mondhatná:" KÖVETNI FOGSZ A JELENTÉKTELENSÉGBE" ...

Belgien 2010.05.18. 22:47:00

13. Geo (szerkesztő) A leglustább magyar miniszterelnök kitételt csak azért bátorkodtam megjegyezni, mert tudom, hogy Gyurcsány már péntekenként,de ha tehette már csütörtökön rátukmálta a dolgokat állandó helyettesére (ezt a helyettes egyik közvetlen munkatársától tudom) és igyekezett a hét elején minél késöbben megjelenni. De hiperaktivitása nem akták tanulmányozásában és a dolgokban való elmélyülésben jelenkezett.

Belgien 2010.05.18. 22:53:02

"magam azt tartom programnak, ami kormányon és ellenzékben egyaránt vállalható" - mondjuk ebben az élességben ugyan nem tudom aláirni (ezt még a fidesz a mostani helyzetében sem teheti meg), de legalábbis törekedni kell a program megvalósitására akkor is, amikor egy adott politikai tömörülés hatalmon van (ellenzékben borzalmasan egyszerü programhünek maradni).

156793 2010.05.18. 22:57:33

Én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Gyurcsány koránt sem annyira fajsúlyos személyiség, mint amennyire látszik, ellenben Bokrossal. És akkor sokkal inkább kellene Bokros Lajossal és az ő tevékenységével (programjával) foglalkozni. Állítólag mind a ketten egyirányba tartanak, tehát ez nem lenne az itt hozzászólóktól sem idegen.

12347 2010.05.18. 23:53:03

Belgien, nem vagyok bennfentes - én nem így hallottam. katolikus, Bokros személyisége nem igazán ontopik - őt és programját is sokra tartom. Azt képviselte, hogy mit KELL(ene) tenni, Gyurcsány azt, hogy mit tud, az újbalosok pedig azt, amiről álmodoztak. (Bokros és a Reformbizottság programjai között nem volt nagy különbség).

relatív 2010.05.19. 01:23:29

Azt azért mindenkinek figyelembe kell venni, hogy a szakma - bármely, a saját viszonylatában - általában az elméletileg legjobb megoldást adja javaslatnak ( ilyen volt a Bokros által IS javasolt megoldások ), de a politikának kell eldöntenie, mely megoldás kivitelezhetősége érhető el a legkisebb ellenállás mellett ! Ez a lehetőség kipuhatolózása a legnagyobb feladata politikai vezetésnek, mert hiába van megoldható javaslat egy problémára, ha az igen nagy ellenállással találja magát szemben ami valós, vagy "csinált " IS lehet ! ( például ezen bukott meg az egészségügyi reform IS, pedig igen nagy szükség lett volna a jelenlegi rendszeren való túllépésre ) Ilyen alapon kell megítélni valami megoldásának lehetőségét, illetve a megoldások helyes időben való kivitelezését !